Aminek most inkább Osztható Halnak kéne lennie a /2 miatt - én kérek elnézést az agyzsibbasztó szóvicceimért, inkább térjünk a lényegre, még amíg ma van, hogy ne tagadjam meg a Breton-keddek ígéretét. xD (Mától hívjatok csak Mademoiselle Mallarménak. =D)
André Breton: Poisson Soluble
(Oldható Hal)
- 2 -
Gyorsabban, mint amibe telik kimondani, kevesebb könnyel, mint amibe belehal az ember - itt van, tessék, mindennel leszámoltam. Elkészítettem a kövek lajstromát, annyian vannak, mint az ujjaim és még néhány másé; kiosztottam a növények prospektusait, de ezt nem mindegyikük volt hajlandó elfogadni. A muzsikával csak egy pillanatra kötöttem szövetséget - és íme, már nem tudom, mit gondoljak az öngyilkosságról, mert ha el akarom választani magamat magamtól: a kijárat ezen az oldalon van - és, teszem hozzá rosszmájúan, a bejárat, a visszaút pedig a másik oldalon. Világos tehát, mi a tennivaló, ami még rád vár. Az órák múlását, a hosszúságokat nem tartom rendszeresen számon; egyedül vagyok, az ablakon nézek ki az utcára, ahol senki sem jár, azaz inkább: senki sem járja meg (aláhúzom: megjárja.) Ezt az utat nem ismerik? Ez Möszjő Ugyanaz. Engedjék meg, hogy bemutassam Madame Madámot. No és a csemetéket. Aztán visszajövök a lépteim nyomán, majd a lépteim jönnek vissza nyomdokomon, de nem tudom biztosan, mihez jönnek vissza? Menetrendet tanulmányozok; a városok nevét személynevekkel helyettesítették be, személyekével, akik eléggé közel álltak hozzám. Utaztam A.-ba, visszajöjjek B.-be, átszálljak-e X.-nél? Igen, természetesen X.-nél fogok átszállni. Feltéve, ha nem késem le a csatlakozást az unalommal. Nos, témánál vagyunk: az unalom, a szép párhuzamok - ó, milyen szépek a párhuzamok Isten vertikálisa alatt.
