Elég későn ugyan, de jelentkezem az ígért színházi élménybeszámolóval - meg a hírrel, hogy végre öt "ponyván" kívül semmilyen egyéb könyv nincs a földön felstócolva az a három, amit épp olvasok, nem ér xD és csak egyszer borult rám a könyvespolc rendezgetés közben, szóval sikeresen túléltem a rendrakást, úgyhogy essünk is neki a beszámolónak...!

Még február 26-án volt szerencsém elmenni a hozzánk meglepően közeli Erzsébetligeti Színházba, mert valamilyen úton-módon, már nem is tudom, hogy és hol, de rátaláltam a hirdetésre, hogy ott, aznap egy bizonyos Nézőművészeti Főiskola című kortárs magyar drámát fognak játszani. No már most, amennyiben a Színház- és Filmművészeti Főiskola - ami azóta már egyetem x) - nevének kifordítása nem lett volna elég nyomós indok arra, hogy elmenjek - ha már a Színművészetire nem vettek fel, talán a Nézőművészetire még jó leszek x'D - ott volt még indoknak a dráma szerzője, és a színészek. Tasnádi István az író, aki már többször bizonyította, hogy a kortárs magyar drámairodalom egy fikarcnyit sem halott, sőt - a tőle látott East Balkán, de inkább a Tranzit után jöttem rá, hogy nekem nagyon tetszenek a szövegei. A szereplők pedig Mucsi Zoltán - a.k.a. de Sade márki x3 - Katona László és Scherer Péter - hát egy ilyen szereposztás után nem lehetett szó arról, hogy kihagyjam ezt az előadást. xD

De ráadásul, ha mindezen kuriózumok nem lettek volna önmagukban elegendőek arra, hogy akár egy vagyont is költsek a jegyre, erre szerencsére egyáltalán nem került sor, ugyanis az egész előadás ingyenes volt. (Életemben összesen egy, azaz EGY darab előadást láttam ezen kívül ingyen, egy kyougen-t, még tavaly tavasszal talán, vagy nyáron, szóval lehet, hogy ez volt a legerősebb indoka annak, hogy elmenjek. x'D)

Hatkor kezdődött, és egy előzetes regisztráció után, amint bejelentkeztem a szervezőpultnál, már meg is kaptam a kis ismertetőmet, és mehettem várakozni - addig is újfent átfutottam a rövid ismertetőt, ami a következő:

"Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A kormány ugyanis bezáratta az összes színházat, mert a színészek egyre többször keveredtek vitába a nézőkkel, és sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás. Az egyik Hamlet előadás alatt például a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült Kossuth-díjas színész a nőzők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert - négy halott, tizenöt sebesült... Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultusz-minisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére... "

Őszintén szólva, szerintem már maga az alapötlet zseniális - meg tudniillik imádom az ilyen utopisztikus, önparodizáló tragikomédiákat - és igazán sajnálom, hogy rajtam kívül senki nem látta az olvasók közül, mert így hiába mennék bele a mély elemzésbe, senki nem fogja érteni... x'D (Jó, a Justine kivétel volt, mert az a darab istentelenül felhúzott, ezt viszont imádtam, és nem igazán tudok belekötni semmibe. xD) Úgyhogy maradjunk az élménybeszámolónál.

Amint bejutottam, begyalogoltam az első sorig, és helyet foglaltam a legközepebben levő széken - véleményem szerint csak és kizárólag ilyen közelségből érdemes színdarabot nézni x) - és állítom, hogy bölcs döntés volt, ugyanis hamar kiderült, hogy interaktív darabot mutatnak be. =D (Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire imádom az interaktív darabokat...!) Bár azért remélni mertem, hogy ez lesz, és hogy a címből kiindulva a közönség a főiskola "hallgatói" lesznek, és nagyon örültem, hogy igazam lett. x)

És mivel az első sor közepén ültem, hamar el is jutottunk oda, hogy a Scherer által alakított Vancsók Márió tanár úr körbejárta az első sort egy gondolatolvasó készülékkel - csak, hogy megtudják, eddig mi a véleményünk a darabról x) - és hangosan felolvasta a hallgatók "gondolatait" ("Tudtam, hogy nem lett volna szabad az első sorba ülni..."; "Mi ez a szar...?"; "Ha hozzám érsz, felrúglak..." - ez az enyém volt x'D), majd ezt követően a lelkes tanár úr a színpadra visszatérvén felkiáltott, hogy akkor most tartanának egy kis bemutatót arról, hogy hogyan is kell "nézni", kéne két önként jelentkező Lacika, a tanársegéd - Katona László - mellé. (Én már majdnem lendítettem a kezem... x'D) Azonban mivel senki nem akart menni, Mucsi - azaz Szagolnyák Imre tanár úr =D - elejét vette a dolognak, és felkiáltott, hogy "Semmi gond, mindig is jobban szerettem én kiválasztani az önként jelentkezőket..." - majd rám is bökött, hogy "a kisasszony az első sorban, jöjjön fel."

Őszinte leszek, azóta vártam erre a pillanatra, hogy két évvel ezelőtt először láttam Mucsi Zoltánt de Sade márkiként a Bárkában - és én ott még naivan ki is jelentettem, hogy egyszer, ha híres színész leszek (kac-kac) egy színpadon fogok játszani Mucsi Zoltánnal. És bár híres színész azóta se lettem - de gyerekek, nekem egy álmom vált ott, aznap este valóra... x3 (Bár azért nem gondoltam volna, hogy így fog megtörténni... x'D)

De ne kalandozzunk el, szóval, rajtam kívül még ki lett választva egy férfi is, és mindketten felmentünk a színpadra, s leültünk a két szabad székre, hogy parancsszóra "nézzünk" - ahogy az egy nézőművészhez illik. Hozzátartozik még ehhez, hogy Szagolnyák tanár úr egy vérengző kiképzőtiszt hangerejével és temperamentumával esett nekünk, hogy "Ezt nevezik maguk nézésnek?! Újra!" majd mivel Lacika igen feltűnően bámult engem a nézőközönség helyett - gondolom mert az egyetlen nőnemű lény voltam a színpadon x'D - szegényt leütötték, hogy "László, ne bámulja a hallgatót!" de azért Mucsi még engem is megfenyegetett, hogy "A következő sallert te kapod." Azt se tudtam, hova legyek zavaromban, csak próbáltam tovább "nézni". xD (Sajnáltam, hogy Szagolnyák tanár úrnak semmi köze sincs de Sade márkihoz jellemüket illetően - utóbbival szívesebben kacérkodtam volna... x'D)

De aztán lezavartak minket a színpadról, hogy ne húzzuk tovább az időt én meg rájöttem, hogy ez hiányzik nekem az életemből az érettségi-időszak óta, történetesen a színjátszás, a színpadon levés, az előadás... de azért még kaptam pár beszólást Mucsitól - valószínűleg túlságosan is látszott a tekintetemen, hogy én ezt a szituációt rettenetesen élvezem x'D - többek közt megkaptam, hogy "Fiatal vagy, de gonosz" - tény x'D - illetve a következő jelenet zajlott le a színpadon (már ahogy én emlékszem rá):

Scherer: Tudja, Lacika nagyon szereti, ha szőr mentén simizik.
Mucsi: Azt ki nem szereti?
Scherer: Kétség kívül van benne valami megnyugtató... Próbálják ki maguk is, simizzék meg egymást! Mindenki a mellette ülőt...! Gyerünk, nem kell szégyenlősködni, most simizhet fiú fiút is!
Én ekkor tanácstalanul néztem Mucsira, hogy de hát én egyedül ülök, most simizzem meg a táskámat? Mire a válasz:
Mucsi: Aki egyed ül, jelentkezzen, (Tadeshi keze fel!) én majd megsimizem... (Tadeshi keze le... - sajnos olyan tekintettel mondta, hogy jobbnak láttam ezt tenni. xD)

De mindezen mulatságos - illetve hasam-fogom-a-röhögéstől-féle - jelenetek ellenére is eljutottunk a szereplőink által is keresett Katarzisig. Igen, nagybetűvel, mert bármennyit röhögtem is ezen a darabon, a végére ráfagyott a mosoly az arcomra, és amennyit hazafelé menet gondolkodtam ezen a darabon, hát... megijedtem. Ha az ember belegondol a poénok mögöttes tartalmába, elég félelmetes bír lenni ez a darab. És csak azt tudom mondani, hogy ha valaha valahol valaki szembetalálkozik még egyszer ezzel az előadással, feltétlenül menjen el rá. Akárhol játsszák, akármennyit kérjenek is a jegyért, ne hagyja ki!

Nekem hatalmas szerencsém volt ezzel az előadással, remélem, hogy majd másnak is lesz. Még ha nem is rángatják fel a színpadra az embert, ez a darab mindenhogy üt.

Hát... Azt hiszem, úgy nagyjából ennyi bírtam lenni - meg kéne még írni az íráskészség házit, és még hajat is kéne mosni... Úgyhogy megyek. ^^"

Adieu!