Hazatértem! *tapsvihar, üdvrivalgás, vörös szőnyeg, virágeső, ováció, fanfár* És egy rendhagyó élménybeszámoló következzék, mert egyrészt merészen szembemegyek az eddig elterjedt olasz tévképzetekkel - mármint azzal, hogy ott mindig süt a nap, és jó idő van, és bikiniben flangálnak az emberek... Mert nem. xD

De ne szaladjunk ennyire előre, ott tartottam még az előző bejegyzésben - rémlik? XD - hogy baromi jó kultúrtöri tábor elé nézek - és ténylegesen állítom, hogy életem legjobb utazása volt. Az összes viszontagság és katasztrófa-turisztikai jelleg ellenére. xD

Startoljunk onnan, hogy még múlt hónap 27-én este elindultunk a Mátyás pincétől 67-en egy bazi nagy busszal, beraktuk a bőröndöket, és miután lefolytattunk egy késélre menő harcot a helyünkért Csillával, még vertük a fejünket a falba - avagy az ablakba - hogy mások számára miért ilyen nehéz megoldani egy olyan típusú problémát, hogy hova üljön le... De csupán negyedórás csúszással végül is elindultunk este negyed tízkor, és neki is vágtunk egy 9 órás buszútnak Veneto-Toszkána felé.

Tudni kell, hogy már komoly stratégiám van a buszon alvást illetően - én legalább is személy szerint mindig is jobban preferáltam a széksorok közötti járósáv keskeny, de annál kényelmesebb területét alvás szempontjából. Ez mindössze arra a pofonegyszerű indokra vezethető vissza, hogy azóta nem bírok székben aludni, amióta két ülésen elfekve lelóg a lábam a székekről. (Szóval egészen kicsi korom óta. xD)

És ezért díjazom inkább a járósávot - ez főként két órányi tömény szenvedés után indokolttá is vált, mert az egy dolog, hogy hiába döntöm hátra a széket, így se úgy se fogok tudni aludni, úgyhogy az utolsó megálló után én mindenkitől töredelmesen elnézést kérve leköltöztem a padlóra. Csilla nem kis örömére. xD (És a nyolcadikosok belátták, hogy ez egy kiváló stratégia, vissza úton úgy befoglalták előlem a padlót, ahogy annak a rendje, nem győztem szentségelni, hogy már elnézést, ez mi?! XD)

De ne rohanjunk előre, egyelőre ott tartunk, hogy két órás agonizálást követően a padlón kötöttem ki - és ezzel nem is lett volna baj, csak fél hatkor arra ébredtem - az óraátállítás következtében egy órával több alvás után - hogy istentelenül ki kell mennem mosdóba. Természetesen a busz WC-je be volt zárva, és nem szabadott használni - nem értem, akkor mi a frásznak építik be a buszba... vészhelyzetre, mondják... könyörgöm, az nem vészhelyzet, hogy egy szerencsétlen lépni nem bír, annyira ki kell mennie?! XD

Úgyhogy hánykolódtam még egy órán keresztül a lengéscsillapító szomszédságában, mire végre megálltunk, és elsőként elsprintelhettem könnyíteni magamon - majd még bámészkodtam a benzinkút kínálata között, konstatáltam a 10€-s limoncello árakat, illetve elkezdtem a tanakodást, hogy kinek mit vigyek haza. xD

Aztán szép lassan haladtunk tovább, és reggel nyolcra meg is érkeztünk Veronába, s miután kiszálltunk a buszból, rádöbbentem, hogy mekkora ötlet volt négy pulcsit és télikabátot hozni magammal. XD (Bár, megjegyzem, még így is szarrá fagytam Veronában, meg fáradt voltam, nyűgös és koszos, és azt hittem, az agyam eldobom, amikor a fényképezőgépem két kattintás után közölte velem, hogy meghalt és cseréljek benne elemet. -.-" Kicseréltem, újból kattintottam kettőt, megint lemerült. És ezt eljátszottam még hatszor, a hetediknél már fontolgattam, hogy földhöz baszom, de végül nem tettem, mert karácsonyi ajándék volt, és optimistán feltételeztem, hogy hátha megjavul útközben. Verona végére már az objektívet se volt hajlandó visszahúzni kikapcsolás után... xD)

Bár, most, hogy megpróbálkoztam a képek ide történő feltöltésével, kénytelen voltam rádöbbenni, hogy a fotómasinámmal készített képeket baromira nem fogom ide feltenni, mert nem hajlandó rá a blog.hu. -.-" Úgyhogy gyerekek, nagyon sajnálom, de Verona és Padova ki fog maradni az életünkből - vigasztaljon a tény, hogy Padovában én is csak két képet tudtam csinálni, mindkettőt a székesegyház kerengőjéből a kupolákról, mert Shin ott méltóztatott magához térni valamelyest... xD Veronából pedig feltettem volna Júlia erkélyét, de az meg egy olyan szar kép lett, hogy inkább hagyjuk a fenébe. xD Úgyhogy ne aggódjatok, nem maradtatok le semmiről - bár, én sajnálom, és higgyétek el, legszívesebben az egész képtáramat felpakolnám, de most nem kezdek el meccsezni sem a képszerkesztővel,sem a tömörítővel, sem a felhasználói fiókommal, mert egyiknek sincs értelme, és egyikhez sincs kedvem. xD Sorry. (De helyette most mesélek. XD)

Visszatérve Veronára, valahol a város közepén jártunk, és már kitöltöttünk egy Shakespeare-totót párosával Csillával - amit egy hibával meg is nyertünk, és innentől kezdve én hátralevő életemben tudni fogom, hogy Shakespeare 9 évesen elhunyt fiát Amneth-nek hívták XD - és már javában ácsorogtunk Dante szobránál, amikor elkezdett szemerkélni az eső. Először csak pici cseppecskékben, ami nem volt olyan siralmas, mert az autópályán süvítő, orkán erejű szelet mind betudtuk a sztráda sajátosságának, és nem akartunk figyelni rá. Csak aztán ugyanaz az orkán elért Veronába, és egy fél órás kifelé tartó séta után konkrétan szarrá áztunk.

Én legalább is csípőtől lefelé facsarni tudtam a nadrágomból a vizet, a cipőm ellenben jól kitartott, és nem ázott be - Csilláé viszont olyannyira, hogy nem kissé kreatív módon kerített egy nejlonzacskót, és azt húzta a zoknijára, miután visszavette. xD De gyerekek, ha láttatok már szakadó esőt, tudjátok, miről beszélek. Ráadásul hárman soroltunk be Csilla egy szem esernyője alá, mert csak neki volt annyi esze, hogy kihozza magával, Orsi meg én meg próbáltunk elférni alatta. XD De ettől függetlenül csurom vizesen értünk vissza a buszhoz, és amíg száradtunk bent - maxra csavart fűtés mellett - éreztem, ahogy telítődik a levegő a ruháinkból kiszálló párával... xD (VS szellemesen meg is jegyezte, hogy volt ugye egy jó pár Romeó és Júlia-feldolgozás már a világtörténelemben, de hogy arra még egy rendező sem gondolt, hogy milyen lenne egy ilyen időjárásban... És vázolta nekünk valahogy így: "Romeó áll az erkély alatt, arcába zuhog a víz, alsónadrágig átázott, és göndör fürtjeiből szemébe csöpög az eső. Júlia áll fent a teraszon, behúzódva a tető alá, a párától begöndörödő hajjal. Egészen biztos, hogy egy ilyen erkélyjelenet után más vége lett volna a történetnek." XD) No, és utána mentünk tovább!

Mert bezony, emberek, Verona még nem az utolsó állomása volt a napnak, és miután egy másfél órás buszozás után leparkoltunk Padovában, össznépi felkiáltás után közöltük VS-sel, hogy mi. Nem. Szállunk. Ki. Nem csak azért, mert még mindig éreztem, hogy nedves a nadrágom - és valszeg nem voltam egyedül a szituációban - hanem azért, mert kint folytatódott a monszun-szerű időjárás, annyi különbséggel, hogy hideg szél fújt. xD

Úgyhogy a vezetőség is belátta, hogy semmi értelme annak, hogy aki még eddig megúszta az átázást, most ne mentesüljön az élmény alól, és annak végképp nem volt fontossága, hogy másnap Velencében mindenki tüdőgyulladással és lázasan sétafikáljon... Szóval a buszban hallgattuk végig az előadást Padova történetéről, és Csillával megint nyertünk az interaktív előadás okán - két csomag kis gumicukrot. xD Én azért, mert beordítottam, hogy "Békét kötött!", válaszolván a srác azon kérdésére, hogy mit csinált Carrarra a szorult szituációban, Csilla pedig azért, mert helyette beordítottam, hogy "Zsidóüldözés!", arra a kérdésre válaszolván, hogy mi az a pogrom. (És voltam olyan rendes, hogy mivel ő mondta meg hamarabb a megfejtést, neki adományoztam a cukrot. xD) És annyira édesen raccsolt a kiskölyök...! Ott megtaláltam az egyik kedvenc nyolcadikosomat. xD

Node, az előadás végére nagyjából elállt az eső, úgyhogy kimerészkedtünk szépen, és meg is kezdtük a városnéző túrát, és lehet azért, mert csak arról csináltam képet, de Padovából mindössze a Szent Antal Székesegyház képe maradt meg. Meg talán azért, mert ez volt az egyetlen épület ott, ahova be is tudtunk menni... xD (Lenyűgöző volt...! Azt hittem, elájulok ott bent, annyira csodaszép volt a belső tér, a kerengő, a kápolnák, és amin azt hittem, hogy hátast dobok, az egy Apokalipszis-allegória volt: egy gyönyörűséges, angyalszárnyas csontváz, harsonával, lábánál koponyával, és... na jó, ezt nem lehet szavakba foglalni, most bánom, hogy bedöglött a fotógépem, és hogy nem jutott eszembe hamarabb a telefonos megoldás... Bocsi srácok... xD)

(Ilyen templom volt még Veronában a Szent Anasztázia, ahova szintén bementünk, és onnan a groteszk szenteltvíztartók tetszettek nagyon. x3 Sajnos arról sincs kép...)

S miután Padovát is bejártuk, és 70 centért mindenki búcsúzáskor meglátogatott egy mellékhelyiséget - második napja a túrának, és összesen hetven centet költöttem még csak a 85 eurómból! XD - robogtunk is tovább a szállásunk felé, ami... hát...

Helyzetét tekintve 10 perc buszútra volt Velencétől, és a mi szobánk a tengerparton volt - vagyis konkrétan látni véltük a Szent Márk székesegyház kupoláit a partról... Az egyetlen szépséghibája a dolognak az volt, hogy a tengerparton viharban még nagyobb a szél, mint máshol, és esküre, amikor beléptünk a kis vityillónkba, hallottuk, ahogy süvít a szél a zárt(!) ablakokból. Külsejét tekintve mindenki képzeljen el egy lakókocsit. Azt az utánkötős fajtát. Megvan? Olyan öt fő fér el benne. Tudni illik még róla továbbá, hogy furnérból készült a borítása - én inkább a papírház titulust akasztottam volna rá, de ez mindegy. xD Ezen kívül a nyílászárók szimplán nevetségesek voltak, legalább is funkciót nem láttak el, az biztos. Megjegyzem, Padovában a nyilvános hőmérők kettő, illetve három fokot mutattak... x) És ennek okán szinte evidensnek vélné az olvasó, hogy van fűtés - és hát persze, hogy volt fűtés! Egy nyomorult kis gázmelegítő, ami ahhoz is kevésnek bizonyult, hogy az előszobának gúnyolt helyiséget felfűtse, ellenben a közvetlen közelében egész kellemes időjárás uralkodott.

Volt továbbá két helyiség, amiket valaki szellemesen hálószobának tervezett, de oda aztán végképp nem jutott el a kis fűtőtest melege, így jobbnak láttam bölcsen magamra vállalni, hogy majd én alszom az előszobában a kanapén, a többiek vihetik az ágyakat - de a kanapé a fűtőtest mellett volt legalább. xD És én felajánlottam, hogy nyugodtan jöjjenek ki a többiek is, mert fekve három személy fér el a díványon, csak egy ember döntött úgy, hogy szintúgy kint alszik. Mi jártunk a legjobban, asszem. Bár, azért örültem, hogy én is vittem magammal pokrócot, meg a házu... épül... viskónkban is volt egy plusz pokróc - mindenkinek jutott szerencsére XD - és miután megtudtuk, hogy a másik vityillóban fog főzni a társcsapatunk, átrongyoltunk gyorsan kajálni - én csak levest ettem - majd vissza, és miután rájöttem, hogy hogy az istenbe kell melegvizet varázsolni a fürdőszobába... Oh, a fürdőszoba!

Na kérem, a fürdőszoba egy külön bekezdést megér, mert rettentő muris volt: ugye az ember belépett a két négyzetméteres helyiségbe, volt vécé meg mosdó, és kereshetted a zuhanyzót, ami egy szekrényben volt. Komolyan. Ki kellett nyitni egy kis ablakot a falban, és ott volt egy egyszer egyes kádacska, amibe bele tudtál mászni, majd magadra zárhattad az ablakot, és konkrétan bebújtál egy szekrénybe fürdeni. xD

Ennyit a fürdőnkről - no kérem, miután megfejtettem a bojlerünk működési metódusát, mindenki le tudott zuhanyozni, én legalább is az elsők között rongyoltam el oda, hivatkozva arra, hogy 24 órája nem láttam fürdőt, muszáj. XD (Ketten még így is másnapra halasztották a zuhanyzást, és én nagyon sajnáltam szegényeket, mert másnap már egyáltalában nem volt melegvíz. xD)

De vissza, ahol elhagytuk. Szóval, lefürödtünk, és hárman még átmentek másik házikókba társalogni, mi ketten ottmaradtak pedig megágyaztunk kint az "előszobában", és mivel Csilláék házában nem volt fűtés, ők a légkondit állították át melegítő üzemmódra - hát mi is megpróbálkoztunk ezzel, fel is csavartuk 31 fokra. xD

A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy hajnali ötkor arra keltem, hogy nem működik a nyomorult kis gázkályhánk, és a légkondiból dől a hideg. Hát igen kellemetlen volt... Azon túl, hogy mozdulni nem mertem, mert két centivel arrább már koránt sem volt olyan meleg a takaróm, mint ott, ahol addig testem hője melegítette valamelyest, a takaró alól nem mertem kibújni, mert féltem, hogy elcsúszom a jégen. Szerencsére alvótársam hamarabb határozott, és kinyomta a légkondit, én meg próbáltam úgy tenni, mint aki alszik - bár életemben először másfél órával előbb keltem, mint az ébresztőórám... O.o

Ilyen hangulatban ébredt mindenki, egyesek bedugult orral és száraz köhögéssel, nekem erős az immunrendszerem, én csak halálra fagytam. xD Erre rátett egy lapáttal, hogy reggel nem volt melegvíz, ami csak tovább rontotta a csapat amúgy sem valami eget verdeső lelkesedését, az meg aztán főként, amikor a gázrezsó is magától kialudt, mielőtt vizet tudtunk volna forralni... XD

Az egyetlen, ami vigaszt nyújtott, az a tudat volt, hogy aznap Velencét fogjuk végigjárni, és mivel én itthonról úgy értesültem előtte való este, hogy állítólag szikrázó napsütés lesz, és 18 fok, próbáltam optimistán állni a dolgokhoz - és hogy ez mennyire jött be, megtudjuk a következő bejegyzésből, mert leszakad a kezem, és szeretnék menni chatelni még. (Szerepelvonási tüneteim vannak, és Julien-t akarom gyötörtetni... Aimée-t meg szerepeltetni állandóan, és most végre ihletem is van hozzá. XD)

Szóval arrivederci a következő bejegyzésig - a folytatás ördöge a tanúm rá, hogy meg fogom írni a továbbiakat, és még képeket is fogok mellékelni, ígérem! XD