Végigperegtek a falak mentén, repültek a levegőben, lepattogtak a járdák peremén, majd végiggurultak az utcákon. Ki tudja, melyikük merre. De nem tűntek fel senkinek.
Akkor sem, amikor megcsillantak a kósza napsugarakban, ezer színre nyitva azt, szétszórva őket a szürke betonon. Akkor sem, amikor kristálypohárhangon az aszfaltba ütköztek, majd újra a levegőbe szálltak és kacagva tovatáncoltak, újra meg újra leesve és felröppenve. Akkor sem, amikor önfeledten csordultak végig az úton, átbukfencezve magukon, mintha soha nem akarnának megállni.
Akkor sem, amikor sikoly nélkül szilánkokra törtek.