Hát, ezt is megértük. Bezony. Március huszadika van, megint, számomra ez a 18. alkalom... Uramisten...
Hát, most mit kéne mondanom? Tök jó, tök király, nagykorú vagyok, nem fognak felelősségre vonni, ha dohányzom - nem mintha akarnék... xD - ha alkohol tartalmú italt veszek - nem mintha eddig nem adták volna oda... xD - vagy... Több most nem jut az eszembe... xD Mindegy, a lényeg az, hogy az emberbe belecsepegtethetnek egy olyan illúziót, hogy onnantól kezdve, hogy nagykorú vagy, saját magadért vállalsz felelősséget, ergo, azt teszel, amit jónak látsz...
Vagy nem. XD
Egen, sajnos a "vagy nem" kategóriába esem bele én is. Mert most mitől jobb, hogy nagykorú vagyok? Azon kívül, hogy nem fogják pedofilnak titulálni a pasimat, ha idősebb nálam - már amennyiben lesz pasim a közeljövőben. Vagy távoliban. Ha lesz egyáltalán. xD
Khm, de ne kanyarodjunk el az alapoktól. Sajnos, ettől függetlenül is kislánynak érzem magam. Nem tudom, számomra az idő megállt 16 éves koromban, azóta is annyinak érzem magam - és sajnos néha annyinak is néznek. xD (Mondjuk, ez igen mulatságos: a nálam idősebb emberek többnyire 20-25-nek saccolnak, akik meg nálam fiatalabbak, rendszerint 15-16-nak... Kortalan arcom van. xD Asszem lassan a bemutatkozásomban nem a koromat fogom megmondani, hanem azt, hogy 15-25-ig bármennyi lehetek, mindenki válassza ki a neki tetsző opciót. xD)
De hát, ez van. Meg sírhatnékom, nem tudom miért, vagy mitől. Talán meghatódtam. Komolyan, ma rengeteg olyan ember köszöntött fel, akikről fogalmam sem volt, hogy tudják, mikor van a szülinapom - jó, persze, FB, meg minden, de na. xD Ami még jobban meglepett, az a 37 új e-mail volt a postafiókomban, mind FB-értesítő, hogy sok boldogot... Osztálytársak, volt osztálytársak, vadidegenek... (Komolyan! Persze, lehet, hogy csak az én névmemóriám pocsék, de basszus, olyan emberek köszöntöttek fel, akikről vagy azt se tudtam, hogy ismerem, vagy hat éve beszéltem vele utoljára! És ez azért... megdobbantotta a szívemet... Talán...)
Jó, aláírom, nem csak emiatt akarok bőgni - igazándiból nem tudom, miért akarok, hogy őszinte legyek. Siratni a gyerekkoromat? Snassz. El se múlt. xD Hiába, én még gyereknek érzem magam, ezen a tényen nem változtat tizennyolc év a hátam mögött. xD
Mondjuk, ez egy kicsit félelmetes. Itt állok, tizennyolc évesen, tizennyolc éve szívom a levegőt mások elől, élek, tengődök, túlélek, és ezalatt a tizennyolc év alatt nem sikerült semmi olyasmit tennem, amire ténylegesen büszke lehetnék. Értem ezt úgy, hogy ezalatt az elképesztően hosszú idő alatt - mert 18 év azért hosszú idő, valljuk be - semmit nem voltam képes megtenni, amit igazán, nagyon nagyon meg akartam, illetve meg akarok tenni. Az eddigi életem konkrétan egyenlő a tengődéssel.
És hogy a kedves olvasó idegszálait tovább tépdessem, előállok egy újabb paradoxonnal: ugyanis hiába érzem baromi hosszúnak ezt a tizennyolc évet, rá kell döbbenjek, mennyire rettenetesen keveset éltem, keveset tapasztaltam. És igen, többet akarok. Vagy nem tudom, szeretnék még jó sokat élni. xD (Avagy végre ténylegesen elkezdeni megélni a dolgokat, nem csak túlélni...)
Hjajh... Na jó, elég ebből az agymenésből, már engem is kezd irritálni. xD (Egyébként igen, jól vehetitek észre, hogy mostanság elmaradoznak a személyes típusú bejegyzések, ami nem azt jelenti, hogy semmi megemlítésre méltó nem történik velem, csak mire oda jutnék, hogy írjak róla, vagy elfelejtem, vagy rájövök, hogy nincs erőm elmesélni, mert túl hosszú... xD De hát akik ott voltak velem, azoknak nem kell, akik meg nem voltak ott, azoknak úgyis elmesélem személyesen, nem?)
No, hát, ö... Ennyit akartam. Illetve akartam még valamit írni, de a mécsvilágos, habos fürdő gondolata most csábítóbb. xD Szóval, megyek is. xD
Adieu!
