Pois(s)on Soluble

 2013.11.19. 17:17

Szép napot! Bár most épp Shakespeare-t kéne olvasnom, a helyzet az, hogy elég nyomorultul érzem magam, - folyik az orrom, fáj a torkom, alig van hangom, és holnap hosszú napom lesz... - és épp ezért úgy döntöttem, hogy majd este elolvasom a The Tempest-et, most viszont szeretnék mutatni nektek valami szürreálisat.

Nem tudom, rajtam kívül hány embert hoz lázba ez az irodalmi stílusirányzat - illetve dehogynem tudom, senkit se xD - azt meg főként nem, hogy hányan emlékeznek a Jabberwocky Jabberwocka című zseniális Vocaloid-számra - arra már talán többen xD - amit még a Kagamine-hónap keretein belül tettem közkinccsé... Annak a számnak az értelmezésekor másoltam be egyrészt Lewis Carroll-tól A Gruffacsórt, másrészt írtam, hogy bár az is, meg André Breton-tól az Oldható hal is ihletforrás volt a szerzőnek a szám megírásához, utóbbit sajnos nem tudtam bemásolni, mert hogy nem nagyon van fenn magyarul az interneten. De megígértem, hogy bemegyek a könyvtárba, megkeresem, és digitalizálom.

Hát, hétfőn volt kétórányi szünetem a japán és a nyelvtudomány órám között, és mivel a nyelvgyak házim megírása után végképp nem tudtam magammal mit kezdeni, beültem a Szabó Ervin Könyvtárba, megkerestem André Breton: Oldható hal című kötetét, és nekiveselkedtem, hogy hát akkor én most kikeresem a nekem kellő verset, és lemásolom... aha. x)

Én azt hittem, hogy ez a valami tényleg egy vers. Egy pár oldalas, szürrealista versike, amit kb. tíz perc alatt le lehet másolni... Nos, nem. =D Ez az izé - nem merem se verses- se novelláskötetnek se nevezni, mert mindkettő és egyik se XD - egy kb. 100 oldalas A5-ös méretű könyv, amiben Monsieur Breton szövegei megszámozva szerepelnek. Összesen 25 darab. Van amelyik tíz oldal, van, amelyik felet se tesz ki.

De mégsem ez a meglepő az egészben, hanem az, hogy úgy döntöttem, megtartom az ígéretemet, és valami közhasznú dolgot is csinálok. Mondjuk digitalizálom a francia szürrealizmus atyaúristenének irományait, és elérhetővé teszem minden olyan hozzám hasonló őrült számára, akik neten akarnak André Bretont olvasni különböző okok miatt. =D (Miért van olyan érzésem, hogy ezeknek az embereknek a száma igen elenyésző? XD)

BTW, mától kezdve a keddeket Monsieur Bretonnak óhajtom szentelni a blogomon, szóval törődjetek bele, hogy 25 darab keddi poszt csak és kizárólag az Oldható hal darabjait fogja tartalmazni. =D És akkor a hosszadalmas bevezető után vágjunk is bele! XD

André Breton: Poisson Soluble
(Oldható Hal)
Fordította: Bakucz József

- 1 -

Ebben az órában a kert az elbűvölt szökőkút fölé emelte szőke kezét. A föld felszínén semmitmondó kastély gördült végig. Isten szomszédságában ennek a kastélynak az emlékkönyve nyitva állt és benne látható volt az árnyékok, a tollak és az íriszek rajza. Az Ifjú Özvegy Csókjához - ez volt a fogadó neve, amit az automobil sebessége és a vízszintes fűszerek felfüggesztései simogattak. A tavalyi ágacskák meg sem moccantak a redőnyök lehullására, ugyanúgy, mint amikor az erkélyen asszonyok formáját csapja ki a fény. A fiatal ír nő, akit a keleti szél sirámai háborgattak, tengeri madarakat hallott kacagni a mellében.
"Kék sírbolt leányai, ünnepnapok, szemeim és ébredéskor fejem angélusza-csengette alakzatok, lángperzselt tartományok szokásai, fehérlő asztalosmunka fényzuhatagát hozzátok nekem, automatikus fűrészmalmokat és bort. z az én sápadt angyalom, oly magabiztos a két kezem. Elveszett paradicsom sirályai!"
Lábujjhegyen belép a Kísértet. Sebtében kipuhatolja a tornyot és aztán leereszkedik a háromszögletű grádicson. Vörös selyemharisnyái forgó fényt vetnek a sással benőtt dombokra. A Kísértet körülbelül kétszáz éves - néhány szót beszél még franciául. De áttetsző húsában egymást ragozza az este rózsapírja és a csillagok verejtéke. Nem talál magára ebben az elérzékenyült tájban. Csak a halott szilfa és a haragoszöld katalpa sóhajtozása hallatszik a csillagok megvadult tejzuhatagában. Egy gyümölcs belsejében felrobban a mag. Aztán a gondola-hal vonul el előtte és kezeivel eltakarva szemét: gyöngyöket követel vagy köntösöket.
Ennek a tizennegyedik századi kastélynak az ablakában egy nő énekel. Nem ismerem még, mert a kísértet túlságosan jó szelet csap körülötte. Hirtelen éjszaka lett, akár egy fejünkre boruló, nagy rozetta-ablak.
Egy épület meneküléseink harangja: a hajnali ötkor való megfutamodásé, amikor páfrány-ágyukban lepi meg az elsápadás az expresszek szépséges utasnőit, a délután egy órai megfutamodásé, amint a gyilkosság olajága alatt halad el. Ez az épület futamaink harangja valami templomban, ami Madame Pompadour árnyára emlékeztet. De becsöngettem mégis a kastély vaskerítésén.
Néhány szolgálólány jött elő fogadtatásomra, akik testhezálló, nappal-színű kombinékat viseltek. Az eszelős éjszakában szánakozó arcuk kompromittálástól való félelmükről tanúskodott. "Parancsol?
- Mondják meg úrnőjüknek, hogy ágya szegélye virágfolyam. Vezessék vissza abba a földalatti színházba, ahol három évvel ezelőtt irigylésre méltóan dobogott egy főváros szíve, amire már nem emlékszem. Mondják meg neki, hogy kora kedves nekem és hogy fejem kandelábrjában ott lobog minden álmodozása. Ne felejtsék el tudtára adni valamennyi vágyamat, amik azok alatt a kövek alatt kelnek ki, amik Maguk. Te pedig, aki szebb vagy, mint ezen a kapun a fényességes papagáj csőrében a Nap magja, mondd, de azonnal: hogyan megy sora? Igaz-e, miszerint itt a kengyelvas egyszerű pendülésére leereszkedik a beszéd folyondárjának felvonóhídja?
- Igazad van, mondja nekem, az itt lakó árnyék nemrégen kilovagolt. Az a gyanúm, hogy a gyeplő szára a szerelem szavaiból volt szőve, de miután a köd szimatoló orrlyukai és az égszínű tarsoly elvezettek ehhez az örökösen tárva-nyitva lengő kapuhoz - lépj be és simogass végig ezen az eszmékkel bevetett ösvényen."
Lentről fölfelé nagy, egyenlőszárú darazsak szálltak el. Az este szép hajnala előttem járt, szeme a szemem egében, anélkül, hogy visszafordult volna. Ilyenképpen bóbiskolnak el a hajók az ezüst viharban.
A földön többfajta visszhang felesel egymással: az eső visszhangja, akár a horgászzsinóron a dugó; a Nap visszhangja, akár a homok közé keveredett alkáliszóda. A jelen visszhangja a könnyeké, valamint a nyomdafestéket nemtűrő kalandhoz illő szépségé, a megcsonkított álmoké. Megérkeztünk. A kísértet, aki útközben elhatározta, hogy bensőségesen társul Szent Dénessel, úgy tett, mint aki minden rózsában saját levágott fejét vélné felismerni. Valami, az ablakokhoz és a feljáróhoz ragadt dadogás, hideg bugyogás csatlakozott indiszkrét csókjainkhoz.
A felhők szélén egy asszony egyensúlyoz, a szigetek partján egy asszony lebeg, mint ahogyan a csillogó szőlőtőkével ékes, magas fal tetején érik a fürt szép arany, meg fekete szemeivel. Van még azután a amerikai venyige; és ez a nő volt az amerikai venyige, abból a fajából, amit a legutóbb honosítottak meg Franciaországban és amely ezt a digitálisz-mályvaszín hozamát nyújtja, amelynek teljesen érett ízét még nem volt mód kitapasztalni. Egy folyosó-szerű lakásban járkál fel-alá, amely a nagy transzeurópa-expresszek vagonjainak folyosóira hasonlított, azzal a különbséggel, hogy a lámpák fénye alig világította be a lávamezőket, a minareteket és a levegő bestiáinak végeláthatatlan lustaságát. Több ízben köhögtem s a kérdéses szerelvény alagutakon siklott keresztül, elaltatván a függőhidakat. A helyi istenségek meginogtak. Karomba zártam s amíg hangosan suhogott, szó nélkül csókoltam a nyakát. Hogy ezután mi következett, az majdnem teljesen kiesett emlékezetemből. Jóval később látom csak viszont kettőnket, őt egy rettentően élénk toalettben, ami valami újdonat-új gépezet fogaskerekeihez tette hasonlóvá - magamat pedig teljesen betemetve abba a makulátlan fekete öltönybe, amit azóta sem vettem le.
Ezen közben valami ódon összeesküvők által működtetett kabarén mentem keresztül, akik között civilruhám a madarakéhoz hasonló tanácstalanságot okozott. Egy darura is emlékszem, ami valószínűleg hajból álló csomagokat emelt a égnek - istenem, milyen könnyedén! Aztán a jövő lett, maga a jövő, a gyermek-láng - s a közelmúlt egy csodás hulláma vezette lépéseimet, akár a virágfüzéreket. Végül is az égbolt repedezése ébresztett fel: nem volt sehol a park, nem volt sem nappal, sem éjszaka, sem fehér temetések, amiknek élén üveg bölcső halad. Az asszony, aki mellettem állt, téli víztócsába veszítette a lábát.
Távolról már nem látok tisztán, de úgy rémlik, vízesés ékelte magát életem színháza és önmagam közé, amelyben nem én játszom a főszerepet. Valami drágalátos zsongás kísér, aminek mentén a fű megsárgul s még el is törik. Amikor azt mondom neki: "Vedd ezt a füstös poharat, ami a kezem, a kezedbe, íme, itt a napfogyatkozás" - elmosolyodik és a tengerekbe veti magát, ahonnan kisvártatva a vér korállját hozza fel. Nem vagyunk messzire a halál mezejétől és mégis, ebben a hervadt szalonban keresünk menedéket a szél és a reménység elől. Szeretni őt - úgy gondoltam erre, mint ahogy az ember szeret. Ám a zöld citrom feje, füzérekben lógó haja és az eleven vadállatok csapdábaejtésének ostobaságai - ezektől nem tudtam teljesen megszabadulni. Jelenleg alszik, arccal szerelmeim végtelenje irányban ez előtt a tükör előtt, amit földi lélegzetek homályosítanak. Akkor igazán az enyém, amikor alszik; úgy lépek álmába, mint a tolvaj és valóban elveszítem, mint ahogy koronát veszít el az ember. Megfosztottak ugyan az arany gyökereitől, ez igaz, de a vihar fonalait én tartom a kezemben és a bűn pecsétviaszát én őrzőm.
A levegő keskeny szegélyén, ott, ahol fut és elvérzik a Hold fácánkakasa; ahol a tömlöcök szemkápráztató fésűje tévelyeg; ahol a züllés jácintja fuldklik; leírtam őt egyre ritkábban előforduló világos pillanataimban - túlontúl gyengéden emelve fel ezt a távoli ködöt. Most az édessége ismétlődik - a Bulvár sós mocsár a fénytranszparensek jelei alatt. Vad gyümölcsökkel, napban fürdő tengeröblökkel térnek meg, amiket neki hoztam, s amik roppant ékszerek a tenyerén. Még fel kell ébreszteni a szoba aljnövényzetében a borzongást, összefázni a nappali ablakban a patakokat. Ez a feladat a szórakoztató apoteózis, ami - annak ellenére, hogy meglehetősen elfáradtunk - még ébren tart kettőnket, férfit és asszonyt, a fény útitervét követve, már amióta sikerült lelassítani. Gyarlóság szolgálói, boldogság szolgálói: nők, kirobbanó nevetésük kihasználja a fényt.

- 2 - >>

Címkék: vers novella napló őrültségek andré breton

A bejegyzés trackback címe:

https://tadeshi-diary.blog.hu/api/trackback/id/tr565644177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Ellu 2013.11.20. 17:48:39

Pedig mennyivel jobb lenne már, ha nem személyes okoból, hanem kultúrsznobizmusból szentelnéd a keddeket, és nem Bretonnak, hanem Mallaménak, Rimbaud-nak, vagy valakinek e kultúrkörből... fix, hogy senki sem értené, de legalább nem lenne esetleges. És én még tényleg azt hittem, Mallarmé keddjei után szabadon dedikálod e napokat az újfrancia lírának, drágám...

Tadeshi 2013.11.20. 18:10:33

@Tengermacska: Nem szeretem a kultúrsznobokat. =P Hovatovább Monsieur Breton jelenléte koránt sem esetleges! Nagyon is indokolt bemásolnom a műveit, leginkább mert megígértem, de amúgy is, a szürrealisták nagy kedvenceim. XD
És tényleg... Mallarmé keddjei. Ha nem említed, eszembe nem jut, hogy ő is kedden tartotta a fogadóóráit. x'D
De tudod, mit? Amikor lemegy mind a 25 szerzemény az Oldható Halból, át fogok állni Mallarméra, rendben? =D (Meg Verlainre meg Rimbaud-ra. x3 És akkor már megnézem újra a Teljes napfogyatkozást, és még ajánlót is írok róla. x'D)
De addig is, remélem megbarátkozol Monsieur Bretonnal. =P

.Ellu 2013.11.21. 17:55:47

Utálod őket?
Kár... Pedig én is kultúrsznob vagyok... :(((
Egyébként nem muszáj Mallarméznod. Én már kivégeztem a másik három jómadárral együtt...

Tadeshi 2013.11.21. 23:34:16

@Tengermacska: Úgy érzem, más definíciónk van a "kultúrsznob" fogalmáról. =D Minden esetre én nem olyan embernek ismerlek, aki azért megy el egy kiállításra/koncertre/színdarabra, hogy utána azt mondhassa, hogy igen, ő ezt is megtette, igaz egy nyikkot nem értett belőle, de azért ő milyen menő. Te érteni szoktad a dolgokat.
S attól mert kivégezted, csak nem olvastad minden versét? =P ("Szomorú, óh a test s olvastam minden könyvet...") Én olyanokat fogok feltenni - majd egyszer XD - amilyeneket még nem olvastál! xD

.Ellu 2013.11.23. 10:56:35

Helyes....
És -- hogy célzásnak vedd -- a Tóték-kritikádat sem olvastam még, szivem.... ;)
Részletes élménybeszámolót szeretnék az EGÉSZ estéről a Te szemszögedből is, és nem győzöm hangoztatni, hogy IMÁDLAK!!! TÜNDÉR VAGY! :) <3 <3 <3

Tadeshi 2013.11.23. 14:06:55

@Tengermacska: Igenis, Őrnagy! xD
És ugyan, semmiség. ^^ Nagyon szívesen, én köszönöm, hogy leugrottál a vonatról értem. x'D

.Ellu 2013.11.24. 14:18:38

foto.szinhaz.hu/main.php?g2_view=core.DownloadItem&g2_itemId=23628&g2_serialNumber=6

Én kösöznöm, hogy elvittél... Tényleg. Én meg cserébe becsaltalak a vezérlőbe... ;)
süti beállítások módosítása