Ott állt, egyedül a színpadon, szemben a reflektorokkal. Nem látta tőlük a közönséget. Nem tudta, van-e egyáltalán közönség.
Aztán felsikított. Sikított, sikított, sikított, sikított sikított sikított sikítottsikítottsikított SIKÍTOTT!!!
Magán kívül, torka szakadtából, fülsiketítően, kétségbeesetten, rémülten és rémisztően, hangosan, hangosan, hangosan, még hangosabban!
Bele akarta sikítani magát a világ arcába.
De a világ nem akarta őt figyelni.
Nagyravágyás
2012.01.30. 19:13Címkék: novella félpercesek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tadeshi-diary.blog.hu/api/trackback/id/tr953977824
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tadeshi 2012.02.11. 14:12:12
@Tengermacska: Mondjuk úgy, hogy bárkiről, aki magáénak tudja ezt az érzést... ^^"