Nnnna, hello mindenki. ^^ Régen jártam erre. És most is az hozott fel ide, hogy ráérek. (Meg mert valamivel el kell terelnem a figyelmemet arról, hogy holnap 140 fogalomból írok dogát... XD Imádom az irodalomtanárom, említettem már?)

Szóóóval, lényeg a lényeg, feljöttem, hogy totálisan semmiségekről beszéljek - addig se gondolok a holnapi dogára. xD Először isarról akarok beszámolni, hogy sikeresen elfelejtettem hétfő óta vizes zsepibe csomagolni néhány babot, és most esett le, hogy holnap lesz biosz, és házi volt babot csíráztatni. ^^" (Igen, 10.-es vagyok, és házi, hogy csíráztassunk babot. xD Átérezhető a helyzetem? XD)

Szóval gyorsan lerongyoltam nagyihoz, és lejmoltam tőle négy eléggé aszott babocskát, amik azóta kezdenek egyre pufibbak lenni. (Hála az égnek. Mennyi az esély rá, hogy holnap reggelre kicsíráznak...? xD)

Ezen kívül reggel tíztől délután háromig - vagyis öt órán keresztül... - írogattam ki az irodalom fogalmakat. *fáradt sóhaj* 140 fogalom emberek! Megszámoltam, és 140 fogalomból fogunk írni! A teljes tavalyi anyag! (A tisztelt tanárúr ezt élvezi, vagy csak én érzem úgy, hogy 140 fogalom és a kifejtése egy kicsit... nagy mennyiségű anyag ahhoz, hogy ebből kérdezzen 10 darabot? Kevesebb, mint a 10 százaléka!! O.o)

Hja... no mindegy. Én eldöntöttem év elején, hogy ötös leszek a szaktantárgyaimból, még ha belegebedek is. Töriből egyelőre jál haladok az ötös felé, hisz csak azom vala belőle, de kezdek kicsit félni az irodalmat illetően... Ugyanis első tézém Balassitól a Hamlet végéig lett egy szép... kerek... 3-as... (Amúgy, eddigi tapasztalataim szerint, aki Bacsónál hármas, simán ötös más tanárnál irodalomból... *sigh*)

De nembaj. Nekem ettől az évtől kezdve az a lényeg, hogy az érettségi tantárgyakat - matek, magyar, nyelvtan, töri, angol - ötösre tudjam, a többi meg... Hát istenem. xD (Persze, tisztára kibukok, ha nem elég jó az osztályzatom valamiből, de... De nem akarom halálra tanulni magam, hogy őszinte legyek. És nem tudom, hogy mikor lesz szükségem a metángáz halogenizációjának láncreakcióképleteire... [Remélem átérződött az irónia szavaimból... xD])

Bváááá, nem, én holnap beteg akarok lenni! *vinnyog* Fhuu... Jólvan, csigavér. Inkább elmesélem, milyen retteneteket álmodok mostanság. Mert retteneteknek rettenetek, már amikre emlékszem belőle.

A maiból például alig maradt meg bármi is, csak néhány képre emlékszem belőlük, de azok szinte beleégtek a lelki retináimba. Azt hiszem időrendi sorrendben az első az volt, hogy Fruval egy folyó mentén sétáltunk. Kiépített rakpart volt, olyasmi, mint ami szerény fővárosunkban van a Duna mentén - a parton néhány hajó állomásozott, és a gyalogosoknak kiépített részen volt pár bolt is, néhány gyorsétterem, meg egyebek.

Az egyik büfébe be is ültünk Fruval, és amíg dumáltunk és ettünk sültkrumplit - furcsa volt, éreztem a ketchupos sültkrumpli ízét is közben... O.o - aztán odaült hozzánk egy egész helyeske srác... Elkezdtünk dumálni vele is, aztán azon kaptuk magunkat, hogy már lement a nap, felkapcsolták kint a lámpákat, és hogy menni kéne...

Egyébként, évszakot tekintve valahogy október vége felé járhatott, mert már kabátot hordtunk és fújt a szél is, meg teljesen borult volt az ég, szürke fellegek gomolyogtak felettünk - már amíg láttuk őket naplemente előtt. =) Node, miután realizálódott bennünk, hogy haza kéne menni, el is indultunk, és a srác kedves volt, mivel látta, hogy nincs nálam kabát, kint meg hideg van, rámadta az ő dzsekijét. ^^ (Pedig amikor bementünk még volt nálam kabát, azátn hogy hova lett...? XD)

Lementünk a folyópartra, és pár lépés után bekászálódtunk egy három-négy személyes kis ladikba... Aztán snitt, és új jelenet:

Ugyanabban a ladikban, de teljesen más emberkékkel siklottunk némán egy meglehetősen szűk patakon, de városban voltunk. Olyan... Velence-szerű volt az egész - mondhatni középkori házfalakkal, szűk kis kanyargós viziutcákkal. Hideg volt, éjszaka, de tökéletesen láttunk mindent a hold fényében. És először azt hittem, hogy a meglehetősen szűk partszakoszon hó gyűlt össze, mert fehér volt, és néhol egészen úgy festett, mint a hó. Aztán ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy nem hó, hanem emberi csontvázak vannak halomba dobálva a parton. 

Morbid, mi? A durva az egészben, hogy meg se rémültem tőle, sőt, egészen természetesnek vettem. O.o Aztán a kormányos odaevezett az egyik halomhoz - itt már kcisit kezdtem aggódni, és reméltem, hogy nem kell átlépkednem a csontvázakon, de az előttem álló fekete köpenyes-csuklyás illető kerített egy hosszú rudat, és lekotorta a csontokat a vízbe, mert pont ott zárták el az utat, ahol mi akartunk átlubickolni a csónakunkkal.

Aztán kicsit közelebb mentem hozzá, és pont sikerült észrevennem, ahogy egy meglehetősen kicsi vázat tűz a rúd hegyére és lök bele a vízbe. (Az a nagy helyzet, hogy álmomban sem tudtam, hogy kerültek oda a csontvázak. Főként akkor vesztettem el teljesen a fonalat, amikor feltűnt, hgoy gyerekek tetemeit is dobálták le oda... =S) Aztán még pár méternyi evezgetés után találtunk egy kikötésre alkalmas partszakaszt és kikászálódtunk a ladikból mind, a kormányost kivéve. Aztán újabb snitt.

A következő jelenet már az volt, hogy felmásztunk pár társammal egy várfalon, mint valami kémek vagy rablók. Aztán ahogy feljutottunk a fal tetejére, odamerészkedtünk a legközelebbi bástyához, és figyeltük, hogy egy nagy kripta fölé egy nagyobb tömeg dobálja a virágokat - még a gyér holdfényben is látszott, hogy a virágkupac alatt egy női test van. Az egyik alak a kőkoporsó felett pedig fájdalmasan nyöszörögte a nő nevét: Ophelia. Aztán beugrott a lány mellé a sírba és őt is ellepték a virágok. Újabb snitt.

Ugyanaz a bástya, csak kicsit közelebb kerültem a kőkoporsóhoz, amiben közben a virágok alól Ophelia és az utána ugrott férfi még valamennyire kilátszott a virágcsokrok tengere alól. (Azt hiszem, valami őr féle helyébe kerültem, mert az egyik kezemben lándzsa volt és még három hasonló ötözetű társam strázsálva álldogállt a fedetlen koporsó fölött. Aztán jött a fordulat: Ophelia egyszercsak felbukkant a virágok közül, és rémülten kezdett könyörögni: ,,Ne, kérlek, ne! Még élek, ne, nem akarok meghalni, ne!" Mire a mellette fekvő férfi átkarolta és húzta vissza, szintén rémült, de nyugodtnak álcázott hangon mormogott neki: ,,Ophelia, maradj! Haljunk meg együtt!"

Én csak néztem a vállam fölött hátrapillantva rájuk, aztán négy őr hozta a kripta kőből faragott tetejét, és az esdeklő lány felé emelték, majd egyszerűen lefedték a koporsót és le is zárták - de még az örök némaság előtt Ophelia felsikoltott.

Így utánagondolva, életem egyik leghátborzongatóbb sikolya volt, de akkor még csak a szemem se rebbent, hogy két embert élve eltemettek előttem. Így visszagondolva, horrofilmnek is elmehetne - holott egyáltalán nem féltem alatta. xD 

Nnnna, ennyit akartam végülis. Eddig se a holnapi dogán járt az eszem. XD Nna, akkor emgyek is. Bye-bye! ^w^