Mert így van sajna. xD Hiába próbálkozom, egyszerűen semmire sincs időm, csak arra, hogy még most is a sulis szarokkal foglalkozzak, mint pölö lecke. Ma is két órán keresztül tanultam a rohadt töritézére, és a fizika javítóra... -.-" (Utóbbira azért, mert eredetileg írtam egy szép kerek hármast, ami nekem rohadtul nem szimpatikus... XD) Egyébként, osztályzataimat tekintve egész tűrhetően állok - khm, a tavaly egy jegy híján színötös Tadeshi lecsúszott hármas közelibe... Hát... asszem ezt hívják úgy, hogy gimnázium... xD
Mindenesetre, tegnap zenekar után - istenem, egyszer élnék meg egy zenekari órát anélkül, hogy hatszor játszanánk el újra valamit, mert az újak nem tudják... - leültem gép elé, és négy órán keresztül prezentációkat csináltam... -.-" Az egyik a töris prezentációm, amiben amiben a Mezopotámiai közterekről fogok beszélni - télleg, még arra is kéne tanulni, óh, a rohadt élet...! - és... hű, na lehet, hogy ezt most egy olvasó se nagyon érti... xD Nem csodálom, nekem is egy órán át tömték a fejemet vele, mire felfogtam. xD
Nah, a lényeg a következő: F-es, humán osztályban minden félévben van egy kéthetes kultúrális megálló, amikor is két hétig minden órán az adott kultúrkörrel foglalkozunk. Jelenlegi kultúrkörünk az Ókori Kelet - Mezopotámia, Egyiptom, Izrael, India, Kína. Két hétig arról lesz szó minden órán, hogy az illető birodalmak miket csináltak. Pölö matekon valszeg meg fogunk ismerkedni a mezopotámiaik hatvanas számrendszerével, számolásaikkal, stb. És, ezen két hét keretében, lesz 27 előadás is, napi három, amikor is egy-egy három-négy fős csapat előadást tart egy adott kultúrköri témából. Ennek az egésznek az a célja, hogy kultúrálódjunk, és olyanokat is tudjunk, amik nem szerves részei a tananyagnak. Ami mind szép és jó - lenne, ha nem kellene belőle tézét írni... -.-"
Minden ember három témában lesz benne más csapattal. Én benne vagyok először (Csillával és Marcival - Marci angolos) az Egyiptomi öltözködés témában, aztán a Mezopotámiai közterekben, ahol én fogok beszélni, és a csapat maradék három tagja (Kata, Niki, Benedek - két utóbbi angolos) nagyjából nem akart cisnálni semmit se. xD Akkor viszont karót kapunk, nekem meg semmi kedvem hozzá. Úgyhogy Niki kivételével rávettem őket, hogy ne csak én dolgozzam ki a belem - Benedek könyvet hoz nekem, hogy felkészülhessek, Kata pedig befejezi a prezentációt, mert én csak a vázlatpontokat írtam ár, és képeket tettem be, de a szöveg és képek áttűnésének megoldása rá vár. xD
Ezen kívül még egy téma van, amiben szintúgy én fogok beszélni, ez az Indiai család, férfi, nő, gyerek. (Egyelőre fingom sincs, hogy mit kéne elmondani róluk, ma fogok nekiállni annak a prezinek, Orsival és Levivel - Levi angolos - vagyok együtt, Orsi tegnap küldött egy kazal képet - imádlak Orsi. xD) Szóval, megvagyok. Ezen kívül, tegnap megcsináltam még a pénteken esedékes informatika prezentációnkat is Csillával, az Operációs rendszerekről... Borzalom... (Csilla is abban a feladatban részesül, mint Kata fentebb... XD)
Mondja valaki azt, hogy kurvára ráérek. (Jelenleg igen, mert itt vagyok, és írok. xD) És akkor, folytatva tegnapi tevékenységem sorozatát, emgírtam a kritikámat az Oidipusz Gyermekei c. drámáról, amit még csütörtökön láttunk. Érdekel valakit? Beszúrom, hátha. xD Talán kedvet kaptok hozzá ti is. xD
Oidipusz Gyermekei
Kritika a tragédiáról
Aiszkhülosz, Szophoklész é s Euripidész nyomán írta meg Szálinger Balázs az Oidipusz Király és az Antigoné modern feldolgozását. S hogy mennyire sikerült ötvözni az ókori dráma régmúltba visszanyúló értékeit és a modern kor szemléletét, nyelvezetét, azt igen nehéz szavakba önteni… De azért megpróbálkozom vele.
Oidipusz gyermekeiről - Polüneikész, Eteoklész, Antigoné és Iszméné – szól ez a tragédia, s az átokról, amit apjuk, Oidipusz mondott rájuk. Két fia egymás kardja által fog meghalni, s ez be is következett, hiába próbáltak meg kibújni alóla. Azonban nem csak a két fivér, hanem Iokaszté, az anyjuk is meghalt - egyik fiának kardjával véget vetett fájdalmas, anyai életének. (Mint később utána olvastam, Iokaszté már a testvérek harca előtt meghalt az eredeti drámában, de szerintem az, ahogy át lett írva, drámaibbá tette a két fivér harcát és elbukását.)
A történet – lévén, hogy átirat – mindenkinek ismerős lehetett, aki olvasta az Antigonét és az Oidipusz Királyt, vagy akár csak az előbbit, hiszen utóbbinak lényegét Iokaszté már a dráma első perceiben kifejtette egy szép monológban – egy háromtagú családnak mesélve.
Érdekes volt a család jelenléte. Lényegesen hozzátett a darab modern hangulatához, és elgondolkodtatta a nézőt – legalább is engem – hogy vajon azok az emberek, akik a dráma idején Thébában éltek, miként éreztek, miként viszonyultak a történésekhez – remek húzás volt ez az írótól, mi tagadás.
A másik, ami fokozta a színdarab modernitását, az a jelmez volt, ugyanis teljes mértékben megegyezett azokkal a ruhákkal, amikkel bárhol találkozhatunk az utcán – leszámítva a holdjáró cipőt. (Sokáig gondolkodtam, hogy miért van a szereplőkön ilyen cipő, míg meg nem tudtam, hogy az ókori előadásokban a főbb szereplők ilyen cipőkben szerepeltek – noha nem akkor, amikor Szophoklész élt, s bemutatták a darabjait.
Minden esetre, az, hogy a darabba belekerült egy család is, teljesen más megközelítésbe helyezte a tragédiát, s mint már az órán áttárgyaltuk, igen érdekes volt, hogy az elején a lány az Antigonét magolta, majd egyszer csak belekerült a drámába az egész családdal, s a szereplőjévé vált. (Erről jut eszembe, így könnyebben meg lehetne tanulni a kötelező verseket! Ilyesmi miért nem történik a valóságban?)
A szöveg szintúgy remek volt. Egyszerre volt mai, s idézte fel az ókori görög színházak hangulatát – pedig már kezdtem felkészülni, hogy ékesre lefordított, s nehezen érthető szövege lesz, de kellemesen csalódtam, szerencsére, mert a szöveg szintúgy, mint a hangulat modern volt. Ezen kívül pedig volt benne néhány részlet, amiket szívesen betettem volna egy idézetes könyvecskébe…
A színészek szerintem jól játszották a szerepüket, néha volt benne egy-két hirtelen mozdulat, hirtelen hanglejtésváltás, de én ezt arra fognám, hogy bemutató előadás volt – a plakátokból kiindulva – s ilyenkor kezd megérni a darab a következő előadásra. Ami viszont nem tetszett, hogy a színészek a meghajlásnál teljesen fapofát vágtak… Mondjuk, várható, hogy az előadó, miután megölte magát – mármint képletesen – nem fog fülig érő mosollyal hajolgatni, de attól még egy kis halovány mosolyka… Ami végül, a visszatapsolásnál fel is tűnt a színészek arcán, barátságosabbá tudja tenni az előadásról távozó nézők kedélyállapotát.
Mondjuk, a végét egy kicsit hosszúra húzottnak találtam. Jó volt a szöveg, de elég lett volna belőle egy kicsit rövidebb is – főként, mert nem számítottam rá, hogy az volt a végszó, ami, és legördült a függöny. Először meg is lepődtem, mert azt hittem, még beszélni fog az Apa… Így sajnos a zárószavak nem maradtak meg bennem…
Mindent összevetve, szerintem remek színdarab volt. Eléggé hű maradt az eredeti történethez, s a módosítások csak a javára váltak. Nem szeretem a tragédiákat, az ógörög történeteket se nagyon – nehéz a nyelvezetük és nehéz követni a lényeget – de ez a darab tetszett, s elhatároztam, hogy elolvasom az eredetit is – az Odüsszeusszal ellentétben…
Én kitettem magamért, ennyire futotta. xD Ez a harmadik kritikám ebben az évben, ami kötelező volt, az első egy kritika volt az @RC-kiálításról, csak az volt a gáz, hogy nem kritikát írtam, hanem műelemzést... xD (Ilyenkor áldom az eget, hogy Bacsó tanűr úr nem ad osztályzatot arra. xD) Szóval az elég gáz lett. A következő a Költőnk és Koráról íródott, ami még októberben, szünet előtt esett meg, s Kishi-chan véleménye szerint sokkal inkább elbeszélés jellege van, mint kritika. Úgyhogy az se volt az igazi... Ez már inkább hasonlít kritikára, én véleményem szerint legalább is. xD De azért a Költőnk és Korát is beteszem, hátha valaki irigykedni akar, hogy az Eötvösbe néha ellátogatnak kortárs költők, és mesélnek - noha azon az estén semmi irigyelnivaló nem volt... xD
Költőnk és kora – Csoóri Sándor
Avagy hogyan legyünk emlékezetesek a diákok számára Csoóri-módra
Költőnk és kora. Tekintetbe véve, hogy nagyjából három hónapja vagyok Eötvös-diák, ez volt az első ilyen irodalmi est, amin részt vettem, s ahogy tanáraim ígérték, felejthetetlen volt – a szó minden értelmében.
Nem tudom, hogy a Sors keze volt-e (amennyiben igen, akkor máshova tegye be a lábát), de még amikor készítettük elő a termet, olyan éktelen fejfájásom támadt, hogy tanakodtam a hazamenetelen. De aztán arra gondoltam, hogy akkor most nem görnyedhetnék a kritikám felett, és talán a nagy vonzerővel kecsegtető pályázati díj sem landolna az ölemben – hiú ábránd, hogy mi nyerjük meg az osztállyal, de reménykedni szabad. Így maradtam.
A híres költőúr pedig késett. Röpke húsz percet, nem volt olyan sok – ha épp nem akart volna szétrobbanni a halántékom, és nem rázott volna a hideg, fel se tűnt volna, hogy kis híján fél órával később kezdtünk neki az irodalmi estnek. De végül megérkezett a vendégünk – miután elfogyasztott egy csésze kávét – s a tanárurak kíséretében helyet foglalt az erre a célra odahelyezett asztal mögötti széken, s kezdetét vette a beszélgetés, ami egészen irodalminak indult, aztán…
Aztán kitért a költőúr második világháborús illetve ’56-os forradalmi emlékeire. Félreértés ne essék, nagyon tanulságos volt, s igencsak választékos szókinccsel fogalmazódott meg az a sok-sok emlék (nem hiába költő Csoóri úr), amiket a dicséretes kort megélt úr felelevenített nekünk. Kicsit emlékeztetett azokra a nyári délutánokra, amikor a kertben ücsörögve, a fák alatt nagyapám mesélt a fiatalkori emlékeiről – s nosztalgikusan el is időztem volna ennél a kellemes képnél, ha a néha meg-megcsapó jeges szellő nem szállingózott volna be a nyitott ablakon át.
Tehát próbáltam figyelmemet továbbra is Csoóri úron tartani, küzdve a néha rám törő hidegrázásokkal, valamint ájulási ingerrel, ugyanis az, hogy a tanterem ablakait tízpercenként nyitották-zárták, csak azt eredményezte, hogy egyik tíz percben majd megsültünk a radiátorok fűtési kapacitása miatt, a másik tíz percben pedig már vacogott a fogunk – bár lehet, hogy csak akkori állapotom adott okot ezen érzékeléseimre.
Mindenesetre, a csaknem fél órás késést remekül behozta, kétszeresen is. Annyit beszélt, és sajnos, nem a verseiről – pedig a közönséget inkább az érdekelte volna. Végül felolvasásra került néhány vers is. Érdekes volt őket az írójuk szájából hallani, bár szívesen meghallgattam volna az elemzését is. Az est vége felé egyik osztálytársam kérdésére kis híján átestünk a politikai nézetekre – bár már annak is jobban örültem volna, mert a csaknem egy órával elhúzott beszélgetés (melyben összesen egy kérdés volt, az is megválaszolatlan maradt…) már kicsinykét untatott.
Majd a kérdés megválaszolása és a további nézetkifejtés lecsillapítása után a közönség egyöntetű tapssal jutalmazta a költőt, s a tanárurak által javasolt, Az elkártyázott köpeny címre hallgató Csoóri-verseskötettel az első oldalon kinyitva tolongtak aláírásért. Magam is kaptam egyet… (S itt az író bájosan elmosolyodik.)
Összegezve, minden jó, ha a vége jó, még ha a fejfájásom csak azután múlt el, hogy leszálltam a hazafele tartó HÉV-ről, cikázó gondolatokkal, hogy hangfelvételről csináljam-e majd meg, vagy kérjem el valaki jegyzeteit… Végül a megalkotás elmaradozott… Egészen máig, de szerintem, a dolgoknak kell egy kicsit érnie ahhoz, hogy igazán tetszetős kritikát írjon róluk az ember.
A következő költőnk Erdős Virág lesz, remélem, hogy vele kicsit... gördülékenyebb beszélgetést fogunk hallani. xD Végül is, jó volt, csak... Csk mint írtam, hosszú. xD Úgyhogy, ennyit a kritikáimról - az első be se merem tenni, mert nagoyn gáz lett, és kézzel írtam (halleluja) és lusta vagyok bemásolni. xD
De visszatérve a tegnapi tevékenységsorozatomra, miután kicsikartam magamból a kritikát - elég nehézkesen ment, volt, hogy negyed órán át a villogó kurzort bámultam... xD - úgy döntöttem, művelem magam, és eleget teszek Bacsó tanűr úr kérésének és elolvasom a kötelező olvasmányt, amit a hétvégére adott fel - az Oidipusz Királyt és az Antigonét. És tetszettek. Nagyon is. Szeretem a drámákat - a tragédiákat anynira nem... - de ezek nagyon szipatikusak voltak - noha nem annyira, mint a Rómeó és Júlia... De azért mégis! Szophoklész jókat írt! XD
Mondjuk, a Sok hűhó semmiért jobban tetszett... Shakespeare műveit jobban birom, nah. xD Apropó, olvasás! MEgvan már a karácsonyi könyvlistám. xD Először is szeretném megkaparintani Michael Scotttól A Halottidézőt, ami Az Alimista folytatása, utóbbit már olvastam. xD És szeretném megszerezni még Fejős Évától az Eper reggeliret, ami a Hotel Bali folytatása, utóbbit szintén ovlastam. xD S ha már Fejős Éva, akkor a Csajok is jöhet. xD Nem szeretem a női regényeket - inkább az ifjúsági, néha kölyökregények felé húz a szívem... - de ez kifejezetten tetszett. A Bangkok tranzitba beleolvastam, de annyira nem fogott meg. xD Jah, és be akarom szerezni Ulysses Mooretól Az Időkapu további három részét... xD Mert csak az első van meg, és tudni akarom a folytatást. xD Ezen kívül szeretnék még Bloody Good Books sorozatból is pár szépséget...
Amúgy, rájöttem, hogy azon könyvek, amiket meg akarok szerezni, nagyjából mind Ulpus Ház-as könyv. xD De hát istenem, ha ilyen jó könyveket adnak ki!? XD (Ha már kiadó, nem is tudtam, habár nyilvánvaló lehetett volna, hogy a Bartimaeus-trilógiát és a Harry Pottert is az Animus adta ki... xD Télleg, a HP maradék három kötetét is be kéne gyűjteni... Az ötödik kötetbe belekezdtem, de egy nyaralás alkalmával kint hagytam Görögországban... -.-" (Csak az fáj belőle, hgoy anyutól kaptam anno... ^^" És benne volt egy kis jegyzet tőle, asszem Szeretettel Tündikémnek vagy már nem is tudom... ^^")
Nah, félre a nosztalgiát... Mégse... xD Ha már anyu, vörös krizantémot akarok. Halottak napján vittünk anyunak fehér krizantémot - annyira jól nézett ki a síron, a rózsákkal meg szegfűkkel, hogy azt hittem, menten előkapom a fényképezőt, és lefényképezem (mennyire morbid dolog sírokat fotózni...? xD) - és eszembe jutott, hogy egyszer láttam vörös krizantémot: Nana Kitade, Tsukihana című számának klippjében. xD És elhtároztam, hogy nekem KELL egy - vagy több - vörös krizantém. És a jvaslatok, miszerint virágárus?, virágbolt?, növénybolt? közölném, hogy már néztem, és csak fehéret, sárgát és lilásrózsaszínt találtam... -_-"
Evvan. Mellesleg, jelenleg éppen szenvedek az indiai család bemutatójával, mert rohadtul semmit nem találok róla... -.-" Most mondjátok meg!? Google keresés, Ókori indiai család, és mit dob ki?! Egyiptom... Kína... Szextankönyv... (jó oké, Káma Szútra, az még valahogy idevág. xD) Szóval, színes a választék az ókori indiai családra... xD Mellesleg! Tudtátok, hogy az ókori indiaik a templomaikban lingamokat - hímvesszőket - faragtak kőbe, virággal koszorúzták, vajjal kenegették, és imádkoztak hozzájuk gyermekáldásért? =D (Vajon az ofő nagyon kiakadna, ha ezt így nemes egyszerűséggel elmondanám...? XD Végülis, a házéselt idevág... xD) (S ha már itt tartunk, a Káma Szútrával nem találkozott senki könyvesboltban? Ha mégis, adja már meg kommentbe, hogy hol! xD Akarok egyet. xD)
Hjajh... Annyira döglött vagyok... Nem akaródzik találni semmit az indiai családról, és ez teljesen leszívja az energiámat... (Végső elkeserdésemben gondoltam írok, hogy fennmaradjon az álca, miszerint én éppen dolgozom. xD) És ráadásul kint is esik az eső, és szürke minden, és hullanak a levelek, és kopaszak a fák, és hideg van, és bváááá! Tök depis leszek ettől az időtől. xD Nem akarok telet! Nyarat akarok! Vagy legalább tavaszt. xD Vagy legalább egy aprócska napsütést, kék eget, meleg szellőt... De akár egy szivárvány is megteszi... Hogy érezzem, hogy van szép is a monoton esőben...
Hol vagy, te tündöklő, ezerszínű híd,
Égbolton áthajló, karcsú diadalív?
Miért nem látlak, ha esőt hord a szél?
Miért nem látlak, ha közeleg a tél?
Mutasd meg magad még egyszer újra,
Legyél a Nap s a Hold csillogó útja,
Szálljon fölötted a Képzelet szárnya,
Vezesd át az Álmok Birodalmába!
Mutasd meg nekem színes köntösödet,
Két végével lágyan érintsd meg a Földet,
S ott, hol eléred a jéghideg sziklát,
Ülj le nyugodtan, s míg hull az eső, várj.
Hol vagy most, színpompás égi tünemény?
Miért nem vagy örök, mint egy régi festmény?
Miért kell, hogy ha esik az eső, mást se lássak,
Csak a sok szürke felhőt, s árnyát a világnak?
Had lássalak újra, még egyszer csupán,
Had lássam meg újra illékony aurád.
Oly nagy kérés tán, hogy jöjj nekem elő?
Oly nehéz az, hogy süssön a Nap s essen eső?
Mint kis ázott veréb, bámulok az égre
Unalmas, szürke tájon ugrálva, repülve,
Majd fáradtan, nyúzottan kuporgok egy ágon
Az eget kémlelve, talán a napsütést várom?
Igen, azt várom, hogy megjelenj végre,
Hogy az életem még ne váltson jéghideg télre.
Had lássam hát, hogy ragyogsz fönn az égen,
Legyen egy boldog perc rövid életemben,
Mikor – ha egy kicsit is – megnyugodhatok,
Életem értelmén elgondolkodhatok,
Gyönyörű színeiddel elkápráztathatsz,
Egészen addig, míg újra el nem hagysz.
De addig is láthatlak, s örülhetek neked,
A szürke hétköznapokra erőt meríthetek,
S rájöhetek újra, hangosan kiáltván:
Köszönöm, hogy vagy, szépséges Szivárvány!
Tegnap alkottam... (Igen, mégis sikerült valamit alkotni két prezentáció és kritika írás között. xD) De annyirakikívánkozott már... Szinte suttogtam már az első versszakot, amikor kinéztem az ablakon az unalmasan csöpögő esőre...
Félreértés ne essék, szeretem az esőt - ha éppen vihar formájában van jelen. xD Igen, szélsőséges az időjárásokhoz való viszonyom. xD Vagy tűzzön a nap, legyen negyven fok, és alig fújjon valami szellőcske - vagy legyen vihar, zuhogjon az eső, dörögjön az ég és hajladozzanak a fák a széltől. (Hm... majd egyszer írok egy ilyen verset is. xD)
De most nekem ez kellene. Egy aprócska siker, vagy valami, aminek örülhetnék, és tudhatnám, hogy nem hiába gürizek ennyit már egy hete... (Jesszus, most lett vége aszünetnek, és már fáradok... xD Mi lesz itt devcemberig?! XD)
Úgyhogy éldegélek... Arról a rohadt indiáról meg még mindig nem találok egy rohadt betűt se! (Tudtátok, hogy a Káma Szútra Síva és feleségének szeretkezését írja le? Mit ne mondjak, nem siették el - röpke ezer évig kéjelegtek... Jézusom... xD)
Miért nem ez a témám? XD Erről annyit találtam már neten! Bár... nem hiszem, hogy én erről akarok beszélni osztály és ofő előtt... xD Perverz vagyok, de ha elő kell adnom ilyesfajta felvilágosítást, zavarba jövök. xD (Ha mondjuk szerepet játszanék, menne, de úgy, hogy önmagamat adom, úgy már nem. xD)
Hát, eléggé elszálltam így az utolsó pár bekezdésre. xD Nem gond. =P Szokjatok hozzá, hogy tőlem többet nem kaptok. xD (Miértbeszélek többesszámban az egyszem ovlasóhoz? Fene se tudja. Királyi többes. - Vajon a királyok skizofrének voltak, hogy királyi többesben beszéltek magukról?)
Najó, asszem most hagyom abba a bejegyzést. xD Jelneleg biztosítottam elég ovlasnivalót, ideje lesz az indiai családról is összehozni valamit... xD Nu, bye-bye, Minna-san! ^w^
