Úgy érzem, ez a mai nem az én napom... De azért kaptok zenét.
Hjaj, gyerekek... Én úgy rettegtem ettől a Mondattan vizsgától, mint első félévben a Pokoltúrától - el is basztam rendesen. Úgyhogy az utolsó vizsgám - ami egy UV megint - július negyedikén lesz. No sebaj. Talán addigra összeszedem magam, és felfogom ésszel ezt a tárgyat, bár nem igazán érzem úgy, hogy képes leszek felfogni a Hangtan és Mondattan mélyebb értelmeit - nem, valahogy ezeket a nyelvészeti tárgyakat nem nekem találták ki...
Mondjuk igazság szerint ezt a nyári vizsgaidőszakot sem rám tervezték - heh, meg úgy en block a vizsgaidőszakot nem nekem találták ki - mert eléggé... mondjuk ki, szarul teljesítek újabban. Igazából rájöttem, hogy én hármasnál jobbra képtelen vagyok. Japánból meg japcsikulcsiból mondjuk visítottam örömömben a hármast látva, ahhoz képest, mennyire esélytelennek láttam mindkettőt, tök jó volt... Viszont az irodalom kettes azt hiszem, vizsgaidőszak végéig szétcsapta a motivációmat a jobb jegyekért.
És ilyenkor elgondolkodom, hogy tulajdonképpen én mi a fenét is keresek a BTK-n, ismétlem, a BTK-n, és miért nem bírok összeszedni legalább egy istenverte négyest semmiből se - jó, hazudok, egy azaz egy darab ötösöm van erre a félévre, az irodalom-szeminárium, de hát azt inkább hagyjuk... - amikor egy csomó ismerősöm orvosin, jogon, közgázon, vegyészmérnökin küzd, ami szerény véleményem szerint messze túl van bonyolultságában, összetettségében és elvárásaiban, mint teszem azt az anglisztika - és ők bírnak ötösök lenni. És olyan ritkán kapnak kettest, hogy ha egy-egy becsúszik, tökre elkeserednek - én meg konkrétan fellélegzem, mikor meglátom a Neptunban, hogy "-séges"-re végződik az osztályzatom. Utána meg emésztem magam, hogy miért nem bírok több energiát belefektetni, miért nem bírok jobban küzdeni - aztán mindig eljutok oda, hogy ez a nyelvészkedős dolog, meg a sok-sok, teljesen felesleges tananyag egy fikarcnyi érdeklődést sem vált ki belőlem. Jó, nem azt mondom, hogy a fonológiában nincsenek érdekes dolgok, sőt, nagyon-nagyon érdekes dolgokról mesélt a tanár néha - de csak úgy mellékesen. Érdekességként. A tárgy maga abból áll, hogy vágjam be a fonetikai jeleket, és hogy milyen magánhangzót milyen mássalhangzó követhet, és mi követi szükségszerűen, meg csoportosítsam a hangokat a kiejtési helyük és zöngésségük szerint - és én a büdös életbe nem fogom megérteni, hogy ezt nekem miért kell fejből tudni. De most komolyan. (A mondattan dettó ugyanez, csak szintaktikai szinten.)
Erre persze a válasz az, hogy ezt nekem mind azért kell tudnom, mert én a BTK-ra járok, és nálam a nyelvtudomány az, ami az orvosin az anatómia, vagy a jogon a római jog. Aha. Akkor még egyszer: miért is vagyok én anglisztikás? Mert nem vettek fel a Színműre.
...Pedig már kezdtem azt hinni, hogy túltettem magam rajta. Majd egy éve volt a Színműs felvételi, majdnem egy éve, és még mindig nem vagyok képes átlendülni az elkeseredésen, ami mindig előjön, bárhányszor lefolytatom magamban az iménti okfejtést a motivációm keresése közben. Szóval jah, azért hagy hidegen az anglisztikás tananyag, mert rohadtul nem ezt akarom tanulni. *sigh * ...Már csak négy év. Már csak négy év.
...Nem tudom, említsem-e, de megteszem: legalább már végre megvan, miért fogom várni a következő félévet. Felvettek dráma specializációra. (Anglisztikán belül van olyan lehetőség, hogy amennyiben valaki nem minort akar felvenni - ami nálam ugye a japán lett volna - azt specializálódhat, és mivel idén indítottak dráma specializációt, úgy döntöttem, feláldozom a japántanulást érte. Úgyse ment valami jól... De legalább a japánvizsgán nem hasaltam el.) Tök vicces volt amúgy, ki volt írva, hogy maximum húsz embert vesznek fel most mondjam, hogy a Színműre tizenkettőt...? és kellett írni motivációs levelet, meg volt felvételi beszélgetés is - amit csak azért nem sikerült komolyan vennem, mert a húsz férőhelyre összesen jelentkeztünk tízen. x'D De riogattak minket, hogy azért ebből a tízből sem vesznek fel mindenkit. Csak hogy vegyük egy kicsit komolyan a dolgot, és ne legyünk túl magabiztosak. De végül is sikerült, felvettek. És oké, nem Színmű - de én piruettezve ugrándoztam le a lépcsőn hétfőn hajnali fél egykor, hogy elújságoljam nagyinak az örömhírt. x'D Meg azt mondták a tanárok, hogy szinte mindenki talál állást színházban, aki ezt a specet elvégzi - szóval még annyira nem reménytelen a helyzet.
Slusszpoén: a mai Moly.hu-s szerencsesütis idézetem:
"Mit keresel itt, és meddig akarod keresni?"
- Anthony Burgess: Gépnarancs
Én azt hiszem, ezután már meg se szólalok. x'D (El akarom olvasni ezt a regényt. x'D)
Nna, és most, hogy kirinyáltam magam - bocsánat, a vizsgaidőszak kihozza belőlem a depresszív gondolatokat, de már feltettem a Beethoven-lemezt, kezdek lenyugodni x'D - és akkor végre nektek is adok zenét, elvégre ezeket a zene-heteket/hónapokat azért csinálom általában, mert ideges és depressziós vagyok, és valamivel el kell terelnem a figyelmemet, különben megőrülök (ha még eddig nem tettem meg), szóval Girugämesh. x'D
És a tegnapi kis kitérő után folytatjuk a setlist tartalmát, ezt a számot is nagyon szeretem. x3 Anglo fordítás most sajnos nincs. =S (Fordíthatnának gyorsabban a fanok, a végén még én fogok nekiesni a szövegeknek csökött japántudásommal. x'D) Na, hát ennyi mára.
(Illetve még plusz információként, csak mert bármilyen szarul is mennek a vizsgák, ma adtam magamnak vigaszdíjat: végre átvettem a hófehér, 80 cm hosszú, extradús Rhapsody-parókámat. *.* Élőben még dúsabb, szebb és imádni valóbb, mint a képeken. *_* Oda meg vissza vagyok érte~ x3 Igen, ezt feltétlenül szükséges volt megemlítenem. x'D)
Adieu!
