Sütött a nap, még azt is tudnám mondani, hogy egész meleg volt, októberhez képest, tiszta volt az ég egész nap - az én kedvem meg mégis a bányászbéka valaga alatt ténfereg... Miért is...? 

Kezdődött reggel, azzal, hogy normális esetben kilenckor kellett volna kelnem, hogy tízre beérjek zenekarra, valaki meg felhívott nyolckor. -.-" Nyolckor, ráadásul rejtett számú, és ki is nyomtam. Erre fél perc se telt el, hívott megint. Megint kinyomtam, mondván, hagyjon engem békén reggel nyolckor szombaton, ráadásul még úgy, hogy rejtett számon hív. Erre tíz perccel később megint hív! Makacs egy telefonáló volt...

Oké, végülis Noémi hívott, zenekarról, szólamomból, hogy akkor most van-e szólampróba, vagy sem? (Éva néni elmondta, hogy havonta EGYSZER van szólampróba, és ha ez még nem volna elég, azt is, hogy az októberi szólampróba HARMINCADIKÁN lesz majd.) Mondtam neki, enyhén repedtfazék hanggal, hogy nem, nem lesz, és még egy mosolyt is sikerült az arcomra erőltetni. Mire kérdezte, hgoy valami baja van a torkomnak, vagy épp aludtam..? Mondom igen, épp valami olyasmit műveltem... És hogy legyen szíves a szólampróbával kapcsolatos hívásokat inkább péntek délutánra időzíteni - de akár még péntek este tízkor is hívhat...

Mondjuk tegnap pont úgy voltam, hogy kilenckor beájultam az ágyba, miután nyolc táján hazaértem drámáról, megfürdettem az öcsémet, megmostam a fogát, elaltattam, estébé. (Elláttam pesztonkai szerepkörömet, csak én egy fillért nem kapok érte. x) )

Ezen kívül, kilencig fetrengtem az ágyban, majd végre felkeltem - ellőtte hívott fater tíz perccel, hogy ébredezzek, ők elmentek Au-chanba vásárolni, stb, leszek szíves bemenni busszal, mert nem érnek haza. Hát rendben.

Reggeliztem, bementem zenekarra, zenekaron egész jól összeraktuk a Rókatáncot, a Telemann első tételénél letörött a középső ujjamról a köröm... -.-" Aztán hogy miért nem játszuk fekvésben az utolsó sort, és hogy miért nema  szólampróbán beszéltük meg, hogy hogy kell játszani... Ahem...

Aztán hazamentem, ettem, akartam volna hívni Lucát, hogy nincs-e kedve eljönni velem könyvtárba, aztán beülnénk a Fecskébe és innánk egy forrócsokit... Naná, hogy nem vette fel. Na mondom, jó, biztos nem ér rá, akkor mindegy. Bementem a FSZEK Főkönyvtárába, hogy akkor én most kiveszek pár könyvet. Többek között a keleti szerzetességről, mivel a kultúrmegállóban az elsz a témám. Ja, említettem, hogy ez novemberben lesz? Nem? Szóval, van nagyjából egy hónapom összerakni az egészet. Zsír. Ennél már csak az a jobb, hogy találtam a keleti szerzetességről kábé... Két könyvet, ami használható? És abban sem írnak semmi érdemlegeset, csak mindenféle hülye legendát, meg satöbbit? -.-"

Ezek közül az egyikre még ráadásul vártam is fél órát, mert raktárról kellett lekérni. Aztán gondoltam, hogy ha már ittvagyok, kiveszek Villon-életrajzokat is, mert hgoy a Történelmi Portréhoz Villon-bácsit kaptam, aminek örülök, mert Villont szeretem. És találtam is egy kibaszottjól hangzó könyvet, Francois Villon bűnös élete címmel, amiről én tudom, hogy nekem íródott. Hát nem ki van kölcsönözve mind a három példánya...?! -.-" (És a leghamarabb is 15-én hozzák vissza...)

Hazahoztam öt könyvet, lebasztam a táskámat, és amíg haza nem jöttek őseim, olvastam. Végre van időm ilyesmire. Úgyhogy tök jól haladok a Szégyentelennel, Katinak meg már tegnap visszaadtam a Tíz kicsi néger c. Agatha Christie remekművet. Na mindegy.

Hazajöttek őseim, és kérdeztem, hogy vettek-e nekem spray-s dezodort, mert hogy fogyóban van. Mire Évi mondta, hogy nem, mert még ott a stiftes, használjam el azt. (Oké, de ha a spray-stől nem izzadok, a stiftestől meg igen?! -_-")

Aztán olvastam tovább, majd egyre inkább erőt vett rajtam, hogy éhes vagyok. (Úgy fél öt táján, úgy, hgoy az ember délben evett utoljára előfordul az ilyesmi.) Apám felajánlotta, hogy vesz gyrost, mondom az remek ötlet. Vett is, és mikor hazaért, kérdeztem, hogy ki volt ben, a helyes srác, vagy a barátnője? Mire mondta, hogy nem a Sashalmi megállónál vett gyrost, hanem a Rákosi úton. -.-" (Pedig ő is tudja, hogy a Sashalmi megállónál lehet a legfinomabb gyrost kapni! T.T De neki nem szimpatikus az eladó. -.-")

Erre nagyon csúnyán néztem rá, mire mondja, hgoy tudom-e mi az X-faktor? Aztán keresztbe tette a karjait, és bemutatott. Válaszul én is neki. Zokszó nélkül. Nanehogy már nekem minden ok nélkül bemutogasson az APÁM!? 

Erre meg Évi kiverte a palávert, hgoy hogy jövök én ahhoz, hogy bemutassak. Visszakérdeztem, hogy és apám hogy jön hozzá? Ha nincs is rá oka?! Ha csak az én amúgy is egyre megviseltebb idegeimet akarja húzni?! Nehogy már! Úgyhogy jött a félórás fejmosás, hogy hogy lehetek én enynire szemtelen, és pofátlan, és hogy mégis mit képzelek magamról, majd akkor lehet nagy arcom, ha letettem valamit az asztalra, ésatöbbi, ésatöbbi. (Basszameg, 16 éves vagyok, mit csináljak, menjek el dolgozni...?)

Mindezek tetejébe a fűtés néha fogja magát és elszáll, szóval most pulcsiban ülök, és pötyögök, nehogy elfagyjanak az ujjaim. Azt hiszem már csak ez hiányzott...

Ilyenkor úgy érzem, hogy igenis megérdemlem, hogy elrakom zsebre az ebédpénzemet. Az ilyenek után semmiféle lelkiismeretfurdalásom nincs miatta. Miért legyen? Amúgy is járna kajára az a pénz, én meg inkább éhen halok, slussz.

Gyerekek, valaki mentsen meg! Könyörgöm, én ezt nem bírom tovább! Miért, miért mindig én baszok fel mindenkit, miért mindig én vagyok a szemét, a hálátlan, a szemtelen, a pofátlan, a beképzelt, a nagyarcú, a semmittevő, az önző, és még sorolhatnám...? 

Miért mindig nekem kellene megváltoznom? Igen, egy beképzelt, szemtelen, pimasz, köcsög és számító rohadék vagyok. És?! Nekem olyan ne papoljon szelíd és engedelmes viselkedésről, aki maga nem úgy viselkedett/viselkedik... Vagy csak én érzem így...? 

Na mindegy... Bocs gyerekek, de ez most jólesett. IGazsság szerint, még ugyan a tegnaphoz tartozik, de akkor se bírom megérteni: miért kell mindig ellenőrizgetni? Ha azt mondom, hogy drámakörön vagyok pénteken, és hogy hétkor, esetleg nyolckor fogok hazajönni, miért nem lehet elhinni, hogy tényleg drámakörön voltam...?

Fater tegnap, miután hazaértem, egyből azzal támadott nekem, hogy ,,hazudtál, nem drámakörön voltál!" Én meg csak pislogtam mint borjú az elektromos garázsajtóra, hgoy mivan...? Úgy négy órányi próba után előjött bennem a felháborodás, hogy nanehogy mát valaki jobban tudja, hol voltam, mint én...!? De fater bizonygatta, hgoy felhívta Vargát, és Varga azt mondta, hogy én nem vagyok próbán. Én erre levágtam valami olyasmit, hogy örülök, hogy Varga, miután már hetedik óra után bent sincs a suliban ilyen jól vágja, hogy én hol vagyok négytől nyolcig, és hogy igen kínos, hogy elfelejtette, pedig év elején fel is írtam magamat a szakkörös papírra, mint újonc drámakörös.

Aztán megkérdeztm, hogy avagy ez is csak egy amolyan rutinellenőrzés, hgoy mennyire vagoyk őszinte, és hogy mennyire számítok arra, hgoy ezt megkérdezik tőlem? Aztán ma mit vág le faterom...? Kérdezem tőle, hogy komolyan felhívta-e Vargát, és komolyan így kajra azt mondta-e, hgoy én nem próbán vagyok? Mire fater elmosolyodik, hogy ugyan már, hogy lehetek ilyen buta, hgoy ezt elhiszem. Nem érzitek ezt egy kicsit... Ironikusnak...?

Fel van háborodva azon, hogy én nem mondok neki igazat, és ő is hazudik összevissza. Már bocsánat, de ez szerintem egy annyira undorító dolog, hogy... nem, nem, leállok, mert a végén még belelovallom magam, aztán képtelen leszek leállni.

Valahogy úgy érzem, hogy érdekes helyzetbe kerültem. Ugyanis, ha az igazat, a színtiszta igazságot modnom az őseimnek, akkor midnig kételkednek, és midnig azt hiszik, hogy átbaszom őket. Ha viszont a szemükbe hazudok valami marhaságot, szemrebbenés nélkül elhiszik. =D Jó, mi? XD Azt kéne csinálnom, hogy midngi mindenre kitalálok valami hazugságot. XD Aztán csak győzzék kideríteni, mi az igazság...

No, szóval, mindent egybevéve, szar napom volt. Hiába sütött a nap, hiába hallgattama  a madárcsivitelés mellé Axl Rose nőiszív-dobbgtató hangját, és hiába minden, ez egy kibaszottul szar nap volt. És ha már az, akkor stílusosan hallgassunk Daniel Powter-től az egyik legismertebb sázmát, a Bad Day-t.