Hogy egy modern metaforával éljek, előfordul - mostanában egyre sűrűbben - hogy az ember egy teljesen ismeretlen úton próbál haladni, amiről úgy tudja, hogy eljuthat a célba rajta, aztán mikor az utolsó kanyart kéne bevennie, szembe találja magát egy behajtani tilos táblával. Vagy egy útlezárással. Vagy egy eltereléssel. A modern metaforát folytatva, ilyenkor töri ki a frász a GPS-felhasználót, amikor a drága ketyere mindössze annyit ismételget, hogy "újratervezés... újratervezés...újratervezés..." ...Húzzuk rá ezt a gondolatalakzatot az elmúlt öt napomra. x)

Ha az előző bejegyzés nem tette volna egyértelművé - bár igyekeztem olyan bújtatottan fogalmazni, amennyire csak tudtam XD - nem vettek fel a Színműre. Se színésznek, se dramaturgnak - előbbi annyira nem fájt, mert ott már az első körben kiestem, dramaturgként viszont a harmadik kör után kaptam az e-mailt, hogy sajnos most nem jött össze. És igen, most valami nagy lelkizős dolog fog következni, mert úgy érzem, kicsit össze kéne szednem magamat, hogy túllendüljek végre ezen a dolgon, és ehhez először is illene elfogadnom a tényt, hogy esetleg öt év múlva még megpróbálhatom újra - mert ugye csak öt évente indítanak ilyen szakot.

Most nem fogom részletesen elmesélni, hogy s mint zajlik a harmadik kör - nagyon mulatságos, amúgy! csak az első nap után úgy kell készülni, hogy másnap nem nagyon fogsz gyökkettőnél gyorsabban haladni, se hadonászni, a járással is lesz némi probléma, főként ébredés után (én majdhogynem lapos kúszásban jutottam ki a második nap reggelén a szobámból a konyhába XD) de még az előrehajlás se biztos, hogy sikerülni fog. =D (Igen erőteljes izomlázzal tessék számolni. XD Vagy, rá kell gyúrni az első napot megelőző két hétben, hogy edzett legyél. XD) [És ha még olyan ügyes vagy, mint én, akkor első körben ledarálod a térdedet a próbateremben, de olyan szinten, hogy már kérdezték, hogy az ott valami vízilabdás sérülés-e - mondom nem, csak felvételiztem épp a Színműre. Megjegyzem, azóta leamortizáltam a két lábfejem is egy cipővel, és úgy bevágtam a csípőmet a mosdókagylóba - nekem jött, na! - hogy két napja tiszta kék... Nem is nyár a nyár harci sebek nélkül, de komolyan. XD]

Na, de nem is ez a lényeg, hanem... na jó, fogalmam sincs, mi a lényeg. Azt tudom, hogy az elmúlt öt napban úgy éreztem, mintha öt évet éltem volna le - ami durva, mert az érettségi három hónapja alatt éreztem azt, hogy három hónap helyett éltem le három évet, úgyhogy most épp 27-nek érzem magam, és állítom, hogy soha nem voltam még ennyire cinikus, ennyire passzív, ennyire lusta és ennyire jelentéktelen, mint most.

Ma bementem a Színműre megint, mert a tanárok felajánlották, hogy beszélgetnek azokkal, akiket nem vettek fel - helyesebben nem tudtak felvenni - személyre szabottan, s gondoltam, lássák hogy én elszánt vagyok, és amúgy is érdekelt, milyen az ilyesmi, úgyhogy elmentem. Nnnna, ki mit gondol, mit mondtak? =D

Nem csigázlak sokáig titeket. xD Először is, hogy a második kör után teljesen biztosak voltak benne, hogy engem felvesznek, s hogy mégsem, az meglepte őket. De! Nem bánják, mert: még kissé éretlen vagyok. Vagyis túl fiatal, még szinte gyerek. (És szerencsére ebben a kérdésben következetesek voltak, mert rajtam kívül még ketten voltak, akik szintén úgy felvételiztek, hogy most érettségiztek le, és őket se vették fel. Tudom, gonosz vagyok, de ez jól esett az egómnak. XD Itt a bizonyíték, hogy annyira nem vagyok béna. xD)

Továbbá biztosítottak afelől, hogy ha bármiféle segítségre volna szükségem - pl. ha mondjuk fordítok, írok(!), ilyesmik, akkor eljuttatják a "műveimet" a megfelelő helyre - szóljak bátran, keressem őket, s ha valóban a színházi szakmák egyikében akarok dolgozni, ők szeretettel várnak.

Azért... Most már lényegesen kevésbé látom tragikusnak a dolgokat, mint mondjuk ötödikén reggel, mikor az elutasító e-mailt olvastam.

...Oké, elismerem, az embernek szüksége van pofonokra, hogy egy kicsit leszálljon a földre - mondhatnám úgy is, hogy össze kell törni néha az álmait, hogy észrevegye a valóságot - és az is igaz, hogy ami nem öl meg, az megerősít - mondjak még ilyen bizalomgerjesztő filmes idézeteket? XD - de azért... azért úgy mégiscsak felvehettek volna. x'D

Viszont, öröm az ürömben, hogy most már nem kezdek bőgni, amikor rágondolok, szóval azért sikerülget a túllendülés... =D Ellenben fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek... Tényleg. Számolgattam a pontjaimat - 427 - és képzeljétek, a Károli japán szakán tavaly 435 volt a ponthatár, úgyhogy nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy mindössze 8 ponton basztam el a dolgot. (Mielőtt bárki kérdezné, ez az államilag támogatott helyekre a ponthatár, az önköltségesre valami nevetségesen alacsony - arra viszont nekem nincs pénzem. x) Szóval igyekeztem összeszedni minél több pontot, de hiányzik a többletpontjaim közül mondjuk egy nyelvvizsga... *sigh*)

Az ELTE anglisztikájára és szabad bölcsészére még felvesznek - oda tavaly csak 422 volt a ponthatár, annyira sokkal csak nem emelik meg idén =S - de... Ismeritek azt a viccet, hogy mit mond a gépészmérnök a bölcsészek? ("Két sajtburgert ,legyen szíves.") Kicsit kiábrándító.

Na nem mintha dramaturgként több pénzt keresnék, sőt, asszem a McDonalds-os diákmelós szerencsétlen, aki egész nap fő a negyvenfokos sütők mellett és lassan már őt szolgálják fel a sültkrumplik helyett, többet keresne, mint én, de a faszom, színházban akarok dolgozni, ha belegebedek is...! (És lehetőleg nem jegyszedőként vagy ruhatárosként vagy ehhez hasonlóként... Tudom, túl sok az igényem...)

Minden esetre, fontolgattam valami OKJ-s cuccot is, ilyen szakmafélét - tudjátok, amiért nem diplomát kapsz, de van rád igény =D - mert az max. két év, és nem akarok túl sok időt elbaszni az életemből. Bár mindenki azt mondja, hogy 19 évesen még előttem van minden, én meg úgy vélem, hogy nem engedhetek meg magamnak öt év felesleges tengést-lengést. Ha majd 24 évesen jelentkezem megint dramaturgnak, s teszem azt még fel is vesznek, 29 leszek, mire lesz egy diplomám. 29. Majdnem harminc..!!! Akkor leszek pályakezdő, amikor mások már az első gyereken gondolkodnak... És azért addigra már talán én is szeretnék egyet... (Bár előtte lehet inkább olyan férfit kéne találni, aki képes hosszútávon is elviselni, de azért már na. XD)

No, hát ez a nagy helyzet épp most. Fogalmam sincs, mihez kezdjek. És még el vagyok maradva egy megígért Múzeumok Éjszakájás élménybeszámolóval, volt azóta 6-án nyárindító lolimeet - igen, aznap, amikor a Pride-felvonulás is :P - és képzeljétek, nevelőanyám és faterom összeházasodnak kb. másfél héten belül...! (Mulatságos, hogy mindennel tudok foglalkozni, csak a "jövőmmel" nem. xD)

Na, de most már be is fejezem az agonizálást, csak már ideje volt, hogy szembe nézzek magammal - a monitoron amúgy is tükröződöm, ha elég sokáig nézem XD - és tisztázzak pár dolgot. Amiket csak részben sikerült tisztáznom, de legalább már nem úgy állok hozzá, hogy minden lehetséges ponton elbasztam az életemet, ahol el lehetett, hanem csak néhány lehetséges helyen basztam el. =D (Fő az optimizmus!)

De azt hiszem, ha létezne Restart gomb az életben, akkor is ugyanígy csinálnám. Nem, mégse, csinálnék gyorsan valamikor egy nyelvvizsgát. Talán.

A legközelebbi viszont olvasásra, minna-san.

Adieu!