...ahogy ígértem.
André Breton: Poisson Soluble
(Oldható Hal)
- 9 -
Tisztátalan éjszaka, virágok és hörgés éjszakája, bódítóan erős éjszaka, süket éjszaka, amelynek keze letört papírsárkány, amit minden oldalról fonalak hálója tart; fekete, szégyenletes fonalak. Fehér és vörös csontok tája, mivé lettek beszennyezett fáid, szerteágazó, szép őszinteséged, hűséged, ami gyöngyökkel tömött tárca volt; mit tettél a virágokkal, ezer-jelentésű, szeszélyes írásjeleiddel? Hát te, te haramia, aki gyilkolsz engem, gyilkos víz, aki késeiddel hántod le szemeim felszínét, hát semminek sem irgalmazol, sugárzó víz, engesztelő víz, amit olyan nagy becsben tartok! Átkaim kísérnek, sokáig, mint egy szép és félelmetes gyerek, aki cirokseprőjét rázza felétek. Minden ága végén egy csillag, de ez nem minden, a Szent Szűz cikóriájára mondom! Nem akarlak látni többet, kis ólomsörtékkel szeretném kilyukasztani a madaraitokat, amik még csak nem is levelek már; elkergetlek házam tájáról, kőszívűek, ostobák. Elég volt lent a krokodilokból, elég a krokodilfogakból a szamurájok vértjén, elég a tinta fröcsögéséből és a mindenütt jelenlévő renegátokból; a lila mandzsettás renegátokból, a ribizliszemű, tyúkhajú renegátokból! Ezennel vége, nem tagadom többé le gyalázatom, semmi sem nyugtat meg többé soha, a semminél kevesebb sem. Ha pedig a vetélők akkorák, mint a házak, hogyan élvezhessünk valamit, hogy tápláljuk férgünket, hogyan tegyük ujjunkat a szünet nélkül beszélő kagyló ajkára (ki hallgattatja el végre ezeket a kagylókat?) Se sóhaj, se vér, se lélek többé - csak kezek, a levegőt gyúrni, a levegő kenyerét egyetlen egyszer bearanyozni, az alvó lobogók nagy gumiját megcsattogtatni; napfényű kezek; és végül is: megfagyott kezek!
