Hát üdv! Az elmúlt héten nem nagyon voltam aktív - mondanám, hogy tanultam, de ez sajnos csak az elmúlt két napomra volt igaz (de akkor nagyon!!) - meg egyéb dolgaim is voltak, többek közt utánanéztem, hogy ki és miért akar perbe vonni, és mik az esélyeim - nagyon kedvesek a dolgozók a Törvényszéken egyébként - ma meg vizsgáztam, és négyes lett. Végre, valami jó hír. (Ha ügyes vagyok, a maradék két vizsgám is a javuló tendenciát fogja mutatni - szép álmok... xD - és talán az utolsóra még ötöst is kapok... Bár ebben azért nem reménykedem, mert a maradék sorban: pokoltúra és irodalomtudomány. Előbbihez hülye vagyok, utóbbira nem tudtam bejárni. x) Őszintén szólva rettegek ettől a két vizsgától...) Ráadásul ma is nagyon fura álmom volt, úgyhogy asszem tényleg aktuális jönni a következő Breton-művel. (Igen, már megint kedd van. XD)
André Breton: Poisson Soluble
(Oldható Hal)
- 7 -
Ha a ragyogó plakátok kikiáltanák titkukat. elvesztenénk örökre önmagunkat, mi, a fehér márványasztal lovagjai, akik minden este helyet foglalunk körülötte. A mélyen zengő lakás! A parketta hatalmas pedál. Időről-időre villámok háborgatják az Inkák idejéből való, pompás ezüsttálakat. Egész sereg különféle szenvedélyes bűn felett rendelkezünk, amik különböző meghatározhatatlan módokon okoznak megindultságot a Változatok Barátaiban. Ezen a néven nevezzük magunkat alkalomadtán, egymás szemébe szegezve tekintetünket egy-egy ilyen délután vége felé, amikor már nem marad mit megosztanunk egymással. A magunkban lemeztelenített ajtók száma a legkedvezőbb hangulatban tart bennünket, de vészjelzést csak ritkán kell leadni. Olykor a könnyű kéz, máskor a rejtett erők játékait játsszuk, mikor hogy. Amíg alszunk, kialudt csillagok gyöngysorával a nyakán, a Szándékok Királynője avatkozik az idő színeinek megválasztásába. Ezen kívül az élet nagyon ritka közvetítői állapotai szerepelnek köztük, páratlan hangsúllyal. Nézzék csak ezeket a csodás lovagokat! Nagymessziről, nyaktörő magasból, onnan, ahonnan sohasem biztos a visszatérés, dobják női karokból font lasszóikat. Amire a padlódeszkák, amik a folyón úsztak, meginognak és velük együtt a szalon fényei (lévén ez a központi terem teljes egészében egy folyó vizén nyugszik); a bútorok a mennyezetre vannak felfüggesztve: amikor felveti fejét az ember, hatalmas padozatokat fedez fel, amik többé nem azok; a madarak mindennapi eseményként töltik be szerepüket ég és föld között. A felső parketták könnyedén türköződnek a folyóban, ahol szomjukat oltják a madarak.
Ebbe a terembe csak üvegből való búvárruhába öltözve lépünk be, ami lehetővé teszi számunkra, a csapóajtó-szerű padlódeszkák segítségével, hogy amikor szükséges, a folyó fenekén gyülekezzünk. Itt töltjük legboldogabb pillanatainkat. Nehéz elképzelni a mélységben tovasikló nők számát, akik változó vendégeink. Ők is természetesen üvegbe vannak öltözve; néhányuk ezt az egyhangú viseletet egy-két vidámabb járulékkal élénkíti, úgy mint kalapdíszként használt faforgáccsal, fátyolként szereplő pókhálóval, avagy napraforgókesztyűvel és napernyővel. Az örvény sodorja őket, alig-alig fordulnak felénk; ámde mi lovunk patájával dobbantunk, amikor jelezni kívánjuk valamelyikük előtt, hogy szíves örömest visszasegítenénk a felszínre. Sorunkból erre repülőhalak fellegei szabadulnak el, akik a szép vakmerőknek utat mutatnak. Van itt egy víziszoba, a bankok pincéjének a mintájára épült, amelyben páncélozott ágyak állnak, valamint újfajta öltőzasztalok, ahol a fejét szemből látja az ember, akár jobb-, akár baloldalán fekszik vízszintes helyzetben. Van egy vízalatti dohányzó is, igen tudományos elgondolású, amelyet falak helyett kínai árnyjátékok határolnak és meglátjuk a módját, hogy ezeket látható ernyők nélkül lehessen vetíteni; visszataszító virágokon magukat megszúrt kezek árnyait is - nem is beszélve a csodálatos árnyékáról, amit soha nem látott még senki.
Föld alatt folyó, gépesített orgia rabjai vagyunk, ugyanis bányaaknákat fúrtunk és alagutakat, amiknek segítségével belopjuk magunkat a városokba, amiket fel akarunk robbantani. Szicília, Szardínia már a miénk. A földrengéseket, amiket ezek a gyönyörűségesen finom műszerek jeleznek; mi idézzük elő, kedvünk szerint. Fölösleges hozzátennem, hogy egy évvel ezelőtt néhányan közülünk már a koreai tenger közelében jártak. Csak a nagy határláncolatok kényszerítenek olykor-olykor vargabetűkre, de valójában ez sem fog nagyobb késedelmet okozni. Ugyanis arról van szó, hogy ott kell élnünk, ahol az élet képes még általános konklúziót, avagy konverziót hozni létre anélkül, hogy más eszközt használnánk, mint természeti jelenségek előidézését. Auróra boreálisz egy szoba falán - kezdetnek jó példa ez is; de ez nem minden. A szerelem bekövetkezik. Le fogjuk egyszerűsíteni a művészetet a legalapvetőbb kifejezésre, ami a szerelem... a munkát is leegyszerűsítjük majd - Uramisten, mire? A zenének a lassú igazítások köszönhetők, amiknek fizetsége az, hogy elhalnak. A születéseket, hogy tanúi lehessünk, azzal a körülményekhez illő kifejezéssel köszöntjük, amit akkor szoktunk ölteni, amikor temetési menet vonul előttünk. Utána jön a fény; a nappal zöld ingben, csillagok kötelékével a nyakán becsülettel vezekel. Esküszöm, tudjuk a módját, hogyan szolgáltassunk igazságtalanságot a láthatatlan nádszál örve alatt - utolsó királyok. Addig is, költséget nem kímélve szállítjuk a víz fenekére azokat a gépeket, amik megszűntek, valamint nem egyet azok közül, amik csak éppen hogy elkezdtek szolgálni, és nagy élvezet látni, micsoda gyönyörrel bénít meg a közlekedőedény mindent, ami eddig olyan simán működött. Roncsok alkotói vagyunk - nincs semmi szellemünkben, amit sikerülne bárkinek is még egyszer felfújni. Átvesszük a helyet a vízalatti kapitányi hídon ezeken a léggömbökön, ezeken a vásott hajókon, amiket az emelő, a csörlő és a dőlt síkok elvei szerint építettek. Ügyet csinálunk ebből, vagy abból, csak azért, hogy biztosak lehessünk: minden elveszett és hogy az iránytű végül mégis kénytelen legyen azt mondani: Dél - amire aztán szakállunkba nevetünk: megkezdődött, itt van a nagy, anyagtalan rombolás!
Egy szép napon mégis furcsa gyűrűvel tértünk meg egy expedícióról; gyűrűvel, ami ujjról-ujjra szállt s aminek veszedelmes voltát csak később vettük észre. Ez aztán sok bajt okozott közöttünk, mielőtt eljött a nap, amikor sietősen elvetettük magunktól. Mielőtt elsüllyedt volna, vakító tűzspirált írt le a levegőben, aminek fehérsége megperzselt. De pontos szándékai felől mégis viszonylag tájékozatlanok maradtunk, s ez lehetővé teszi, hogy túltegyük rajta magunkat, legalábbis azt hiszem. Egyébként, soha többé nem láttuk viszont. Kereshetjük még, ha tetszik.
Nos, itt vagyok, egyedül járom a palota folyosóit. Mindenki alszik. A rozsda, a patina foltjai vajon a szirének éneke?
