Mivel ma olyan hangulatom van, nem írom le, mit csináltam egész nap, csak röviden. XD Felkeltem, segítettem a házimunkában, teniszeztem, Cain-t írtam, öcsire vigyáztam, és most itt vagyok, hogy közölhessem Címtelen művem negyedik részét is. (Már dereng valami cím féle, de majd csak akkor teszem közzé, ha biztosra megyek benne. xD) 

Hát, akkor, ezennel át is adom a szót/billentyűzetet Cainnak, és a negyedik fejezetnek! Jó olvasást! ^w^

Brr… Hideg van… Ki hagyta nyitva este az ablakot…? Nate… Ácsi, Nate szobájában az ablakok sosincsenek nyitva! (Nincs szúnyogháló, testvérem meg nem nagyon szimpatizál a szárnyas, vérszívó dögökkel. Megjegyzem, én sem… Úgy egyébként, ha a vámpírok tudnak repülni, akkor ők is minősíthetők szárnyas, vérszívó dögöknek? Vajon a szúnyogháló véd ellenük valamit…?)
Akkor vajon mi a szentséges istennyila miatt lúdbőrzök és fázom? Még félálomban vagyok, legalább is, nagyon remélem, hogy abban vagyok, mert valami Drakula szerű lény leskelődik az ablakon túl… (Remélem, hogy tényleg álom… Egy nagyon nagyon borzalmas álom…)
Ebben a kellemes – vagy inkább kevésbé az – félig álmodó, félig ébren levő állapotban kezdek tapogatózni magamon, s egyből megfejtem didergésem okát: a takaró, illetőlegesen annak hiánya miatt érzem magam úgy, mintha a frigóban lennék!
- Nate… Add vissza a takarót… - morcogom, közben bátyám felé kezdek keresgélni kezemmel.
Ő csak mordul egyet, s meg is fordul, asszem pont nekem háttal. Nem érdekel, én megfagyok, ez meg kisajátítja a takarót, akkor is visszaszerzem!
Nincs kec-mec, egy jó erős markolással megragadom a hőn áhított textíliát, és már le is rántom bátyámról, majd magamra húzom. Na, kérem, így kell ezt.
Mennyi lehet vajon az idő? Résnyire nyitom szemeimet, de nem látok semmit. Ebből okosan le is vonom a következtetést, hogy ha nem látok semmit, akkor az valószínűleg azért lehetséges, mert sötét van, ergo, lehet még aludnom.
Sajnos nem telik el öt perc, Nate mocorogni kezd. Fázol, mi, te dög?! Bár, nem tudom, miféle aljas és szadista módszerrel fogja leszedni rólam a takarót, de én nem fogom neki önként és dalolva átadni, az egyszer biztos.
- Hol az a rohadt takaró…? – morogja félálomban, de ő gyorsabban rájön, hogy valószínűleg az egyetlen öcsikéje ludas a takaró elkobozásában , mert a keze a vállamnál rámarkol az anyagra.
- Adod vissza…?! – hallom magam mögül, s a hang irányába fordítom fejem.
Bátyám immáron felém van fordulva, szemei ellenben csukva vannak, úgy markolja továbbra is a takarót a vállamnál. Én pedig visszafordítom a fejemet, szemeimet becsukom, egyik kezemmel biztosra megragadom a lepedőt, nehogy Nate le tudja rólam rántani, majd, hogy világossá váljék előtte szándékom, kijelentem:
- Einstand.
Elkoboztam, most már az enyém, nem adom vissza és pont.
Szerintem kihúztam a gyufát. Ezt pusztán abból merem következtetni, hogy Nate mordul egyet, s már szinte érzem, hogy a szokásos reggeli játékot akarná ideje korán eljátszani, de… De helyette a hátamnál felemeli a takarót, alá fekszik, és a hátamhoz simul, hogy minél jobban fedje a takaró.
Hm, ezt nem vártam, De a takaró rajtam maradt, nem fázom, szóval nekem így is jó. Ugyan Nate az egyik kezével átkarol, s már döbbennék is meg, hogy vajon mire készülhet, de csak az ellentétünk tárgyává vált textíliát húzza egy picit jobban magára, gondolom én nem fedi eléggé a hátát, vagy valami ilyesmi.
Az én hátam nem fázik, mivel bátyám igen szorosan hozzám simul, s mi több, karja is úgy maradt, ahogy az imént a takaróért nyúlt, rajtam átkarolva.
- Nate…? – kérdezem bizonytalanul, nehogy esetleg összekeverjen egy aktuális csajával, és esetleg még taperolni is kezdjen, mert az már tényleg nagy trauma lenne.
- Fázom – morogja. Huh, ezek szerint nem gondolt lánynak, megnyugtató
- Nehéz a kezed… - mondom, mert tényleg az.
- Ez van – válaszolja kurtán, én meg háborogva felmordulok.
- Mi az, hogy ez van, összenyomsz! – mordulok rá, sajna emiatt az álom kezd elszállni szemeim elől… Nana, jössz csak vissza, álom!
- Leráncigáltad rólam a takarót, én szerintem kibírod – válaszol Nate olyan hanglejtéssel, hogy érezzem, a téma itt lezárva.
Remek. Na ne, Álom-drága, tessék szépen visszaszállingózni a szemeimre, hallod?! … Nem hallja. Franc essen beléd, nyomorult Álom, most, amikor kellenél, bezzeg cseszel a szemeimre szállni! Csak hétfő reggelente szokta ezt eljátszani velem, hogy annyira bamba legyek, hogy vagy elaludjak, vagy reggeli közben morfondírozzak, de biztosan elkéssek. És ezt csak és kizárólag hétfőnkénk tapasztalom, a hét többi napján totális álmatlanságban szenvedek. Hétvégeken főként, éjfélig, vagy tovább fent vagyok és hajnali ötkor kelek. Csodás, mi?
Szóval, a lényeg az, hogy most se vagyok képes álmot erőltetni a szemeimre, bár lehet, hogy ebben Nate keze is köre játszik, ugyanis piszkosul nehéz. Na jó, asszem a hátamra fordulok. Jaj, sokkal jobb. Most nem a felkaromat nyomja, hanem a mellkasomat – azon testrészem meg azért mégiscsak nagyobb, és erősebb.
Heh, Nate bezzeg húzza a lóbőrt, na szép… H… Most csinálhatnék vele valami gonoszságot… Kifesthetném lánynak, vagy valami ilyesmi… Ez egy jó ötlet! Már mennék is Dorina szobájába a sminkkészletéért, de Nate nem enged, ugyanis erőteljesen fekvésbe nyom, hiába próbáltam feltápászkodni. A fenébe!
- Ne ficeregj már annyit, az ég szerelmére! – szid le kicsit, majd egy ásítás után hozzáteszi: - Bármit is akarsz velem művelni, előre szólok, hogy te húzod a rövidebbet…
Ezt meg vajon honnét tudja…?
- Én nem is…! – mentegetőzök, s kicsit meg is ijedek. Néha komolyan olyan érzésem van, mintha a bátyám tudna olvasni a gondolataimban…
Jézus, lehet, hogy Nate egy vámpír?! És ha az, akkor vajon a szúnyogháló nyújt ellene védelmet? Remélem, mert az én ablakomon van!
- Persze-persze… Ne törd a fejecskédet gonoszságokon, különben szólok Joshnak, hogy…
Nem hagyom drága bátyámnak, hogy befejezze mondatát, helyette egy jól irányzott csapással képen törlöm a kispárnával.
Erre drága, egyetlen, 22 éves, érett férfi módjára viselkedő bátyám mit csinál egy hangos mordulás után? Természetesen, képen dob… a nagypárnával.
Ezt akarod?! Rendben, akkor kard, ki kard! Újból a kezembe veszem a kispárnát, és térdelésbe küzdöm magam, majd újból a képébe küldöm a tollpárnát.
- Mi van, öcsi? Ha így felhúzod magad, amikor Josht említem, még akaratlanul is azt hiszem, hogy beleestél! – vigyorogja bátyám, én meg elvörösödöm. A dühtől.
- A nagy frászt! Ez hadüzenet! – kiáltom mérgesen, és újra ütésre emelem a párnát, ám ezúttal Nate elkapja a csuklómat és kitépi kezemből ideiglenes fegyveremet, majd a fejemet kezdi ütlegelni vele.
Morgolódok mérgesen, de nem hagyom magam, nem én, ha addig élek is! (Azért remélem, hogy nem eddig, hanem még egy kicsit tovább…)
Kezembe kapom a nagypárnát, és először védekezek vele, majd támadok, de Nate kikerüli – fenébe! – és mielőtt reagálni tudnák, szabad kezével megragadja a bokámat, és kihúzza alólam a lábamat, én meg elvesztem az egyensúlyom és lezúgok az ágyra, de mivel túlságosan is a szélére esem, a testem tovább zuttyan, le a padlóra. Csodálatos… Aú, a seggem…!Az alkarjaimra támaszkodom, hogy Nate helyzetét beazonosíthassam, mielőtt rám támadna, de amint ilyesféle szándéka támadna, valaki nagy dörömböléssel kinyitja az ajtót, belép a szobába, mire Nate hátra pillant, én meg nyújtogatom a nyakam, de nem látom, ki jött be.
- Jézus Mária! – kiált bátyám ijedten. – Dorina?!
- Nem, Drakula, bazmeg… - hallom idősebb nővérem hangját.
- Uram isten, húgi, fordulj már el! Te jóságos ég, ha Cain így meglát, megáll a fejlődésben! És egy életre elmegy a kedve a nőktől! – kiabálja Nate ijedtnek álcázott, mégis pimasz hangon, mire Dorina hozzá vág egy… Uborkaszeletet…?
Állásba kaparom magam nagy nehezen, és végre Dorinára pillantok, és…
- Jajj! – nyögöm ki kicsit megrémített tekintettel.
Dorinán ugyanis uborkás-joghurtos pakolás van. Jujj… Oké, persze, egy nőnek fontos a szép bőr, de nem tudok rájönni, hogy ez az uborkás cucc miben segítené a bőr szépülését… Dorina például az ilyen esti maszkok után úgy ébred, hogy az arca egy az egyben olyan, mint egy folyami rák. És csak olyan 5-6 óra után múlik el ez az állapot, utána meg pont olyan, mint volt – legalább is, én az ég egy adta világon semmiféle változást nem látok rajta. Szerencsére, csak akkor használ ilyen morbid szépségápolási trükköt, ha fellépésre, vagy randija lesz – de jelenleg előbbiről tudok.
- Ne duzzogj már, csak vicc volt! – próbálja menteni a menthetőt Nate, mielőtt Dorina lerúgná a fejét.
- Vicc?! Elmész a fenébe!
- De semmi szépülést nem lehet látni rajtad egy ilyen uborkás rémület felkenése, és leszedése után!
- Nagyon tévedsz! – mondja Dorina karba font kézzel, és sértődötten oldalra fordul. – A sminkesem szerint az uborkapakolás jót tesz a bőrnek!
- Igen? Akkor miért nem pakolászod az uborkásüvegeket? – ölt rá nyelvet Nate, majd nevetve elugrik Dorina rúgása elől.
- Azaz, Dorina, adj neki! Várj, segítek! – kiáltom, és Natehez vágom a nagypárnát.
- Hé, kettő az egy ellen nem ér! – fordul felénk Nate.
- Kit izgat? – von vállat Dorina, majd a kispárnát is bátyánkhoz vágja.
Egyébként, Dorinával mindig is nagyon jóban voltam. Valahogy mi jobban megértjük egymást. Ő ezt azzal magyarázza, hogy a táncolás és a színészkedés, azaz a foglalkozásaink hasonlítanak kicsit. Sőt, inkább csak elenyésző különbségek vannak köztük. A színész is táncolhat a színpadon, de a táncos már nem mondhat szöveget. A mozdulataival és a gesztusaival kell kifejeznie magát, nomeg azzal, ahogy lép. Az ilyenekre szerintem nehéz odafigyelni. Minden mozdulatnak megvan a maga jelentése, és ezeket a lehető legjobban kell közvetíteni a közönség felé. A táncosok kicsit olyanok, mintha néma színházasdit játszanának… Vagy ezt csak én gondolom így?
- Na jól van, elég volt – jelenti ki Nate szigorúan, és Dorinához lép. – Tessék szépen visszamenni az ágyadba alukálni. Elvégre, nem véletlenül van rajtad az a… pakolás, nemde? – Azért hallani, hogy a „pakolás” helyett valami mást akart mondani… - Holnap táncikálni fogsz, vagy tévedek?
- Igen, holnap fellépésem lesz – feleli nővérem, gyanakodva méregetve Natet.
- Remek! Akkor ki kell pihenned magad, különben nem leszel első díjas, csak második, az meg egy csúnya helyezés… - mondja bátyám Dorina fejére téve egyik kezét.
- Rátok ébredtem fel… - morogja nővérem.
- Az csak azért, mert Cain képtelen csöndben aludni! – mondja Nate hirtelen.
- Hé! Ez nem igaz! – szólalok fel.
- Én határozottan a te hangodat hallottam, Nate… - vigyorog rá nővérem. Azaz, Dorina, mondd meg neki!
- Legközelebb elalvás előtt ne ezt a förtelmet kendd magadra, hanem mosd ki a füled – forgatja szemeit bátyám, és Dorina már ütné is le, de hirtelen még valaki lép be a szobába – csaknem kidöntve az ajtót.
- Vaníliás rudacskáim, mit csináltok ti hajnali hatkor?! – kérdezi Emma, s látszik rajta, hogy nagyon is szép álomból kelthettük fel. Szegény…
- Oh, bocs, Emma, izé… Mi… - néz körben Nate, valami tevékenység nevén gondolkodva. – Mi éppen párnacsatáztunk.
- Hogy mi? – nézek bátyámra értetlenül, Dorinával együtt, de az ő arcáról inkább azt a „Nate-te-mi-a-jó-eget-hadobálsz-itt-össze-vissza” elnevezésű tekintetet lehet leolvasni. Meg is értem…
- Nate, te meg.. – kezdené idősebbik nővérem, de Emma félbeszakítja:
- Karamellásrudam, szerintem menjünk aludni – mosolyogja. Valamiért mindenki helyeslőn bólogat – még én is.
- Egyébként, Cain, te hogy kerülsz Natehez…? – néz rám Dorina érdeklődve, én meg nyekkenek egyet.
Upsz, erre elfelejtettem magyarázatot kitalálni. Elvégre, csak nem mondhatom, hogy Josh ellopta az első csókomat, drága bátyám meg segít kiheverni…
- Josh ellopta az első csókját, én meg segítek neki kiheverni – vigyorog bátyám, mire nővéreim hiperértelmes fejet vágnak, én meg mindjárt leütöm ezt a vadbarmot!
- Hogy szakadnál meg! – kiáltom neki, mire csak egy ördögi vigyort kapok bátyámtól.
- Hogy mi?! – kiáltják nővéreim egyszerre, majd becsapják az ajtót, Natet és engem az ágyra löknek, és mielőtt hangot adhatnék meglepettségemnek, levágják magukat egy-egy székbe. Dorina Nate forgószékére, Emma pedig a bőrfotelbe.
- Lesmárolt?! – fakad ki Dorina.
- Josh?! – tetézi Emma.
- Kupaktanács! – kiáltják egyszerre. Remek… Ez hiányzott már csak…
- Húgocskáim, szegény Cain még ki se heverte… - próbál védeni Nate.
- És az egyetlen nővéreinek nem meséli el, hogy Josh lesmárolta?! – kiabálja idősebb nővérem.
- Mézesmadzagom, kérlek, oszd meg velünk, hogy történt! – néz rám Emma kérlelőn, én meg sóhajtok.
- Nem akarom… - válaszolom lehajtott fejjel.
Nővéreim sajnálkozó tekintettel néznek rám.
- Cain… Figyi, testvérek vagyunk… - kezdi Dorina. – Hidd el, hogy ha nem akarod, nem fogjuk tovább adni senkinek, sőt, még anyáéknak se mondjuk el!
Dorina is a fejembe lát… (Lehet, hogy ő is vámpír?! Ha ezt Emmáról is megállapítom, akkor félni kezdek…)
- És amúgy is, ha nem mondod el, nem tudunk segíteni se - fűzi hozzá idősebb nővérem, én meg elmosolyodom.
- Kösz, Dorina... - nézek rá, és ő is elmosolyodik.
- Alap, öcsi. Josht meg majd megverjük - vigyorog rám, majd úgy dönt, leül mellém az ágyra.
Én pedig a vállára hajtom a fejem, ő meg hátulról átkarolja a vállam. Az ilyenek miatt szeretem Dorinát. Mindig megért, és mindig segíteni szeretne, ha valami bajom van. Néha csak annyival segít rajtam, hogy átölel, s én máris jobban érzem magam tőle. Van valami az egész lényében, amitől megnyugszom. Lehet, hogy azért, mert amikor kicsi voltam, sokszor ő vigyázott rám, és néha rajta aludtam. Én erre már nem emlékszem, de szokott ilyenekről mesélni nekem.
- Na, szóval, édes, egyetlen Cainom, hogy történt? - kérdezi végül Dorina.
- Öhm... Hát... Az úgy volt... - kezdem neheten, majd Natere pillantok, hátha megszán, és elmondja.
- Én nem tudom, Cain, ne nézz rám. Már javában ment a dolog, amiklor beértem. - Francba, téynleg...
Na jól van, akkor veszek egy mély lélegzetet, és elhatározom, hogy amíg beszélek, nem nézek fel senkire.
- Bosszút akartam állni rajta, amiért belenyalt a fülembe, de amikor ezt megcsináltam volna vele, felém fordult és lesmárolt - hadarom el egy szuszra.
Fúú, de rossz ezt kimondani! Borzalmas! Fujj! Én nem is értem, hogy volt rá képes! Tuti meleg! Ez hót ziher! Vagy biszexuális, de valamelyik tuti!
Közben nővéreim döbbenten néznek rám.
- Hú... Cain, ez tényleg elég durva... - nyökögi Dorina nagyra nyílt szemekkel előre bámulva.
- Meglehetősen... - mondja Emma hasonló képpel, csak ő rám néz.
- Valóban nem a legrózsásabb... - fűzi hozzá Nate, közben felállva az ágyról, és valami ruha után kezd matatni a szekrényében.
Hát ja, ebből már nem lesz alvás, az tuti. Maradunk, és dumálunk, ha nem is pont erről, de eltársalgunk majd valamiről. Az ilyen testvéri kupaktanácsok már csak ilyenek, ha egyszer elkezdődnek, nem lesz végüg.
Most, hogy így belegondolok, nekem sem ártana valami ruhát felvennek, meg talán a nővéreim is átöltözhetnének - és Dorina leszedhetné a pakolását...
Emmán egy földig érő, tojásfehér színű hálóruha van, ami tiszta selyem és a mellrészén szép csipkeminta van. Dorina egy fehér, rá meglehetősen nagy ujjatlant visel, hawaii-mintás rövidnadrággal, hajában van egy kék pánt, ami remekül szimpatizál a nadrág kék-fehér mintáival, és így a haja sem lóg bele a joghurtba az arcán. Tényleg, azt nem akarja lemosni vajon?
- Oh, vártok egy percet, amíg megszabadulok ettől? - mutat arcára Dorina, s már megy is ki a fürdőszoba felé.
Jé, csak gondolnom kellett rá? Jézus, lehet, hogy Dorina is tényleg vámpír! Jajj... Ez egy kicsit ijesztő... Jól van, Cain, higgadj le...
- Csak nyugodtan - mondja Nate, majd elvigyorodik. - És aztán vigyázz, nehogy a fürdőszobában megtámadjanak az uborkaszörnyek! - kiabálja még utána, mire nővérem csak hozzá vágja a másik szemén lévő uborkaszeletet is.
Nate csak vigyorogva hümmög egyet, majd felveszi a kezében tartott ruhadarabot, a kedvenc AC/DC-s pólóját. Megjegyzem, az AC/DC-ért való rajongás általános a családban, a nővéreim is nagy előnyben részesítik az együttest, sok más rockzenekarral együtt. Sose szerették a nyálas popot. Mondjuk, Emmáról nehéz elképzelni, hogy Bon Jovira csörög a telefonja. Dorináról se olyan nagyon, de róla inkább. Rólam meg inkább azt nem gondolná senki, hogy színésznövendék vagyok. Mondjuk, ezt már megszoktam.
Közben bátyám felveszi a farmerját is. Reggeli öltözködésnél sose kell levennie semmilyen pizsamát, mert alsónadrágban szokott aludni.
- Mézesmadzagom, jól tudom, hogy Josh-karamellás alma csókja volt az elsőd, igaz? - kérdezi Emma, én pedig bólintok.
- Hm... Attól eltekintve, hogy iszonyatosan helyes, és bolondítóan szép, zöld szemei vannak, dühít, hogy csak úgy lazán lesmárolta az én kis mézesmadzagomat... - mondja Emma gondolkodva. – Csak tán nem a fiúkat szereti?
- Szívből remélem, hogy nem! – vágom rá egyből. Az kéne még!
- Dehogy, húgi! – szól bele Nate is. – Csak „megnevelte” egy kicsit Caint... – mondja bátyám cinikusan.
- Megnevelte? És ki engedte meg neki, ha szabad kérdeznem? – kérdezi fiatalabbik nővérem.
- Senki. De mostmár megtörtént, nem tudunk vele mit csinálni – vonja meg vállát Nate,
- Hát nem… - jön be Dorina is, immáron megszabadulva az uborkáktól. Jelenleg kellemes, folyami rák színe van.
- Huh, Dorina, egyre jobban néz ki az arcod – neveti Nate, nővérem pedig nyelvet ölt rá, lévén, hogy most már nem tud rá uborkákat dobálni.
- Menj a fenébe, Jonathan! – kiáltja, majd leül bátyánk gurulós székébe, s keresztbe teszi a lábait.
Nate csak sóhajt, s miután felvette zokniját is, egy egyszerű mozdulattal levágja magát az ágya szélére.
- Következő lépés: miként állhatnék bosszút? – kérdezem körbefuttatva tekintetem a társaságon.
- Bosszút?! – kérdez vissza Nate meghökkenve s kicsit mérgesen. – Figyi, öcsi, szerintem hagyd a francba…
- Mi?! – fakadok ki. – Már hogy hagyhatnám?! Engem csak ne csókolgasson egy fiú se!
- Dicséretes, hogy eként vélekedsz, de én a helyedben leállnék a bosszúállással.
- Mi okom lenne rá? – morgom.
Nem hiszem el, hogy ezt Nate mondja!
- Esetleg, édes, drága kisöcsém, a következő terved is valami ilyesmivel ér véget… - mondja, én pedig megborzongok. – Vagy rosszabbal… - fűzi hozzá, miközben a cigisdobozával babrál, de mivel Emma is itt van, nem gyújt rá.
Sóhajtok, lemondóan. Bátyámnak igaza van. Valószínűleg a következő bosszúm is valami ilyen borzalommal érne véget, vagy esetleg Josh valami nyomdafestéket nem tűrő dolgot művelne velem. Brr… Még a gondolata is hátborzongató. Egyáltalán, két fiú hogy csinálná? …Na jó, azt hiszem, ezt jobb, ha sosem tudom meg!
- Akkor bosszú lefújva… - morgom.
- De ez így nem ér! – kiált fel Dorina az érdekemben.
- Így igaz, karamellásrudam! – száll be Emma is. – Mi az, hogy csak úgy megcsókolja, és nem kap érte büntetést?
- Most még amúgy is korai lenne – mondja Nate nyugtató hangon. – Valószínűleg még számítana rá, hogy elégtételt akarunk venni rajta.
Nővéreim és én hallgatunk. Bvá, jó, rendben, Natenek megint igaza van. Nem véletlenül ő a legidősebb, mindig az ő véleménye érvényesül, na jó, néha Dorina is beleszól a dolgokba. De Nate véleménye dönt.
Hirtelen a nagy csöndbe beleszól – vagyis inkább belepityeg – bátyám ébresztőórája. Ó, hogy szakadnál meg, te nyüves vekker!
- Hét óra van, gyerekek… - mondja Dorina, majd feláll a székből. – Akkor készülődjünk. Cainnak meg Emmának ma suli van…
- Sajnos… - sóhajtja Emma. – Ma nem én vagyok a soros a cukrászdában… Karamellásrudam, neked ellenben nem kéne bemenned néha az egyetemre? – fordul Natehez.
- Minek azt? – vonja meg vállát bátyám hetykén. – Én a zenélésből élek, csak anyáék ragaszkodnak egy diplomához… - néz cinikusan. – Nem is értem, miért bólintottam rá… Talán, mert anya kérte… - gondolkodik el.
- Attól még bemehetnél… Ebben az évben még bent sem voltál! – mondja Dorina, azzal Nate válaszát meg sem várva kilibben az ajtón.
- Hjajh… - sóhajtja bátyám. – Végül is… Egy évben egyszer illik betolni oda a pofámat. De az nem ma lesz – szögezi le.
- Ugyan miért? – kérdezi Emma, közben feláll a fotelből, és ő is az ajtó felé veszi az irányt.
- Ma próba van – vigyorog bátyám.
- Hol próbáltok? – kapcsolódok be a beszélgetésbe. Na igen, a bandája mindig máshol szokott próbálni, hol stúdióban, hol a tagok házaiban, attól függően, hol nincsenek épp szülők. Zavarni nem akarják őket, a stúdió bérlése viszont drága.
- Ma nálunk – vigyorog, s én felvillanyozódok.
- Komoly?! Tényleg… Apa üzleti úton van már két napja, és csak hétvégére ér haza, anya meg ruhabeszerző körútra ment a cégének, és csak este fele várható, hogy megérkezik…
- Ugye-ugye… Ha hazajöttél a suliból, megnézhetsz minket. Újak a tagok, teljesen – mondja bátyám továbbra is vigyorogva.
Ja, igen, a régi bandában ő gitáros volt, de a tagok nem mindig tudtak jönni próbálni, és egyszer csak az énekes kilépett, a többiek meg követték a példáját. Kíváncsi vagyok, vajon kik az új tagok…
- Remek! Ebben a bandában énekes leszel? És mi az új banda neve? – teszem fel kérdéseimet.
- Énekes leszek, de néha cserélünk majd a gitárossal, mert neki is bazi jó hangja van. A nevünk pedig: Royal Smookers – vigyorog rám.
- Mind dohányoztok…?
- Jah. És mind elit cigit szívunk. Na jó, a dobos szivarkát szív, de ő vodkában Royalos - vigyorogja. Hehe, jópofa szóvicc…
- Az kafa… - mondom vigyorogva. – alig várom, hogy halljalak titeket!
- Még szép…! De szerintem sietned kellene öltözni… - mondja, s Emma erre már ki is lép az ajtón, én meg felállok, hogy kövessem.
- Hülye iskola – morgom. Szívesebben maradnék itthon…
- Pedig az általános iskola kötelező. De már csak ez az éved és a következő van hátra, utána nem kötelező gimit végezned… - vigyorogja Nate, én meg nyelvet öltök rá.
Ő csak nevet egyet.
- De jobb, ha sietsz, mert különben megint el fogsz késni – mondja komolyra véve a szót.
- Mindig elkések… - mondom, jelezve, hogy nem olyan nagydolog az ilyesmi.
Egyébként meg biztos forrásokból tudom, hogy Nate is mindig elkésett az iskolából, úgyhogy ő nem szövegelhet!
- Az egy dolog, de lehet, hogy megint lekésed a buszt. Bár, Josh biztosan szívesen elvinne… - nem hagyom neki, hogy befejezze a mondatát, mert hozzávágom a földön heverő kispárnát, majd Nate röhögését hallva, durcásan kivonulok, és becsapom magam mögött az ajtót. Wáá, Nate, utállak!