Mostanában mindig csak ilyen későn jut eszembe Monsieur Breton... Szörnyű... Bár, lehet van köze ahhoz, hogy mostanában katasztrofálisak a szerdáim... De mindegy, tovább!
André Breton: Poisson Soluble
(Oldható Hal)
- 15 -
Az iskolai krétában varrógép van; a kisgyerekek ezüstpapírból készült masnijukat rázzák. Az ág fekete tábla, amit percről-percre baljósan letöröl a szél. "Tudjátok jól, mi történt a liliomokkal, amik nem akartak elaludni ágyukban!" - kezdi a tanító, meg a madarak, hogy hallassák a hangjukat egy kevéssel az utolsó gyors indulása előtt. A tanórát a kerülő legmagasabb ágán, az erdőőr és a dércsípések között tartja az osztály. Ez az iskolakerülés maga, a szó minden értelmében. A tó pince, akinek a neve Vince, a napnyugta evezőit tartja a kezében. Azt az ezer fénysugarú kereket lesi, ami üveget tölt a tájba és amit a kisgyerekek, legalábbis a kikericsszeműek, nagy örömmel fognak fogadni. A megszokott időeltöltésekről lemondtak. Ha a kukorica szemekre valaha ráborul az üvegbura, még az üzemeknek is befellegzett és a tenger feneke többé nem gyújt lámpát, csak kivételes esetekben. Most a gyerekek betörik a tenger ablakait és fortélyos eszközökhöz folyamodnak, hogy megközelíthessék a kastélyt. Az éjszaka őrjáratainak túljárnak az eszén és az ujjukon számolják az ómeneket, amikről nem kell leszokniuk. A nappal gyengélkedik és inkább az álmodozást mozdítja elő, mintsem hogy felszólítaná a kurázsit. Tétova nappal, amit nem emeltek magasabbra, mint azok a nők emelgetik a szoknyájukat, akik a természet nagy hegedűire kémkednek. Merész és kevély nappal, aminek nincs szüksége a Föld kegyére és ami ugyanúgy, csokorra szedett csillagaival végződik majd, mint a többi, amikor a kisgyerekek visszatérnek hátukra vetett szemekkel, a veszély ösvényein. Megemlegetjük még ezt a magasság és mélység között telt napot, a királyi udvarokban csak úgy, mint a nyomdai műhelyekben. Beszélni fogunk róla, hogy hallgathassunk róla.
