Tegnap előtt feltettem a nagy kérdést, miszerint "Micsináljakholnap?", ami az embernél közepesen komoly probléma, főként így nyári szünetben. De kapva kaptam Tune ajánlatán, hogy van egy kiállítás, bizonyos Nishida Ayumi festőművészé, aki nem mellékesen a pécsi Képzőművészetire is járt tanulni. Na, mondtam, uccu!

Tegnap felkeltem dél körül, reggeliztem, majd vártam az SMS-t, hogy mikor-hol tali - helyette kaptam, hogy ő nem jön, de Kishivel én még elmehetek, helyszín Blaha, Corvin áruház, harmadik emelet. Több se kellett, Kishivel fél háromkor találkoztunk, megvártunk egy lányzót, akivel Kishi tranzaktált, majd felmerült a kérdés, hogy melyikünk tudja, hol a Corvin áruház. Semelyikünk? Jah, oké. XD

Először arra gondoltam, hogy a legszembetűnőbb "áruház" szóval jellemezhető épületkomplexum az Europeum, úgyhogy ott kezdtük a keresést, de hamar kiderült, hogy második emelet sincs, nem hogy harmadik. Oké, akkor végigsétáltunk a körúton, el a Corvinig, mert ha már Corvin áruház, gondoltam, hogy ott lehetne keresni.

Na most, Corvin ugyan, de nem áruház, hanem Plaza, de azért bementünk, és egészen úgy nézett ki, mint aminek van harmadik emelete. Nem volt - de a másodikra már feljutottunk. xD (Megjegyzem, nem akaródzott kimenni egyikünknek sem az áruházakból, mert volt légkondi. Legalább is én nagyon jól éreztem magam ott bent, noha addigra már mind a fél liter vizemet elfogyasztottam, amit vittem magammal, úgyhogy időszerű lett volna újratölteni valahunn a kulacsot, de erre két "LEÁRAZÁS"-tábla közt nem gondoltam, arra sokkal inkább, hogy meggebedhet az összes üzlet, amiért akkor tartják a szezon-végi kiárusítást, amikor nekem egy fillérem sincs. Na, majd nyár végén, muhahahaaaa...!)

Aztán visszavillamosoztunk a Blahára, mert Kishinek támadt egy ötlete, hogy hol lehet ez a Corvin áruház, engem meg már evett a fene, mondtam, nem igaz, hogy sehol nem találjuk, ez a hely nem is létezik, csak behülyítettek minket. xD

De gyerekek, tudtátok, hogy azt a giganagy, múltszázadi épületet, amit az Europeum mögött lehet látni, hívják Corvin áruháznak? =D Én tegnap tudtam meg. xD Megörültem, hogy Kishi milyen jó ötletekkel bír, majd miután zsákmányoltunk egy zsacsis vizet - osztogatták a Blahán, és addig a tíz percig, amíg nem sikerült felmelegítenem a nyakamon/keblemen/karomon, nagyon jó hideg volt - betértünk a főbejáraton, mert hát naiv kislányok gyanították, hogy ilyen egyszerű lesz... neeeeeeeeem. x)

Felmásztunk két emeletet egy kínai áruház-szerű üzletben, egész nagy volt, és egész szép táskákat meg harisnyákat is láttunk, meg nagyon csini japán ernyőt, amiből nekem kell egy - egyrészt, mert szép, másrészt, mert hasznos, harmadrészt, hogy villoghassak vele, hogy háh, én így védekezek a napszúrás ellen XD - de se kiállítást, se harmadik emeletet nem találtunk. xD

Úgyhogy a végére már olyan piszkosul bosszantott a tény, hogy ez a kiállítás vélhetően valami "internet-betyár" agyszüleménye, és minden bizonnyal ott ül valamelyik térfigyelő kamera mögött, és halálra röhögi magát, hogy hány hülyét sikerült átvernie - "Kész átverés", komolyan xD - hogy úgy döntöttem, megkérdezek már egy helybeli dolgozót - ő csak jobban tudja alapon.

Bementem a Libribe, kérdem, Nishida-san kiállítását keressük, elvileg ebben az épületben kell lennie, és a nemlétező harmadik emeletre akarunk feljutni, hol a bejárat? Megrettentem a választól: "Van itt harmadik emelet...?"

Ez volt az a pillanat, amikor köpni-nyelni nem tudtam, csak hullasápadt arccal bámultam az eladóra, hogy basszus, itt dolgozik, és fogalma sincs, hogy van-e itt harmadik emelet, vagy sem?! XD Ez mi?! XD Hál istennek mellette volt a kollegája, és ő mondta, hogy jah, emelet van, de hogy hogy lehet oda feljutni azt passzolja. Valahol kell lennie egy lépcsőnek, és van egy valaki, aki tudja, hogy hol van ez a lépcső - na ez már felkeltette az érdeklődésemet, most már nem képeket fogunk vadászni, hanem embert. xD

Körbeírt nekem a pasi egy "magas, vékony, szőke, szürke kantáros gatyában lófráló" illetőt - majd fintorgott, és legyintett, hogy sok sikert kíván a kereséshez, mert a személyünk egy "feltűnő-eltűnő jelenség", én meg mondtam, remek, ennél rosszabb már nem lehet. xD

Kishivel közöltem a tényeket, majd nagy felindultságomban úgy döntöttem, hogy akkor ki, és körbejárjuk az épületet, amíg nem találunk egy lépcsőházat, vagy lépcsőt, vagy bármilyen, felfelé való mozgást elősegítő közlekedési egységet - amikor egy pincércsaj az egyik földszinti "oldalkocsma" ajtajából (ahol volt felfelé vezető lépcső!) elirányított minket az épület túloldalára, hogy itt nincs, ott van, végső eshetőségként felvetettem, hogy ha kell, kommandósat játszunk, és felmászunk drótkötélen - én ezek után látni akarom azt a kiállítást, mert ez nonszensz... xD

Körbementünk. Találtunk Mister Minitet, Gyrosost, Kulcsmásolót, még két "oldalkocsmát", de ajtót nem. Illetve én majdnem betörtem a "Magasfeszültség" ajtón, mert Kishi csak utólag hívta fel a figyelmemet a hetvenkettes betűmérettel rányomtatott "VIGYÁZAT!"-feliratra. xD Aztán visszafelé indulva egyszer csak elém tárult egy naaaagy, piros, kétszárnyú ajtó - amiről én megesküdnék, hogy amikor először mentünk el amellett a fal mellett, az az ajtó kurvára nem volt ott! XD - rajta egy nyomtatott felirattal: Nishida Ayumi, "Roots" kiállítása - kérjük, csengessen!

Kamilláztam egy sort, hogy mégis hol a rákba és mit csengessek - plusz már voltak nagyon vicces élményeim az ilyen "csengess be!"-típusú esetekkel XD - így kicsit vonakodtam megnyomni az ajtó mellett levő, elég lestrapált állapotban levő csengőt. De megtettem, két másodperc múlva kellemes, női hang köszöntött. elmagyaráztam, hogy itt az ajtón egy papír azt az utasítást adta, hogy csengessek, hát megtettem. Nő nevetett, majd zizegni kezdett az ajtó, belöktük.

Magamra vállaltam azt a botor szerepet, hogy én voltam az első, aki belépett - és egy raktárhelyiségre emlékeztető, lepukkant térségbe jutottunk, tele fémrudakkal, faládákkal, egy sílécekből összetákolt, egész mutatós, de szemétre dobott székkel, a fejem felett pedig vasrudakból kiálló, hosszabb akasztó, amikről egy fémhurok lógott le. Hát ö... Hirtelenjében a létező összes B kategóriás horrorfilm eszembe jutott azalatt a három másodperc alatt, amíg körbenéztünk, esküszöm, azt latolgattam, melyik sarokból fog előtriciklizni egy Fűrész-álarcos pszichopata, úgyhogy nem csekély mennyiségű aggodalommal tekintettem hátra, hogy megbizonyosodjak róla, vajh Kishi mögöttem van-e még - de szerencsére ott volt, bár az enyémnél is kétkedőbb arccal méregette a helyiséget. 

És a következőkből is látszani fog, hogy Tadeshi veszélyérzete mennyire közelít a nullához - hacsak nem teljesen egyenlő vele - mert izgalmamban nem kifele kezdtem menni, hanem fel a lépcsőn. xD Azt csak remélni tudtam, hogy a mögöttünk hangos kattanással záródó ajtót még ki fogjuk tudni nyitni, amikor majd megyünk vissza - ha visszaérünk - és igyekeztem nem különösebben foglalkozni a málló falakkal, tépett ajtókkal, vastag fémkorlátokkal és a borzalmas csempével, illetve a még szörnyűbb megvilágítással, ami a panorámásnak szánt, de az átláthatóságot megakadályozó tejüveg ablakokból beszűrődő, eléggé gyér fény próbált adni. Ha volt is lift, nem használtuk, Kishi ezt a legelső pillanatban kijelentette. XD

Mondjuk, mókás volt, legalább is részemről egészen megfogott a hely... Creepy volt, nem kicsit, de... De na. Folytatom. xD Tehát, mire felértünk a harmadikra - volt harmadik emelet, tádádááááám XD bár én az elsőnél elvesztettem a fonalat a körbefutó lépcsőház miatt XD - majd kiköptük a tüdőnket, és az a nem épp barátságos látvány fogadott minket, hogy két ajtó közül választhattunk: egy tárva-nyitva álló mosdó, illetve egy kétszárnyú, fémkeretes üvegajtó. Feltételeztem, hogy a mosdóban aligha tarthatnak kiállítást, így megcéloztam a másik ajtót, hátranéztem még Kishire, aki egy félreérthetetlen mozdulattal jelezte, hogy cselekedjek, mert ő nem fog. xD Ki is nyitottam hát, hogy az igencsak sötét helyiségbe bemehessünk, és rettenetesen kíváncsi voltam, mi lesz itt, de a kíváncsiságom abban a pillanatban szállt el, amikor három hangos ugatást követően egy fehér, félfülű, számomra beazonosíthatatlan fajtájú kutya elém ugrott, vicsorgott, és hála a lépcsőház profi akusztikájának, kétszer olyan hangos volt a drága blöki, mint á la natúr.

Valamint az említett akusztikának hála, négyszer olyan hangosan sikoltottunk fel együtt, mint külön-külön. xD (Igen, megijedtem, volt már szerencsém olyan pillanathoz, amikor egy szelídnek a legjobb indulattal sem nevezhető német juhász úgy döntött, hogy az á la carte menüről a "friss szórólapozó papírkörettel" nevű fogást választja, ráadásul nem ok nélkül, mivel mind a ketten a kerítés házhoz közelebbi oldalán tartózkodtunk... Én csak bementem a kerítéskapun, mivel kívül nem láttam postaládát, a házajtón viszont igen, de a házajtó nem nyílt, kutyus meghallotta, hogy próbálkozom, és majdnem rám vetette magát - ha nem lettem volna gyorsabb, és a kerítéskapu nem kifelé záródott volna. Így szerencsére, amikor magam mögött szélsebesen behúztam az ajtót, a kutya ráugrott, és az csak még biztosabban bezáródott, és szerencsére nem tudta lenyomni a kilincset... Életem egyik legdurvább és leghosszabb három másodperce volt az az élmény még tavaly ősztájt, én azóta nem vagyok hajlandó semmilyen kerítésajtón bemenni, még ha ötvenkilenc postaláda is van a túloldalán...)

Hasonló érzés volt a tegnapi is, nem tudom, a lakók - ha voltak olyanok - mire asszociáltak a nem épp halk sikolyból, de mi elég rendesen be voltunk szarva, az biztos. xD Rá is basztam az ajtót szegény kutyára, de időben hátrált, nem találtam el. xD Aztán amíg mi szörnyülködtünk, illetve egymást támogatva remegtünk, és szuggeráltuk az ajtót, hogy "nem tud kijönni, nem tud kijönni" addig bentről egy nőci megragadta a kutyát, és hátravitte, egy másik meg nyitotta nekünk az ajtót, barátságos mosollyal, hogy "nyugi, hátravisszük."

Kellett, hogy Kishi karját fogjam, amíg bementünk, az összes szoba be volt sötétítve, és engem leginkább az üres raktárakra emlékeztetett, el nem tudtam képzelni, miféle funkciókat tölt be ez a hely a kiállítótermen kívül. Nő és a takarító kollega felvilágosított minket, hogy konferenciákat is szoktak itt tartani, meg kávézóként is üzemel - cinikusan megkérdeztem Kishit halkan, hogy van olyan elmebeteg, aki itt tart konferenciát...?

De egész hamar lenyugodtunk - én legalább is - csak a térdeim koccantak néha-néha össze, amíg a képeket nézegettem és hát... úgy... megértettem, miért épp ezt a helyiséget választották helyszínül.

Megnyugodtam, mert Kishi is azon a véleményen volt a képekkel kapcsolatban, amin én, és így legalább fellélegezhettem, hogy nem csak szerintem vannak a képeken belső szervek, belek, ánuszok és egyéb testrészek - a kevésbé monumentális alkotásokon pedig mintha egy régi webkamera borzalmas minőségű képét print screenelték volna, ahogy egy meztelen nő vonaglik előtte - a kellő hatás érdekében néhol halványvörös foltokkal tarkítva, kiemelve és elrejtve a lényeget.

Hát... nyugtalanító volt. Félelmetes. Hátborzongató, nyomasztó - és ütős, nagyon-nagyon ütős, a szó legpozitívabb értelmében. Komolyan. Én szeretek félni, szeretem, amikor egy "műalkotás" ennyire erős hatást gyakorol rám; komolyan undorítóak voltak azok a képek, de... De hatásosak, az egyszer biztos. (Meg most már elmondhatom, hogy láttam ánuszt belülről. xD)

Mondta a nő, hogy szerinte is baromi jók azok a képek, nem tudja mitől, egyszerűen csak jók. Pasas meg hozzátette, hogy különösen illenek ebbe a terembe. Cehhegtem, és mondtam, hogy jah, van egy hangulata, az egyszer biztos. xD

Vihettünk el képeslapot is. Érdekes módon annak a hátulján tökéletesen pontos útleírás van, hogy hogyan lehet megtalálni az egyébként kaméleont játszó piros ajtót, és hogy 15-én volt a megnyitó - és két japán hölgy csellózott és hegedült, amiről mi lemaradtunk *szipp* - és hogy 22-éig meg lehet még nézni.

Aki eleddig nem tette, tegye meg. Muszáj. Azt egyszerűen... látni kell, az az érzés, amikor belépsz, mész fel, és szinte várod, hogy valahonnan rád veti magát egy sorozatgyilkos, megkínoz, megerőszakol, majd megöl és még egyszer megbassza a hulládat - azaz hogy ez nem fog megtörténni, de lélekben már felkészültél rá. xD Szóval valami ehhez hasonló feelingje van a helynek. xD (Mi utána úgy döntöttünk, elmegyünk csipkét venni - Kishinek kellett, hogy helyre álljon a lelki világa. xD Nekem meg jót tett, mert rájöttem, hogy 490-es ízlésem van csipkéből, forintban. xD)

És aki nem szívbajos, és szeret rettegni, annak ajánlom. Egy életre szóló élmény lesz, ráadásul ingyen élheti bele magát bármelyik horrorfilmbe. =D Ha megtalálja a piros ajtót, és kellően óvatos a fehér kutyával. xD

Úgyhogy, gyerekek, siessetek, Nishida Ayumi munkássága már csak holnapig látható!

Adieu!