2013.04.20., Sakura Meet

 2013.04.26. 21:38

Tudom, hogy lassan egy hete esett meg a kicsinek koránt sem nevezhető esemény, de én csak most kerültem abba a fizikai és lelki állapotba, hogy bejegyzést szenteljek neki - egyrészt nem rég jutottam a képekhez, másrészt bőszen olvastam Kassákot, Tótékat, Iskola a határont, s bár most is épp a Sorstalanságot volna helyesebb gyötörnöm, hova tovább megírnom a második házidogámat, hogy biztosan ötös legyek év végén, de így egy héttel ballagás előtt... Most... Jót fog tenni ez a lelkemnek. xD Gehen wir weiter! XD

No szóval, először is szeretném leszögezni, hogy egy szervezői géniusz bújt ki belőlem szombaton, mert a meet előtt két nappal nem hogy levezényeltem, hogy hogy fogunk Kishivel és Aidával eljutni majd a helyszínre, de még a Vázlatok mangám átvételét is flottul kiviteleztem: bár át kellett raknom a csajszival az időpontot kettőről egyre, de délben teljes harci díszben indultam el otthonról, és értem oda a Kökire 12:56-ra(!), majd egy gyors telefonos egyeztetést követően a csajszival is megtaláltuk egymást, s lett nekem hatszáz pénzért Vázlatok mangám. x3 (És imádom~ Szükségem volt már valami yaoinak nevezhető kis kötetkére, mert... mert na. xD)

S minek okán Kishiékkel fél kettőre beszéltem meg talit náluk a villamosmegállóba, nem egészen negyed óra alatt oda is értem, Aida kb. velem egy időben futott be az ellenkező irányból - és az általam átalakított, gyönyörűséges szoknyát viselte, amit kölcsönadtam neki. x3 (Vittem neki blúzt is utólag, de mondtam, hogy ha nem akar hőgutát kapni nem vesz fel hosszú ujjú blúzt most. És megfogadta tanácsomat - ellenben hazavitte próbálni, és örült neki. x3 És én is jól éreztem magam, hogy everything went according to plan! xD

Egy kis kitérő csúszott be, és tényleg az lett volna az organizátori munkám csúcsa, ha még Hinával is össze tudom egyeztetni a dolgokat - mert hívott olyan dél környékén, hogy hát nem volna-e kedvem átmenni hozzá, belerakni a ruhájába és együtt menni? Én meg mondtam, hogy ez aligha fog menni, mert átvételem van meg miegyéb, de hogyha negyed kettőre menetkész állapotban a Kökin bír lenni, megvárom, és akkor négyesben mehetünk majd. Negyed kettőkor ért haza körmöstől, s még át kellett öltöznie meg sminkelnie, úgyhogy ejtettük a tervet - pedig milyen szép lett volna! XD

De így is megvártuk a Nagyvárad térnél, és kettő helyett fél háromkor elindultunk a Füvészkertbe - és még így se késtünk, mert a csapat másik fele is akkor fordult be a szemközti sarkon, mert ők a Klinikák felől jöttek. xD

Aztán összeért az egész csapat és beálltunk a szép, tömött, hosszú sorba, de addig is jót beszélgettünk, meg legyezgettük egymást - vagyis az okosak, akik hoztak legyezőt (én is, haha! XD) legyezték azokat, akik szenvedtek a legyezőtlenségtől XD - s közben igyekeztünk beszélgetni egy japán lányzóval, aki az egyik lolinál lakik, s akkor két hete érkezett ide kistanárnak. (Én bemutatkozásnál sikeresen le is taglóztam szegényt, mert én hülye, csak utólag döbbentem rá, hogy basszus, náluk még a kézfogás se nagyon dívik, inkább csak meghajolnak, de én kézfogás után még meg is pusziltam, a két arcán, ahogy általában szoktam tenni, ha először találkozom egy lánnyal... Szegény Yuki-chan meg majdnem elájult, én meg gondolatban vertem a fejem a falba, hogy hogy lehetek ekkora barom. xD De legalább nem megy haza kultúrsokk nélkül... xD)

De aztán olyan fél órás sorban állás után bejutottunk - fellélegeztem, hogy nagykorúságom ellenére még bemehetek diákjeggyel, aminek kicsit barátságosabb, négyszáz forintos ára van a nyolcszázötven helyett xD - s miután bejutottunk, megkerestük a cseresznyefákat - amik bimbóztak, de virágozni legföljebb három-négy ága virágzott xD - majd pokrócot terítettünk s leültünk csacsogni meg sütizni - és hatalmas sikert aratott a linzerem~ x3 (Azaz linzerünk, mert én gyúrtam, Évi kiszaggatta és megsütötte, én kentem be cukormázzal, öcsi meg szórta rá a dekor-cukrot. xD)

Aztán Hinával elcsábultunk Taiko-t hallgatni - látni semmit nem láttunk, mert sokan álltak előttünk, és még a 13 centis platformcipő sem biztosított elég magasságot, hogy átlássak a fejek felett xD - majd szétnéztünk a kirakodók között. Találtam magamnak egy édes telefontartót - amit tutira nem telefontartónak használnék, hanem teljesen másra - nyolcszáz pénz volt, de nem mertem megvenni, mert kellett még az a pénz az Iskola a határon-ra. =S De halacskás volt. És imádnivaló. (De nembaj, majd varrok én magamnak különbet! Hmpf!)

Meg összefutottunk BJD-sekkel is, mi sikongattunk a babáikra, ők meg sikongattak a ruháinkra. xD Aztán visszabattyogtunk, hogy vigyázzunk a cuccokra, amíg Aida és Kishi ment el nézelődni, s addigra a BJD-s barátaink is letelepedtek hozzánk, jókat csevegtünk - két babadédelgetés között... x3 - majd fotózkodtunk - a csoportképnél konkrétan a fél Füvészkert minket fényképezett, nagyon különös érzés volt! - s utána még átballagtunk a BJD-sekhez - mert többen is voltak! - akik épp addigra kezdtek pakolni, mire megjöttünk. xD (Ötkor zárt a kert, csak azért.)

Utána mi is mentünk, bár tévelyegtünk egy kicsit, mire kilyukadtunk a Klinikáknál, s onnan szép fokozatosan szállingóztak el az emberek, mi Kishivel és Hana-val még bementünk Burger Kingezni a Nyugatinál - lebeszéltem közben Hana-val, hogy a hamarosan lejáró kontaktlencséit majd nagylelkűen nekem adományozza - hat pár kontaktlencse, az hat szemecskés gyűrű, gyerekek! *_* És még van egy Kishitől is, az hét...! x3

Aztán Blahánál elköszöntünk, s bár azt mondtam, nyolcra érek haza, már hétre otthon voltam. De nagyon jól éreztem magam~

És akkor egy pár kép:

DSC_4214.jpg

DSC_4215.jpg

Igen, én voltam az egyetlen elmebeteg, aki fullfeketében ment. (Illetve csak majdnem, mert a rózsáim tökéletesen passzoltak a cseresznyevirágzáshoz~ Éljenek a kompromisszumok!) De csak a napon volt nagyon meleg, és többször a nyár során már amúgy se mernék feketét felvenni, viszont ezt az outfitet már nagyon régóta el akartam sütni. xD

DSC_4386.jpgHinával~

DSC_4493.jpgKishivel~

DSC_4532.jpgKishivel és Hinával xD

DSC_4550.jpgAidával - igen, az az a szoknya. xD

DSC_4561.jpgSokan. xD

Címkék: képek napló lolita ruhák

A bejegyzés trackback címe:

https://tadeshi-diary.blog.hu/api/trackback/id/tr335248008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tune-chan 2013.04.27. 01:23:05

...Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagy Hinával.

.Ellu 2013.04.27. 12:21:46

...Nem is vártam ilyen jó minőségű képeket... Endlich rendes fényképezővel? KJÁÁÁ!
El nem mernék menni egy ilyenre beöltözve.

Tadeshi 2013.04.27. 13:23:57

@Tune-chan: Csak az utóbbi... egy hétben kb...? (A telefonhívás amúgy engem is meglepett, akkor még meg se volt Hina száma. XD)

@Tengermacska: Igen, minőségi képek, mert Albertnek profi gépe van. XD
Hát-hát... xD Pedig úgy a jó! XD

Tadeshi 2013.04.29. 21:42:39

@Tengermacska: ...Egyszer időmilliomos leszek, és begyűjtök vagy húsz méternyi fekete anyagot, és megvarrom. Úgy bizony! XD

.Ellu 2013.05.01. 19:21:24

Jó lett rád a skótkockás?
Még nem is kérdeztem... :)

Tadeshi 2013.05.01. 21:05:57

@Tengermacska: Teheeee - majd holnap meglátod~ *evil grin*

.Ellu 2013.05.06. 14:05:41

Mit láttam volna? O.o

Tadeshi 2013.05.09. 19:56:46

@Tengermacska: Láttál volna skótszoknyában - ha felvettem volna. XD De végül nem azt vettem fel, mint ahogy láthattad. XD

Alouette 2013.05.16. 18:58:03

Nyjajj... de szépek voltunk.... x3 és még egyszer köszönet a szoknya kölcsönadásáért :)

Tadeshi 2013.05.21. 14:53:07

@Alouette: Még egyszer igazán nincs mit. (Az egyetlen szoknyám, ami mindenkire jó. XD)

Mizumo Ami 2013.09.25. 20:34:12

Tényleg nagyon szépek lehettetek. Nem is tudok dönteni, h melyikőtök a legszebb.
süti beállítások módosítása