Képzeljétek, ma rendet raktam - nem önszántamból, de Évi közölte, hogy ha már ilyen jó idő van, hogy végre anélkül mehetünk ki a napra, hogy elégnénk (érezzük át az összes vámpír helyzetét XD), hát uccu neki, pucoljuk ki a lakást. Úgyhogy most kérem szépen, olyan csili-vili rend és tisztaság van a szobámban, amilyen fél éve nem volt. És ez z állapot fenn is marad az elkövetező 72 órára... x'D

De viccet félre téve, az ilyen nagytakarításokban azt bírom, amikor előszedek hét-nyolc éve porosodó dobozokat - egyúttal benyelek hat kiló koszt =D - és megtalálok bennük olyan dolgokat, amik kis híján velem egyidősek - és ez okból kifolyólag egyszerűen... nincs szívem kidobni őket. (Igen, jól sejtitek, tömegesen állnak a szekrény tetején az ilyen dobozok. xD)

Ezúttal három fényképet sikerült kiásnom egy hatalmas kacatkupac alól, amik megleptek. Anyuról készült képek, az egyik egy olyan nyaralásról, amikor én még nem éltem, de már együtt voltak apámmal, a másik szintén nyaralás, Görögországban, ahol én kb. négy éves lehettem, és egy harmadik, egy karácsonyi vacsora előtti kép, amin szerintem már beteg, de még nem biztos, hogy rákos, ellenben reuma-kezelésre kell járnia. Szóval, olyan elsős, másodikos lehettem, amikor a kép készült. (Nem, nem fogjátok látni őket, nincs szkennerem, meg anyut amúgy sem mutogatnám - úgy en block az egész családomat sem...) Persze, nem kellene meglepőnek lennie, hogy találok három fényképet, mert volt még nagyon sok, több tucat fotóalbum - csak azok eltűntek. Fogalmam sincs, hol vannak, ahogy én fateromat ismerem, eltüntette őket valamelyik szekrény/doboz legaljára, hogy tutira ne kerüljenek elő. Majd ha költözködnek, talán előkerülnek.

És... Igazándiból csak ez az oka, hogy mára miért ezt a számot kapjátok. ^^" Valami mást akartam, de meggondoltam magam, úgyhogy voilá, 96猫 MOTHER című, legújabb albumán, az Iris-en megjelent, saját száma.

Olyan kis... egyszerű a szövege, sőt, gyermekien naiv, sőt, ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy semmi újat nem mond, de... 96猫-nak olyan szép hangja van, és olyan gyönyörű a zongoradallam, és pont amiatt, hogy ilyen gyermekien őszinte, depisebb pillanataiban még bőgök is rajta. Főként, amikor belegondolok, hogy ha anyu élne, vajon mit gondolna arról, ami történt velem az utóbbi három hónapban, mert én már beletörődtem, hogy elcsesztem öt évet az életemből, de...  Na jó, most elég a vinnyogásból, ne csapjuk agyon a hangulatot! X'D

Több ilyen elérzékenyülés nem lesz, ígérem. xD Viszont a szám gyönyörű, úgyhogy hallgassátok - meg gondoltam, megmutatom, hogy 96猫 tud ilyet is, nem csak barmulni. =D

Adieu!