,,Avagy amikor az informatikai analfabéta próbálkozik..."
Bejelentkezés.
Bejelentkezek, mi az, hogy! Már kattintok is, elkezd forogni a kis ikon, jelezve, hogy teszi a dolgát. ...Hát ez mi?
Felvillanó ablak, "Új frissítés érhető el, telepíti most? Igen/Nem"
De rendes, megengedi hogy válasszak. Ez esetben ezt most skippelném, legutóbb is fél napig szívtam, mire mindent sikerült visszaállítgatnom a legutóbbi frissítés után. Kattintok, majd amikor az ablak eltűnik, újfent megpróbálkozom.
Bejelentkezés.
Már megint te?! Újból felvillan egy ablak, de ni csak, ennek most más a szövege. Mit akarsz...?
"A művelet megszakadt, a program nem tudja folytatni, amíg a szükséges frissítések nincsenek telepítve."
Az édes anyukádat, te mocskos kis zsaroló...! Nem akarok telepíteni semmit, hagyj engem békén! Kattintgatok, mint egy félőrült, de mind hiába - megint kezdi... Szóval nem engedsz be, amíg nem frissítelek, mi?
Vicsorgok egy sort a monitorra, majd fogcsikorgatva kattintok a "Frissítés" opcióra, és némán fohászkodom, hogy gyors legyen.
Elhalványul a képernyő, felvillan egy újabb ablak: "Engedélyezi, hogy [$Ł!*#&@Đđˇ<}×ß] program módosításokat végezzen a számítógépén?" ...Van más választásom? Engedélyezem, cseszd meg.
A képernyő újból világos, megjelenik a következő ablak, felsorolja a választható halálnemeket választási lehetőségeimet. Mit akarok telepíteni? Legesleginkább semmit, köszönöm. Tizeniksz ikon, Bing kereső, Windows Live Secure, Windows Live Videószerkesztő, Levelezőprogram, és társai. Alattuk, hogy mi fog frissülni: csak a Messenger. Megnyugtató.
Nem pipálom ki egyik rubrikát se, isten ments, inkább gyorsan kattintok az Okéra, hátha előbb szabadulok. De nem, közben lefagy a rendszer, megáll az élet, mozdulatlanná dermed a villódzó képernyő, a szuicid hajlamú kationok abbahagyják a kamikáze-repülőmanővert a monitor képcsöve felé. Megdermedek én is - sikítani fogok, ha most hal meg a gép...
De a pillanatnyi megtorpanás után villan egyet a képernyő, az öngyilkos kationok újabb támadási hadműveltbe kezdenek, hogy tovább ostromolják a halhatatlan képcső-anyahajót, én meg várom, hogy a kis, zöld csík elinduljon. Mert nem indul.
Szuggerálom. Csúnyán nézek rá. Meg-megvillan, felfénylik, talán most - de nem. Mélyet sóhajtok, könyvet veszek elő, hogy elüssem az időt, amíg a lusta, roppant ironikus módon a nyugalom színét - vélhetően nem véletlenül - magán viselő csík méltóztatik elindulni végcélja felé, de amint felcsapnám a könyvjelzőnél, jellemző módon fogja magát, és vánszorogni kezd... Leteszem a könyvet, két kezembe fogom arcom, az asztalra könyökölök, és fáradt tekintettel követem minden egyes milliméterét, amit a pixelek erdejében előre halad. Felmerül bennem, hogy talán, ha kilencven fokkal elforgatnám a monitort - esetleg a gravitáció hatása érvényesülne rajta, és lecsurogna a képernyőn...?
Nem teszem, mert túl nagy port kavarna, és Newtonnak hála a gravitációnak megvan az az áldásos tulajdonsága, hogy nem csak egy objektumra érvényes - szóval lehet, hogy a tálcán levő ikonok is elcsúsznának, egymásra gurulnának, és akkor soha többé nem tudnám kiapplikálni a Start menüt a Naptárból, a Sajátgépet a Winamp összemixelné a Worddel, majd a Format Factory átkonvertálná az egészet PDF-be, hogy a szintén frissítésekért vinnyogó, de az MSN-nél sokkalta udvariasabb Adobe Reader-rel is kompatibilis legyen. És ha ez a gravitáció-dolog működőképes, akkor a Letöltéseim felborulnának, és szanaszét gurulnának az egész Asztalon - és akkor a D meghajtó egyik legrejtettebb szegmenséből vagy negyven gigányi pornó landolna a háttérképem közepén, de amilyen az én formám, ez az egész katyvasz nemes egyszerűséggel beleborulna a Lomtárba - és akkor viszlát kéjes percek és élveteg pillanatok...! Hogy az MSN-ről ne is beszéljünk...
Végül egy örökkévalóságnak tűnő időintervallum után - jelezve, hogy a PC teljesen más időszámítás szerint él, mint én, sőt, mi több, úgy fest, megtaláltam az időutazás módját is, mivel nála néha a Dátum visszaugrik 12 évet, június helyett január lesz, és délután öt óra helyett hajnali egy, ami Ausztráliában esetleg lehetséges, de nem itt - a csík célba ér. Az internet 150 megabit-per-szekundumos adatátviteli sebességből legszebb szóval is gúnyt űző letöltési sebesség teljesítménye által nyújtott megdöbbenéstől ismét lefagy három másodpercre a teljes system; de aztán jönnek az új "van áram-nincs áram"-hírek a kettes számrendszerből, és megy tovább az élet - vagy épp a halál, ha a kamikáze-kationok szemszögéből nézzük.
Nincs újabb ablak, se semmi, teljes némaság, csak a hardver búg rendíthetetlenül - én meg a beállt csöndet úgy értelmezem, hogy nincs több frissítő zaklatás se. Hol is tartottam...?
Bejelentkezés.
Bejelentkezek, mi az, hogy! Már kattintok is, elkezd forogni a kis ikon, jelezve, hogy teszi a dolgát. ...Hát ez mi?
NEM! Nem, nem, nem, nem, nem, és nem! Mi ez?! Hogy néz ez ki?! És hol vannak az ÉN kínkeservesen összevadászgatott style-jaim, a hatalmas műgonddal elrendezett csoportjaim, a mesterien megformált nicknevem, a frenetikus avatarom, amivel vagy fél napig pepecseltem a Photo Shop-ban, a barátaimtól összelopkodott smiley-k, és a...
"Kovács Luca üzenetet küldött."
...barátaim nicknevei... Amik helyén most a majd nyolc évvel ezelőtti MSN-regisztrációkor megadott név áll, de mivel én el akartam kerülni az internetes zaklatókat, hát álnevet adtam meg - úgyhogy Hiroshi Tadeshi épp üzenetet ír.
Vagy ötszáz-karakteres választ gépelek beszélgetőpartnerem "Mizujs?" kérdésére: életem során nem írtam le ennyi káromkodást egy reakcióba, mindennek elhordom ezt a kis 010011010101001101001110-t, a klaviatúra billentyűinek koppanása rapszodikus aláfestőzenével kíséri ingerült mozdulataimat. Enter.
Felnézek, és majdnem fél oldat kitevő válaszomból mindössze négy sort látok. Ez... vérlázító.
Limitálta a karakterkészletemet. Gebedjek meg, ha nem férek bele, minek írok annyit, mi?! Betelt a pohár.
Kijelentkezek. Egyszer kattintok az MSN ikonjára.
Shift+Delete.
Nesze neked frissítés.
