Hoy! Bár még jócskán múlt héten esett meg (egészen pontosan 22-én, pénteken) velem az a csoda, hogy elmehettem megnézni a Tóték c. előadást az Örkényben, de hát hogy ez hogy és miként is történt...
Ab ovo kezdéssel élve, még vagy egy-két hónappal ezelőtt mondotta nekem drága nénikém, hogy november 22-ére este ne csináljak programot, mert vele megyek színházba, mert hogy kapott egy meghívót az Alveola Kft.-től, ami egy ilyen szakmai összejövetelfélére invitálta - nénikém kozmetikus úgy egyébként - és mondta, hogy két főre szól a meghívás, engem pedig úgy ismer, mint aki nem szokott nemet mondani egy ilyen lehetőségre, hát megkérdezett, hogy volna-é kedvem vele menni. Természetesen igent mondtam. =D
(Sőt, majd kiugrottam a bőrömből örömömben, ti. nagyon szeretem Örkényt, nagyon szeretem az abszurd drámákat, nagyon szeretem Örkény abszurd drámáját, a Tótékat, amit már azóta meg akarok nézni, hogy emelt magyar érettségin ennek az elemzését húztam. x'D A Sors keze, mi? =P)
Aztán teltek-múltak a napok, hetek, 21-én ugye elmentem Kishivel Justine-t nézni, és úgy mentem haza, hogy ezután szükségem is lesz rá, hogy nézzek valami hagyományosabb előadást (ld.: a kritikát). Ehhez képest, fél tizenkettőkor, mikor hazaértem, még a cipőmet nem vettem le, de nénikém már azzal fogadott, hogy ő mégse akar Tótékat nézni. Néztem, mint barika az új kapura, hogy mi van?! Mondja, hogy hát rájött, hogy őt mégse érdekli annyira ez az előadás, de odaadja nekem a két jegyet, menjek el egy barátnőmmel. Mindezt előtte való este fél tizenkettőkor, amikor biztosan tudok találni valakit, aki eljönne velem. =D (Nem tudom, miért nem tudta volna csak fél nappal előbb közölni, hogy meggondolta magát - akkor talán kicsit könnyebben akadok valakire, aki képes miattam átszervezni a péntek estéjét...)
Úgyhogy másnap reggel első dolgom volt ráírni Tune-ra, hogy volna-é kedve (Kishit csak azért nem kérdeztem meg, mert tudom, hogy utálja a Tótékat XD) de mivel háromig nem kaptam választ, és 17:30-kor(!) kezdődött a program, kicsit pánikolva hívtam Rachelt, gondolván, neki még személyes kötődése is van a helyhez, hátha a kedvemért lemond arról, hogy emberi időben érjen haza péntek este... És képzeljétek, megtette a kedvemért. =D Konkrétan Gödnél ugrott le a vonatról, csak miattam, hogy elérje a vissza jövő vonatot, s mivel kb. fél négyre ért be, én meg háromra beszéltem meg találkát a Westendbe egy lányzóval, hogy felpróbálnám az eladó loliblúzát (fehér ugyan, de lecsatolható(!) ujjú szépség - és azóta az enyém x3), úgyhogy meg is tudtam várni Rachelt, majd rohamtempóban futottunk hozzám, mert okosan otthon hagytam a jegyeket. x'D
De még arra is volt időnk, hogy együnk és átöltözzünk - kölcsönöztem neki egy színházkompatibilisebb pulcsit, ha már miattam rohant vissza xD - úgyhogy tök nyugodtan értünk az Örkénybe 17:29-re. És baromi büszke voltam magamra emiatt - egészen addig, amíg ki nem derült, hogy hát csak egy állófogadás kezdődik 17:30-kor, maga az előadás 19:00-kor veszi kezdetét. x'D (De legalább kaptunk egy-egy fehér rózsát, amit kitűzhettünk a ruhánkra. xD) Úgyhogy az alatt a másfél óra alatt igyekeztünk olyannyira láthatatlanok lenni, amennyire csak tudtunk - az egy dolog, hogy minden vendég ki volt csípve, (díszkosztüm, kisestélyi, koktélruha, öltöny és miegymás), de az egész állófogadásnak olyan fura hangulata volt, nagyon nem éreztem magam odavalónak. >< (Szegény Rachel meg aztán... x'D) De azért valahogy végigszenvedtük azt a másfél órát - legalább mindketten teleettük magunkat pogácsával és koktélfalatkákkal, ha már volt kitéve x'D - meg be lettem mutatva Rachel ismerőseinek - félreértés ne essék, a színházi dolgozóknak. =D Az egyik ruhatáros hölgynek és a főügyelőnek egészen pontosan, akiknek a nevét, szégyen-gyalázat, de elfelejtettem><, de aztán mivel 18:40-től már be lehetett ülni, hát nem teketóriáztunk sokat, bementünk a nézőtérre, s helyet foglaltunk - az első sorban. x) Mert hogy oda szólt a jegyünk. xD
Aztán meghallgattunk egy férfit, aki az Alveola cég és a hazai kozmetikai ipar dinamikus fejlődéséről számolt be nekünk, után pedig végre kezdődhetett az előadás. És őszintén szólva, nagyon élveztem a darabot. x3 Bár elsőre meglepett, hogy nem az Örkény által írt drámát vitték színpadra - amire számítottam volna - , hanem az Örkény által írt, ugyanezen címmel létező, korábban kiadott kisregény dramatizált verzióját. (Szóval megint regényadaptációt volt szerencsém látni. xD) De érdekes mód, ez valahogy jobban tetszett, mint a Justine. =P
Egyrészt, mert nem énekelték végig - bár ebben is voltak dalbetétek, II. világháborús korszakot idéző dalok, hogy egészen pontos legyek. (Nem tudom, hányan ismerik a Tóték történetét, a lényeg, hogy a II. világháború alatt játszódik, Mátraszentannán, ami egy kis mátrai falucska, és az ott lakók meg se érzik, hogy épp folyik a világháború, irigylésre méltóan nyugodt és eseménymentes az életük, azt leszámítva, hogy a Tót család fia, Tót Gyula közkatona az orosz fronton harcol épp, s mivel szeretne már hazamenni, vagy legalább is kevésbé halálfélelemben tengetni napjait, szívességet tesz a szakaszvezető őrmesternek, hogy az úr utazzon az ő családjához szabadságra - mondja ezt abban a reményben, hogy ha az Őrmester jól érzi majd ott magát, akkor majd kap valamit cserébe. =D Csak hát nem egészen úgy történik ez, ahogy azt az ember elképzelné, de nem mondok többet, tessék elolvasni vagy a drámát, vagy a kisregényt, mert zseniális mind a kettő, és ennyit megér! Meg hát Örkény...! [És abszurd dráma, de ez csak nekem fontos, én vagyok itt egyedül abszurd-dráma fanatikus. XD Esetleg, kérem, kommentben jelezze, aki hasonló kicsavart ízléssel bír, mint csekélységem. xD])
Na de szóval, ott hagytam el, hogy miért tetszett. xD A második indok, hogy a karakterek magukat narrálták - nem tudom ezt rendesen körülírni, szóval nem csak a párbeszédeket mondták, hanem az úgymond "szerzői instrukciókat" és a prózai részeket is a karakterek mesélték el. Az ilyesmi pedig kiválóan alkalmas arra, hogy a színészek játsszanak a szöveggel, például úgy, hogy Tót Lajos az Őrmester távozásakor csak áll csöndben, majd mikor megszólal a Súgó - mert volt egy olyanunk is, és konkrétan mellettünk ült, úgyhogy mindent hallottam, amit lesúgott (ez csak két alkalom volt, teszem hozzá =P) xD - a kezdőszóval, mert úgy fest, Tót úr elfelejtette a szöveget. Erre Tót látványosan előrehajol, és fennhangon megkérdezi: "Tessék?!" A nézőtér röhög, majd mikor a Súgó kicsit hangosabban megismétli a mondatkezdő szót - ami a "Hallása" volt, de azért figyelt rá, hogy ne hallják a nézőtéren (csak azok, akik mellette ülnek x) - mire Tót kiegyenesedik, és mondja: "Hallása megromlott..." - kész, itt dőltem a röhögéstől. x'D (És nem tudom eldönteni, hogy ez előre megbeszélt poén volt, vagy tényleg improvizáció. x'D)
A másik hasonló poén, mikor az Őrmester visszatér, s kérdezi, hogy hát mégis, hova tűnt a dobozvágó gépezet (nem akarom kifejteni, hogy ez miért fontos, olvassátok el XP), mire hosszas csönd következik, majd Tót megszólal, önnarációként: "Tót... Tót csak... Tót csak harmadik próbálkozásra bírt bármit is mondani." x'D
Szóval összességében, remek volt a darab, egy szavam nem lehet kifogásként - bár én elfogult vagyok, mert imádom a Tótékat, meg Örkényt, és jót tett a lelkemnek egy ilyen produkció - talán csak annyi, hogy nem rázott meg annyira a vége, de ez valszeg csak azért lehet, mert én már előre tudtam a poént. ("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?" "Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam.") És talán még azért, mert a nézők zöme hangosan röhögött a hangeffekteken, mikor Tót háromszor lecsapott a dobozvágóval az Őrmesterre. Amin én nem akartam röhögni, mert lehet, hogy baromira megérdemelte az Őrmester, de én akkor is sokkolódni akartam, na. xD
Bár sokkolódnom nem sikerült, azért várt rám még egy kellemes meglepetés az előadás szünetében: ugyanis Rachel felvetette, hogy felvisz engem a világosító stúdióba - mert hogy neki oda szabad bejárása van, elvégre apukája ott dolgozott, s ismer ott már mindenkit. =D Nem haboztam rábólintani, úgyhogy néhány végeláthatatlannak tűnő lépcső, számtalan kanyar és útelágazás után felmásztunk a stúdióba - "Idegeneknek belépni tilos!" ugyebár x'D - s be lettem mutatva az ott dolgozóknak is, kérdezgettek, hogy milyen a darab, s mondták, hogy ők már nagyon unják, nagyon sokadszorra nézik végig. xD De elsőre ők is élvezték. =D (De lényeg a lényeg, nem kellett kivánszorogni a fogadásra a többi nézőhöz, hanem mehettünk felfedezőútra. xD)
Úgyhogy mindent összevetve nagyon élveztem az egészet, és örültem, hogy Rachel is örült, bár gondolom, szegénykém jó sokára keveredhetett haza... x'D Én is, de megérte. x3 És ezen beszámoló után most már tényleg csak az Anna Kareninával tartozom, mert 26-án azt is láttam, és arról is akarok mesélni, mert nem egészen az volt, amire számítottam. De az se volt rossz. =) (Sajnos továbbra is hiányolom a megrázó élményt, de azt hiszem, tényleg horrorlabirintusba kell mennem ilyesmiért... Vagy esetleg interaktív színházba. Vagy nem tudom. Olyan nagy kérés, hogy vágjon gyomorszájon egy darab? XD)
(És némi slusszpoén, aztán tényleg befejezem mára: 23-án ugyebár itthon tespedtem egész nap, még a pizsamámat se vettem át. Gyógyulgattam, teát szürcsöltem, és Justine-beszámolót írtam a Lamia-esszé helyett és csak úgy poénból lapozgattam egy Pesti Estet, amikor kiszúrtam egy 23-ai előadást a Rózsavölgyi Szalonban, ahol a Halál Velencében c. Thomas Mann-regény feldolgozását adták elő, 19:30-kor. Két előadás volt belőle összesen, egy 22-én, egy 23-án. 18:30-kor vettem észre a hirdetést. Önironikus mosollyal kérdeztem meg nagyit, hogy mennyi az esélye, hogy én erre odaérjek és jegyet kapjak úgy, hogy egy óra az odaút és pizsamában vagyok? Nagyi elszörnyedve nézett rám, majd halál komoly arccal azt mondta, hogy ha még egyszer színházba merek menni ezen a héten, kupán vág a sodrófával. x'D Még szerencse, hogy az Anna Karenina már az azutáni héten volt! XD)
Na, ennyit belőlem. x)
Adieu!
