Warning: Tadeshi most épp közép-szar hangulatban van, és rájött a kritizálhatnék. Saját vélemény - saját felelősségre.
Bár, mielőtt még belevágnék a dologba, tartozom némi előzménnyel, asszem. Úgyhogy lássuk először azt. =D Még két héttel ezelőtt kb. valami dolgom volt a kék metró vonalán, és ahogy a Kálvinon jöttem fel a mozgólépcsőn, és nézegettem a plakátokat - mert hát az ember általában azt csinálja ilyenkor - egyszer csak szembe jött velem egy vörös plakát ezzel a felirattal: Justine - avagy az erény meghurcoltatása. Miután magamhoz tértem a meglepetéstől, már sajnos elhagytam a kérdéses plakátot, de legnagyobb szerencsémre még jött egy belőle, és akkor alaposabban megnézhettem, hogy ez tényleg az a Justine vajon, amire gondolok - és amikor elolvastam alatta, hogy "de Sade márki regénye alapján", hát majdnem felsikítottam örömömben.
Továbbá azt is sikerült megtudnom, hogy a Trafóban játsszák, november 21-én és 22-én, több előadás nem lesz belőle. Én nem tartom magam fanatikusnak, se semmi ilyesminek, de ott abban a pillanatban közel álltam az ájuláshoz. =D De viccet félretéve, olyan euforikus állapotba kerültem alig fél perc leforgása alatt, hogy ha tudtam volna akkor, hogy hol van a Trafó jegyirodája, hirtelen felindultságomban elgyalogoltam volna oda jegyet venni azonnal. =D Sajnos-szerencsére nem tudtam, így haza kellett mennem, hogy neten meg tudjam nézni, hova is kell mennem tulajdonképpen, ami mondjuk jó volt, mert még meg tudtam kérdezni két embert, hogy akar-e velem jönni, s végül Kishi rábólintott, hogy 1600-ért Justine-t bármikor. Úgyhogy rögtön másnap rohantam jegyet venni - mert hát két előadás, és bár úgy vélem, a budapesti de Sade-rajongók tábora igencsak alacsony létszámmal bír, azért mégis, a végén még elhalásszák a legjobb helyeket. xD
(Végül is ez nem következett be, egyrészt mert nagy valószínűséggel az első ember voltam, aki jegyet vásárolt a 21-ei előadásra, másrészt meg érkezési sorrendben lehetett helyet foglalni. xD) Minden esetre, már másfél héttel az előadás előtt úgy be voltam zsongva, hogy nem igaz. De komolyan, ritkán várok színházi bemutatót ennyire, nem is emlékszem, mikor voltam ilyen izgatott színházi előadás előtt... talán még a De Sade pennája sem váltott ki belőlem ilyen előreakciókat - arra csak a darab után kattantam rá xD - most viszont másfél héten keresztül úgy keltem fel minden reggel, hogy na, még egy nappal közelebb vagyunk a Justine bemutatójához. x'D (Ismétlem, nem tartom magam fanatikusnak. xD)
Aztán felvirradt a várva várt nap, és bár nagyon csúnyán lebetegedtem közvetlenül előtte két nappal - torokfájás, orrfolyás, herpesz és társai - igyekeztem a legjobb formámat hozni, és mint tudjuk a smink csodákra képes, ha arról van szó, hogy egy embert szalonképes állapota kell hozni. =D Ráadásul loliban mentem, mert hát miért ne, a fehér csipkés szoknyámat - Tizennégyes - vettem fel az új fekete love-at-first-sight kabátommal, a sminkemet se rontottam el, szóval büszke voltam az eredményre, ahogy kiléptem a kapun. Kishivel 18:40-re beszéltem meg találkozót a Stadira, hogy onnan nem lehet túl sok a Trafó, nos konkrétan 20 perc alatt odaértünk kényelmes tempóban, és nyolckor kezdődött az előadás. xD Úgyhogy amíg vártunk, leültünk a büfébe teázni/kávézni meg beszélgetni, aztán amikor már nagyon nagy lett a tömeg, besoroltunk a kapuk elé, hogy elsőként foglalhassunk el jó helyeket, és ez szerencsére sikerült is, harmadik sor közepére ültünk be, mert az első két sorban a középső helyeket elfoglalta egy projektor. XD
Amíg szállingóztak be az emberek, kellemes barokk zene ment a háttérben, és úgy voltam vele, hogy hmm, ez egy baromi jó előadás lesz, hű de mennyire megérte eljönnöm, már alig várom, hogy elkezdődjön. Ez volt a véleményem egészen a tizedik percig körülbelül. x) Az előadás alatt igen komoly fejfájás tört rám, ami tartott egészen hazáig, és sajnos amint elhagytuk Kishivel a színház tízméteres körzetét, sajnos az első, ami kiszaladt a számon, hogy ez a darab egyszerűen szörnyű volt.
Egész hazaúton elemeztük, dühömben felvetettem, hogy a Blahától a Keletiig sétáljunk (mert ha Tadeshi mérges, akkor sétál XD), szétcincáltuk, és bár arra jutottunk, hogy voltak benne jó momentumok, összességében mégis csak úgy éreztem, hogy nem érte meg ezért betegen eljönnöm otthonról, és hogy nagy csalódás volt - de az az igazság, hogy még miután Kishi leszállt a metróról, egészen hazáig ezen gondolkodtam, hogy mégis mitől éreztem én ezt ilyen rossznak. És mielőtt otthon olyan hajnali fél egy körül rám nem tört egy brutális migrén, azelőtt is végig ezen járattam az agykerekeimet. Úgyhogy most szeretném közkinccsé tenni gondolataimat:
A kezdés nagyon ütős volt. Esőcseppek kopogását halljuk, majd a projektor felvillant néhány kék átlós csíkot a díszletül szolgáló függönyökön, közben elkezdődik egy drámai aláfestőzene, majd az első mennydörgésnél megvilágítódik a színpad, két fehérbe öltözött nőalakot látunk, testvéreket, az egyik neve Justine, a másiké Juliette. (Nem, ez nincs rájuk írva, ezt csak az tudja elsőre, aki olvasta a regényt. x'D) Aztán minden egyes mennydörgésnél változik a kép, máshol állnak a karakterek, más pózban, feljön még három csuhás férfialak, váltogatják az elhelyezkedéseket, all in all, nagyon expresszív kezdés, ami úgy elkapja a néző figyelmét, és azt az érzetet kelti, hogy hű, itt történni fog valami.
Aztán történik is, alábbhagy a zene, a három csuhás alak a két nő mögött áll, és a főnöknek kinéző férfi elkezd énekelni, helyesebben recitálni, és szépen elmondja, hogy kedves Justine és Juliette, ennyi volt a zárdában eltöltött nevelésetek, innentől kezdve sok sikert a való élethez, sajnos nem nagyon tudunk hozzá pénzt adni, sőt, még ti tartoznátok, de ezt sajna nem tudjuk behajtani, de azért a ruhátok rajtatok maradhat, azt vihetitek. (Csöppnyi irónia á la de Sade márki. xD) Na gondoltam, oké, akkor most már elkezdenek a karakterek beszélni, mármint prózában - de nem! Juliette kérem szépen, megint csak énekelve folytatja a történetet, hogy hát akkor húgi, álljunk kurvának, jobbat úgysem fogunk találni - Justine meg - szintén énekelve - felel, hogy szó nem lehet róla, számára az erény mindennél fontosabb, et cetera, et cetera.
Itt már kezdtem gyanakodni, hogy nem sok prózai szöveget fogok hallani... Megjegyzem, semmi bajom a musicalekkel, csak eléggé megleptek a dalok első hallásra - és sajnos a negyedik dal után elkezdett bizseregni a halántékom... Mert hogy még a narrációs szövegeket is énekelték. (Igen, volt narráció, mert a Justine alapjáraton egy regény - és itt jegyezném meg, micsoda kínszenvedést jelent egy regényből drámát csinálni, ami miatt azt hiszem, fejet kell hajtanom az átíró előtt, és meg is teszem, mert megérdemli, nem kevés erőbefektetést igényel az ilyesmi... Az egyetlen baj az, hogy néha sajnos maga a mű áll ellen annak, hogy át legyen írva, és néha sajnos ezt éreztem én is...)
De visszatérve a dalokra, oké, rendben, nyeltem egy nagyot, hogy végig énekelni fognak, és végig ennnnnnnyire szar számokat fognak énekelni - nem azt mondom, voltak jó számok, pl. a közepén, a papok dala, akik fogságba ejtették Justine-t és szexrabszolgának használták még több tucat másik szerencsétlenül járt lánnyal együtt, szóval ezeknek a papoknak a dala, amikor nagy sajnálatukra áthelyezik őket Rómába a Pápa mellé, ezért itt kell hagyniuk szegény leánykákat, de biztosak benne, hogy nagyon élvezték az együtt töltött időt (itt még fel is kacagtam xD). Szóval ez a dal tetszett, ez megmaradt ("A Pápa, pápa pápapápapápaaaa~"), lehet azért is, mert tetszett hozzá, ahogy táncikáltak a bőröndjeikkel. És ha már itt tartunk!
A táncok. Helyesebben az ugrabugrálások a színpadon. Amiktől akkor buktam ki, mikor Juliette - helyesebben a Juliette színésze által alakított egyik random márkinő - hatalmas abroncsos szoknyában elkezdett pattogni a "Can't touch this"-re. Oké, én megértem, hogy Justine prüdériája tökéletesen passzol a "Can't touch this"-szel, és ez jó is volt, de az ugrabugrálás akkor sem jött át. Hülyén nézett ki. Borzasztóan hülyén nézett ki!
Másik, amitől szintén kicsit erősebben kezdett lüktetni a halántékom, az a vége felé Justine és Lacroix márki közös szerelmes dala volt - ami hogyha a musicalek nyálas, szerelmes ömlengéseinek paródiája volt, akkor briliáns, ha viszont ezt nekem komolyan kell vennem, akkor szörnyű. Amúgy az is eszembe jutott, hogy mi van, ha ez az egész mozgáskultúra és dalolászás a musicaleket hivatott parodizálni? Diadalittasan csaptam a markomba a HÉV-en, hogy áháááá, így már értem, szóval akkor ezen nekem halálra kellett volna röhögnöm magam! Megjegyzem, nem tudom, miért nem tettem. Nem jött át, hogy ez paródia. Már amennyiben az akart lenni. Mert ha az akart lenni, akkor remek ötlet, ha nem... Akkor én kérek elnézést, és fülem-farkam behúzva elsunnyogok a szúrós pillantások elől.
Elnézést az összevisszaságért egyébként, és hogy nagyjából senki nem fogja érteni a kritikát - hacsak az nem, aki esetleg látta az előadást, vagy adj isten olvasta a könyvet. Apropó! Ha már ide jutottunk, mielőtt elfelejtem: a regény és a színpadi adaptáció viszonya. Őszintén bevallom, ha nem olvastam volna már évekkel ezelőtt a könyvet, valószínűleg keveset értettem volna a darabból. És mivel belegondoltam, hogy a nézőtéren ülők közül kb. hány ember olvashatta, kicsit elbizonytalanodtam, hogy vajon nekik mennyi esik le a játékból... Mert aki nem olvasott legalább egy de Sade-irományt, annak egyrészt gőze sincs arról, hogy egészen konkrétan a márki milyen véresen komoly filozófiát - vagy ha úgy tetszik filozófia-paródiát - vitt bele majdnem minden szövegébe - és sajnos majdnem mindben ugyanazt írja, így ez a rész egy idő után már uncsi x'D - meg arról se, hogy egészen konkrétan milyen borzalmas dolgokon megy keresztül Justine. (Juliette-ről nem is beszélve, bár ő inkább okozója, mintsem elszenvedője ezeknek a dolgoknak.)
Márpedig az adaptáció elég rendesen kihagyja a brutálisabb részek kilencven százalékát. Persze, nyilván nem lehet az egész regényt színpadra vinni, mert akkor hajnali négyig ott ültünk volna - bár a negyedik kibaszott lassan lefolyó jelenetet követően felmerült bennem a gondolat, hogy te jó ég, még a regény felénél se járunk, és átjárt a jeges rémület, hogy te jó ég, még kétszer ennyi van hátra?! Megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy a fél regényt kihúzták, és így csak feleannyit kellett végigszenvednem... Szóval ebből a szempontból jó volt. Abból viszont, hogy miért csak az elején levő, viszonylag lightosnak számító - a végéhez képest legalább is - részeket válogatták bele, azon lehetne vitázni, ezt most nem fogom megtenni... Mit is akartam még...? Zene, tánc adaptáció, jelenetek... Áh, igen! A projektor!
A projektor, amit a negyedik jelenet után legszívesebben leborítottam volna az állványáról. =D Komolyan, meg voltam lepődve, hogy senki nem kapott epilepsziás rohamot, miközben vetítette a borzalmasabbnál borzalmasabb képeket... Sokszor csak mindenféle csíkokat, teljesen indokolatlanul... Oké, alapjáraton jó ötlet, hogy néha, ismétlem, NÉHA rávetítenek ezekre a függönyszerű valamikre valamit, ami hozzáad valamiféle tartalmat a jelenethez - pl. a legvégén, amikor Justine és Juliette újra találkoznak, és a színpad két szélén két szem volt kivetítve, az egyik Justine-é, a másik Juliette-é (legalább is én erre gondolok), ez kifejezetten tetszett, hogy látjuk a szemeiket, közelről, mert ugye alapjáraton oldalt álltak a nézőknek, és sötét is volt, szóval a szemüket azt a legjobb indulattal se tudtuk volna kivenni, így viszont igen. De sajnos a darab túlnyomó részében teljesen indokolatlannak éreztem a vetített képek jelenlétét. Gondolok itt a szövegbuborékokra, amikben Justine sikolyai jelentek meg akkor, mikor a rendőrség cibálta ki du Harpin házából, mikor a vén uzsorás rábizonyította, hogy lopott - pedig természetesen nem. Szóval ezek a szövegbuborékok nem, egyszerűen, nem... (És igazándiból ez az indokolatlanság az, ami zavart végig: ha nincs valaminek a jelenléte betonbiztosan megindokolva, ha ez a dolog nem olyan, ami nélkül nem él a darab, akkor felesleges. Akkor az a plusz dolog nem kell, dobjuk ki, a kevesebb több alapon.)
Eszembe jutási sorrendben a következő a mozgás - amit már a táncoknál egy kicsit fejtegettem, de most az alap mozgásokra gondolok, helyváltoztatás, ilyenek, és nem is inkább kritika, mint inkább észrevétel: leegyszerűsített, lassú, akadozó volt a mozgásuk a színészeknek, egészen furcsa, és az egyetlen dolog, amire ebből az észrevételből gondolni tudok, hogy a karaktereink bábok. Ami ellenben tökéletesen passzol a regényhez(!), mert személyes észrevételem az, hogy de Sade a kedves karaktereit, szegény Justine-t és a normál ember által negatívnak vélt rezonőrjeit is egyaránt úgy mutatja be, mintha a bábjai lennének, akiket kedve szerint pakolgat úgy, ahogy akar. Oké, persze, melyik regényíró nem teszi ugyanezt a saját karaktereivel, tudom. De ehhez azért hozzátartozik az, hogy de Sade a Justine-nel (és mellé a Juliette-ikerregénnyel) azt az elméletet próbálta meg bebizonyítani, hogy ha egy velejéig romlott világban az erényt akarjuk követni, pusztulásra vagyunk ítélve, ha viszont ebben az ocsmány világban a bűnt követjük, sikeresek leszünk. (Őszintén bevallom, szerintem van alapja ennek a gondolatnak...) Ezt az elméletet szajkózza el nekünk kismilliárdszor a regényben, s ugyanennyiszer szerepel a drámában, majdnem ugyanígy. És végső soron sikerül is bebizonyítania - a dolog egyetlen szépséghibája, hogy nem valós eseményeket vesz alapul, hanem két kitalált karakterének életútját mutatja be nekünk, szóval az elmélete itt megbukott. =) De szóval, a bábszerűségre visszatérve: nekem ez jött le a mozgásból, és kifejezetten jónak érzem az indokot, amit magamban találtam rá, nem tudom, mennyire egyezik a rendezői koncepcióval, valószínűleg semennyire, de én azért örülök a fejemnek. xD (Más kérdés, hogy ha a karakterek nyilvánvalóan bábok, akkor én ezt jobban hangsúlyoztam volna, akár azzal, hogy még inkább eltúloztatom velük a bábszerűséget, vagy azzal, hogy behozom A Bábmestert, magát a márkit akár...)
És akkor most, hogy végigvettem mindent, amit akartam, rátérnék a darab legvégére, több szempontból. A darab és a regény vége is az, hogy Justine és Juliette egymásra találnak, elmesélik életüket, és Juliette megmenti Justine-t a kivégzéstől, ami rá vár - mert hogy az összes bűnt, amit nem ő követett el, azt mind a nyakába varrták természetesen - és bár Justine innentől kezdve boldogan élne, mindene meglenne - nem lesz meg, mert agyoncsapja egy villám. (Igen, teljesen reális és ésszerű vég. xD) Na de! Kérem szépen, a regényben, ugye ezt de Sade kicsit még körülírja, hogy hát kedves olvasó, méltóztasd levonni szegény Justine életéből a következtetéseket. A darabban ellenben azon túl, hogy az első nem énekes részt halljuk - Justine szöveget mond, verset szaval, hogy pontosak legyünk, nem tudom, kinek a versét, de baromi ütőset, és a vers is tetszett, meg az is, hogy ezt, és kifejezetten EZT a részt nem énekelve mondja! - és akkor csapja agyon a villám - ami mondjuk gyönyörű, ha emlékszünk, hogy a darab is viharral kezdődött =D - és szerény véleményem szerint ITT ennél a pontnál kellett volna véget érnie a darabnak, hogy Justine holtteste ott hever a színpad közepén. Mert ez a jelenet gyomorszájon vágott, bármennyire is untam a darab többi részét, és bármennyire is tudtam, hogy ez fog történni, ütős volt, na. Csak sajnos nem itt lett vége. -.-" Mert hogy még feljött a többi karakter a színpadra, és elkezdtek énekelni, a szövegre pontosan nem emlékszem, de valami olyasmi volt, hogy a természet egyaránt megbocsát a bűnösnek és az erényesnek is. (Én ezt a részt úgy ahogy van, kihúztam volna. Nem kell! NE rágják a számba a tanulságot, majd én rájövök! Főként ne egy ilyen modern hangvételű darabot követően, a legnagyobb hiba, amit el lehet követni, az ez. -.-" Arról nem is beszélve hogy mint mondtam, milliószor nagyobbat üt, ha Justine halálánál vége van.)
Asszem ez volt az egyik, amin nagyon felhúztam magam a darab végére. xD Viszont! A jót sem akarom kihagyni, elvégre csak eljutottunk oda, hogy annyira azért nem volt menthetetlen ez a darab, csak félig. És ez kicsit ahhoz magyarázat, hogy a karakterek miért énekelnek, és miért csak a legvégén van egy darab szavalt szöveg. Amikor Justine és Juliette találkoznak, jön egy olyan rész, hogy "és Justine elmesélte élete minden hányattatását", amit már idáig tudtunk, elvégre azt néztük másfél órán keresztül. Az érdekesebb, hogy jön erre a válasz! "És Juliette is elmesélte életét, hogy hogyan tett szert ekkora vagyonra és rangra", Juliette pedig, ez a díszes ruhába öltözött, tekintélyes, nagy hatalmú ám könnyűvérű dáma, akit a színpadon látunk, a közönség felé fordul, vigyorogva kinyitja a száját, és egy hátborzongató, behatározhatatlan zaj jön ki a torkán - vagyis azt játszanak be a keverőpultosok - mintha sikolyokat és röhögést hallanánk egyszerre, rémes, elkínzott sikolyokat és undorító, kárörvendő röhögést.
Esküszöm nektek, rémálmaimban fog kísérteni Juliette alakja...! De komolyan, minden poéntól mentesen, nagyon megijedtem, és ez egy jó értelemben vett ijedtség volt, már ha létezik ilyen egyáltalán... És nekem ez adott végül magyarázatot arra, hogy miért énekeltek. Ha Justine élete olyan, hogy azt nem lehet elmondani, azt nem lehet szavakkal lefesteni, csak énekkel és hanggal, csak dallammal lehet érzékeltetni, hogy mennyire szörnyű, akkor Juliette életére nincsenek szavak. Megszűnik a szavak értelme, és csak egy ilyen hátborzongató zaj az, ami ki tudja fejezni ezt az életet. Zseniális...! (Igen, ez volt a "húbazmeg...!"-élmény a darab során. Legnagyobb sajnálatomra csak ez az öt másodperc volt képes gyomorszájon vágni Justine vég-monológján és halálán kívül. Amit aztán szépen elrontott a végdal. -.-")
Nos, hát, azt hiszem ennyit akartam. Egy kicsit rám jött a szómenés, mert épp nincs jobb dolgom azon kívül, hogy itt ücsörögjek a gép előtt pizsamában, és iszogassam a teámat meg fújjam az orrom és szopogassam a torokgyógyszeremet... Illetve helyesebben most épp az irodalomtudományra szükséges ötoldalas esszém fölött kéne görnyednem, és végig kéne elemeznem John Keats-től a Lamia-t - csak gondoltam, előtte gyorsan bemelegítek. x'D
De azért most már nem bánom annyira, hogy kiadtam ezért az élményért 1600 forintot... Legalább volt miről írnom. ^^ (Jó hosszan ráadásul. xD) Amit valószínűleg senki nem ért rajtam meg Kishin kívül... x'D De hát ez van. (Olvassatok Justine-t. Meg úgy en block, olvassatok de Sade-ot. =D)
Adieu!
