Bezony. Megjavult az én kis egyetlenem, és ezen varázslatos nap révületében elkereszteltem. Ernőnek. XD Szóval, mostantól Ernőn lógok. xD (Bár asszem régebben egy esernyőmet hívtam Es Ernőnek... Mindegy, most a gépem is Ernő... xD) Ééééés, a mai helyzetjelentés...

Szóval, ma is édes egyetlen kisöcsém ébresztett - mint köbö minden nap... ha nem menne minden reggel, hogy "Tündeeee! Deje kiiiiiiii!" már hiányozna, komolyan... - de ezúttal Évi kegyes volt, és hagyott tízig aludni. xD (Az élet csöppnyi örömei.) És el is ráncigált magával Plu... Sparba - mintha említettem volna olyasmit, hogy Plus marad, és kész... xD - és hiába volt rajtam ezúttal térd alá érő nadrág - ami egyébként fiú naci... unokabátyámtól örököltem... xD - és mindent fedő, fekete Nightwish-es póló - azt az együttest én hogy szeretem... De csak a régi énekessel, Tarja-val - még így is egy csomóan emgbámultak. Bizonyára nagyon furán festettem két sparos lufival, szegfűvel - járt a megnyitón XD - és a másik kezemben egy Plusos szatyorral... xD 

És, amikor hazaértünk, át is vedlettem rövidnadrágra, meg toppra, mert addigra már tűzött a nap... És rávettek, hogy kerítsek tortalapot, ugynais, tegnap beleültettem a bogarat Évi fülébe, amikor ribizliszedés közben közöltem, hogy ebből a sok ribizliből mennyei ribizlitortát lehetne sütni. xD Szóval, elbicikliztem egy CBA-ba, és le is akasztottam az első tortalapra hajazó cuccot, de amikor hazavittem, Évi közölte, hogy az nem lesz jó, mert nem piskóta alap, hanem gyümölcstorta... Na de kérem, a ribizli nem gyümölcs? xD

Node, túlesve a ribizli mivoltának beazonosításán - én váltig állítom, hogy gyümölcs! - rávettek, hogy szemezgessek ribizlit... (Mert ugye, amíg én elvoltam tortaalapért, addig Évi másfél óra alatt leszemezgette az összesnek a felét. A másik fele rám maradt. Bár, abból, amit ő szemezgetett, abból lekvár lesz, az enyémeket nyomjuk rá a tortára... ) De sikerült leszemezgetnem mindet, és a végére úgy néztem ki, mint aki puszta kézzel tépett szét valakit.. xD (Kis morbid. xD) Bár, nem hasonlít a ribizllé eléggé a vérhez. Annál világosabb, és ha megszárad, nem barna lesz, hanem lilás. Pedig én szeretem a vért. Egyrészt, mert valamilyen siznten attól élünk, az emberi szervezet egyik jelentős része, lényegében életfeltétel. Emiatt már emgérdemli, hogy szeressem. Másodsorban, olyan szép színe van, és tök jó lehet benne fürdeni... (Vannak ilyen elmeroggyant dolgaim, ne ijedjetek meg... xD Nem harapok, csak megkóstolok. xD)

Aztááán, olyan fél öt körül búcsúzkodtunk nagymamámtól, Gábor-unokabátyótól és Nénikémtől. Mennek nyaralni - valszeg ezen percekben már a gépen ülnek, és repkednek valamerre a levegőben, Korfu felé. Nagyi és Gábor-nii-san hiányoznak... Már most... Remélem, kipihenik magukat, bár, a nénikém nem az a laza típus, akitől nyugodtan pihenhetne az ember... -.-" 

No de, már fél tíz vala. És úgy döntöttem, hogy bemásolom a Címtelen második fejezetét is. (Az jóval rövidebb. xD)

- Elnézést a késésért!- esem be a matekórára lélekszakadva.
- Cain... - néz rám a tanár dühösen. - Mivel tudod magyarázni a késésed?
- A busz rácsapta az orromra az ajtót, majd mint aki jól végezte dolgát, elrobogott - válaszolom, közben becsukom az osztályterem ajtaját, általános kuncogást hallva az osztálytársaim felől.
- Aha... Legutóbb a villamos kereke lyukadt ki... - dobol a tanárúr az asztalon ujjaival, gondolom én nem igazán hiszi el, hogy kivételesen a színtiszta igazságot mondom. És a villamosos magyarázat is igaz volt!! Valami agyhalott lyukat fúrt a villamos kerekéve, úgy, hogy az ne tudjon gördülni! 
De rendben van, ha a tanár úr ezt akarja, akkor ma reggel jól megnevettetem az osztályomat, és jól felhúzom...
- Igen tanár úr, és amióta ez megtörtént, azóta busszal járok, mert tudom, hogy annak nehezebben lyukad ki a kereke, mint a villamosnak - felelem, s szövegem végéhez egy angyalian pimasz mosolyt is fűzök.
A hatás persze nem marad el: osztályom nem bírja tovább, és mindenki hangosan felröhög. A tanár úr pedig mindjárt robban - hiába próbálja fenntartani a ,,feldühíthetetlen matektanár" álcáját. Na, ezt már szeretem...
- Cain, te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak játszod? - szólal meg egy srác az első padban, Jake, az egyik eminens tanuló, akivel már első óta rühelljük egymást. Na, akkor ma reggel őt is oltogatjuk, méghozzá tudom is, hogyan, főként, mert ő is színészesdit játszik néha a próbákon, de semmi érzéke az ilyesfajta művészethez...
- Megtévesztő, mi? Ebből is látszik, hogy nálam jobb színész nincs az iskolában - villantok rá is egy pimasz vigyort, és Jake morogva elhallgat.
Máskor nem szoktam így oltogatni a népet, de Joshua felhúzott... Vááá... Még mindig nem hiszem el, hogy belenyalt a fülembe! Fúúúj! Még Natenél is rosszabb volt! Csak találkozzak vele este, tutira bosszút állok rajta... Üvegszilánkot teszek az italába... Vagy akkor már ciánt, az hatásosabb...
Közben leülök a helyemre, és előveszem a matekkönyvem és a négyzetrácsos füzetem. Azért nem mondom, hogy a matekfüzetemet, mert olyanom nekem nincs. Illetve van, csak egybe van véve a fizika, technika és számtech füzetemmel... Spórolok. Van egy vonalazatlan füzetem is, abban van a kémia, biológia, földrajz, rajz és feljegyző füzetem, és van egy vonalas is, az az irodalom, nyelvtan, spanyol, történelem, szótár, és leckefelirós füzetem. A tankönyveim pedig javarészt a padomban vannak, csak akkor viszem őket haza, amikor lecke van bennük, bár, ha nagyon kevés van, még azt se, hanem csak szünetben lemásolom valakiről. Említettem már, hogy az egész évfolyamon nekem van a legkönnyebb táskám...? 
- Blaster! - Ajajj, ez én vagyok... Felállok, s a tanárra nézek.
- Jelen! - mondom határozottan, s osztályom megint röhögni kezd. De most vajon miért? Hiszen nem is mondtam semmi vicceset. Vagy talán mégis...?
- Válaszolnál a kérdésemre...? - sóhajtja a tanár.
Ahá! Szóval ez volt ilyen vicces! Mondjuk nem ártana válaszolni, mert ha válaszképtelenség miatt karót kapok, az már nem lesz ilyen vicces... Micsoda szerencse, hogy Ian, a padtársam a füzetébe leírta a választ, és most azt tolja az orrom alá. Húú, kössz, Ian! Legalább te figyelsz... Elég az, egy padban egy ember a tananyaggal is foglalkozzon, legalább...
- Nincs ilyen háromszög - felelem a tanárnak, s szerencsére elég gyakorlott vagyok a diszkrét olvasásban, hála a sok színipróbának, így a tanárnak nem tűnhet fel, hogy Ian füzetéből ovlasom a választ. Legalább is, remélem, hogy nem olyan sasszemű...
- Remek. És hogy jutottál erre a következtetésre? - kérdez szigorú arccal.
A francba. Mégis észrevette volna...? Na, gyerünk, Cain, tlaálj ki valami értelmes választ...!
- Kiszámoltam, tanár úr - válaszolom mosolyogva, s osztályom megintcsak röhög, Ian főként. Rögtönzésből mindig is jó voltam...
A tanárt meg csak egye meg a fene... Olyan vicces képe van, amikor megpróbál nyugodt maradni, ezért már megéri felbosszantani!
- Remek, Cain.. - mondja cinikusan. - Akkor holnapra megcsinálod a tankönyvből az összes háromszöggel kapcsolatos feladatot a mostani témakörben - jelenti ki, és írja le egy lapra, én meg csaknem hátast dobok... Hogy mi?!?!
- Hogyan?! - fakadok ki.
- Kevesled? - pislant rám a tanár.
- Dehogy! - végom rá egyből. - De hogy oldjak meg ennyi feladatot holnapra?!
- Kiszámolod... - von vállat a tanár, én meg hullafehéren a helyemre zuttyanok.
Ó, a fenébe... Gyűlölöm ezt a tanárt! Aljas! És ezek után tök nyugodtan magyarát! ...Biztos örül, hogy elégtételtvett a villamosos beszólásomon... Ceh... Remek... Csináltam magmanak egy jó kis plussz melót, ez az Cain, ügyes vagy. Ha tehetném, kezet fognék magammal...
De, tegyük túl m,agunkat az önsajnáláson. Ianhez fordulok, a tanár úgyis a táblának magyarát, ilyenkor lehet halkan beszélgetni.
- Kösz, haver! - súgom neki.
- Alap - feleli vigyorogva. - Nem, majd hagyom, hogy karót kapj, te, eszeveszett színész, te...
- Eszem veszett...? - kérdezek vissza, s elvigyorodok.
- Igen. Csak neked jutnak eszedbe ilyen vbeszólások, öregem! 
- Én az osztályt szórakoztatom, mint színész a közönségét - vigyorgom.
- Jajj... - fogja fejét Ian. - Már alig várom, hogy lássalak a színpadon...!
- Ezt magam is nagyon várom, elhiheted! - vigytorgok tovább, de a jókedvem hamar elszáll, amint a tnaár felém fordul. Franc. Hangos lettem volna...?
- Cain, esetleg szeretnél még feladatot kapni...? - teszi fel a költői kérdést.
- Isten ments. Az hiányozna még! - húzom a számat.
- Ezen esetben tegyél lakatot a szádra, és doglakozz a fekadattal. Kezdd el megoldani a 70. oldalon levő háromszöges példát. Ezt egyébként az egész osztály utánozhatja - osztja a feladatot, mint Mikulás az ajándékokat karácsonykor... Vááá... Kit érdekelnek a háromszögek?! Semmi érdekes nincs bennük! Csak három vonal, és kész. Mindenki tud ilyeneket rajzolni, anélkül, hogy törvényeket tanulna hozzá. Utálom.
Amit én szeretek, az a színjátsás... Az, hogy beleélhetem magam egy másik ember szerepébe, máshogy nézem a világot, s mindig más ember lehetek. Aztán a szöveg emgtanulása, ha a szerepet siznte rád szabták, gyerekjáték, s a próbák, azok olyan jók... De az előadás mindig felülmúlja őket. amikor közönség előtt játszol, tudod, hogy figyelnek, mégis megszűnik számodra a külvilág, csak arra gondolsz, hogy a lehető legjobban kell játszanod, ezzel szórakoztatva, ijesztve, ríkatva, nevettetve meg a nézőt... És a végén a taps... amikor tudod, hogy jól játszották, és a nézők egy emberként tapsolnak, akkor úszol a sikerben, és úgy érzed, mintha soha nem lenne vége, sőt, kívánod, hogy ez  a pillanat, ez a mámorító perc örökké tartson. Életemben nem éltem át olyan örömöt, mint a tapsviharban állva, a színpadon, meghajolva a közönségnek, azok pedig még jobban tapsolnak. Egyszerűen... Fantasztikus...
Fölpillantok az órára. Na, csak hogy végre, egy perc, és kicsengetnek... Érdekes, a tanár még nagyvan magyaráz. (Főként a táblának, de ez őt nem nagyon zavarja...) Szigorú arccal az osztály felé fordul.
- Ki tudja nekem elmondani a háromszögek besorolását...?
Alig fejezi be a mondatát, én mint a rakéta állásba pattanok, s nyújtom a kezem a magasba.
- Én tudom, én tudom! - kiabálom halálo komoly pofával, s a tanár úr hüledezve néz rám. Látom a megdöbbenést az arcán, és a kimondatlan kérdést, miszerint vajon én ezt honnan tudom - mert ugye amikor erről szó lehetett, én nagy valószínűséggel azért imádkoztam, hogy élve le tudjak szállni Joshua mögül.
- Halljam, Cain... - néz rám hitetlenkedve, és szinte biztosra veszi, hogy gőzöm sincs a válaszról. (Ha hiszitek, ha nm, de közel áll az igazsághoz...)
- Tanár úr, kérem tisztelettel, kicsengettek - felelem vigyorogva, s a csengő meg is szólal rögtön, miután befejeztem a mondatomat. Soha jobb időzítés. Ez az!
A tanár úr meg küld felém egygyilkos pillantást, azzal felkapja a könyveit és szerkesztőeszközeit, majd kiviharzik a teremből.
Elégedetten vigyorgok utána - elvégre bosszút állhattam a pluszfeladatokért.
- Cain, bakker, muszáj volt betzábláznod a délutánodat azzal a matekfeladatta? - vigyorog hátra Will az előttem levő padból, egyik jó haverom.
- Úgy nézek én ki, mint aki csak úgy poénból plusszfeladatokat csináltat magának...? - kérdezem cinikusan.
- Te képes vagy rá... - fordul hátra Will mellől Andy is.
- De vicces valaki... - öltök rá nyelvet - szerencsére ő nem fenyeget meg azzal, hogy leharapja...
- Ugye? - vigyorog Andy. - De rajtad nem tudok túltenni - ölti ki nyelvét ő is, majd előre fordul, derékig érő, szőke lobonva meg majdnem képen csap.
Ja, egyébként, Andy lány. az Andy nála nem az Andrew, hanem az Andrea becézése. Szőke, mint már említettem, és szinte világító kék szemei vannak. Folyton velünk lóg, ugyanis nem bírja a többi lányt. (Úgy isten igazából én sem...) Ővele legalább lehet beszélgetni anélkül, hogy vihogna, meg pirulna össze-vissza. Szereti a motorokat, autókat, sajna az irodalomért nem rajong úgy, mint én... De a szerepléseimet mindig megnézi, és azok tetszenek neki. (Mondhatni csak miattam nézi az iskolai színi előadásokat. Jó, mi?) 
- Ugyan, Andy, Cainon nehezen tudnál túltenni - vigyorogja Will.
- Ezt jól mondod, William - vigyorgok én is, ő erre meg elfintorodik. Utálja, ha Williamnek hívják...
Neki rövid, barna haja van, és gesztenyebarna szemei.
- Nem vagyok William, Cain! Csak Will, az bőven elég! - nyafogja. - Egyébként, délután akartunk volna hívni biciklizni.
- Mennék, de a matektanár lenyakazna, és a fejemet kirakná az asztalára trófeának... - mondom cinikusan, majd fintorgok egyet.
Erre a hármas nevet, és én is kuncogok egy kicsit.
- Mi a következő óránk? - kérdezi Ian.
- Fizika - válaszol Andy, és elhúzza a száját.
Gyűlöli a természettudományokat. Ellenben nyelvtanból és spanyolból kitűnő. Olyannyira, hogy még franciára is jár és csak úgy szabadidejében nemetet is tanul. Szerintem, ha lenne rá lehetősége, még kínaiul is megtanulna egy hét alatt...
- Az jó - mosolyogja Ian. Ő bezzeg jeles fizikából, matekból, kémiából és rajzból. Mérnök szeretne lenni...
- Egy fenét jó - vág vissza Andy, közben én elteszem a matekkönyvemet, és kicserélem a fizikára. A négyzetrácsos füzetem elöl marad.
Jajj... Ahogy látom az órarendet, ma egynél előbb nem szabadulok haza... És csupa olyan tantárgyunk van, amiktől borsódzik a hátam... Matek, fizika, kémia, földrajt, tesi. Legalább az utolsó órán nem kell tanulni.... Értitek már, miért gyűlölöm a hétfőket...? Kezdődött Nate reggeli köszöntésével, aztán a busz szépen, szadistán otthagyott, majdnem elgázoltak egy - nagyon is csinos - Honda motorral, aztán majdnem meg is döglöttem ugyanezen a motoron. Aztán, Joshua aljasul, ravasazan... Belenyalt a fülembe - fúúúúj -, elkéstem óráról, csináltattam magamnak pluszházit, nem tudok menni biciklizni Willékkel, rémes óráim vannak, és ha ez még nem elég, Joshua este átjön... Ugyan nem hozzám, de akkor is... Utálom. Gonosz. NA de, állítson csak be este, én olyan, de olyan bosszút állok rajta, hogy még! Estig ki is találok valamit... Nyehehe...