El se hiszem, de úgy néz ki, hogy már közelebb vagyunk a Poisson Soluble végéhez, mint az elejéhez. =D A mai pedig egy kis rövid szösszenetecske lesz~ (És nekem Rimbaud és Verlaine jutott róla az eszembe. xD)
André Breton: Poisson Soluble
(Oldható Hal)
- 17 -
Egy pompás szeptemberi délután két férfi társalgott egy parkban, természetesen a szerelemről, mivel szeptember volt, egyike azoknak a porral telt napnyugtáknak, amik a nőkre olyan apró ékszereket raknak, hogy szolgálóik nagyon helytelenül dobálják ki azokat másnap az ablakon; ama hangszereket használván azok leaggatásához, amiknek a hangját mindig különlegesen szívhez szólónak tartottam és amiknek kefe a nevük.
Többféle kefe létezik, amik közül, hogy hiányos maradjak, megemlítem a hajkefét és a fényesítőkefét. Van azután még a Nap és a sörtekesztyű, de ezek nem tartoznak a tulajdonképpeni kefék közé.
A két férfi tehát a parkban sétált, hosszú szivarokat szíva s ezek, annak ellenére, hogy jó részük már elfogyott, még mindig egy méter tíz és egy méter harmincöt centiméter hosszúak voltak. Magyararázzák meg ezt, ahogy tudják, különösen, ha megmondom, hogy a két férfi a két szivarra egyszerre gyújtott rá. A fiatalabbik, akinek a hamuja egy szőke nő volt, akit teljesen jól látott, ha lesütötte a szemét és aki hallatlanul exaltáltnak mutatkozott, a másik férfinak nyújtotta a karját, aki a hamuját, egy barna nőt, már ejtette volt.
