Becsapta maga mögött az ajtót, s egy földrengést megszégyenítő erősséggel rázkódtak meg a falak. A szőke ciklon beviharzott, rá se hederítve a szívinfarktus közeli állapotba került férfire az asztala mögött. Ledobta magát a már olyan régen megszokott székbe, s türelmetlenül fordította felé az arcát. A férfi megkísérelt egy köszönést, de semmire nem ment vele.
- Látom, megint kurva jó napod volt... - jegyezte meg, ahogy sóhajtva állt fel, s nyújtózott egy kicsit, kivéve füléből a fülhallgatót.
A nőnemű hurrikán - ha lehet - még gyilkosabb pillantást vetett rá; mélybarna szemei vészjóslóan szűkültek össze, telt ajkait szinte a pirszingekig beharapta. Cehhegett egyet a megjegyzésre, majd fölényesen dőlt hátra a székben, lábait keresztbe téve.
- Szabad tudnom... - ez volt a férfi utolsó kísérlete egy párbeszéd kezdeményezésére, a nő ingerülten szakította félbe:
- Lőj be!
A férfi hátrasimított arca mellől egy vörös tincset a sok fekete közé.
- Már megint?
- Ne kérdezgess, bazmeg, csak csináld! - a nő ingerülten birizgálta jobb fülében a karikákat és tűket, szemöldökének összerándulását erősen kiemelte a környékén levő három-négy pirszing.
- Sokba fog ez kerülni, ha így folytatod... - sóhajtotta a férfi lemondóan, s nekiállt előszedni a kellékeit.
- Leszarom - felelt amaz, kiöltve nyelvét is, csak azért, hogy a beszélgetés másik résztvevője megcsodálhassa nem rég szerzett nyelvékszerét.
A férfi vállat vont, majd amint kész volt az előkészületekkel, egy forgószékre leült a lányhoz.
- Hova? - kérdezte, kezében a tűvel.
- Ahol találsz helyet - utasította követelőzőn, majd minden feszültsége ellenére megpróbált ellazulni teljesen, s lehunyta szemeit. Hagyta, hogy a férfi felhúzza pólóját, s jóleső, már-már kéjes bizsergés burjánzott végig bőrén amaz kezének érintése nyomán. Türelmetlenül szólt rá a férfira:
- Csináld!
Amikor a bőrét átdöfte a tű, a fájdalom villámcsapásként áradt szét az egész testében; a forrásától a legutolsó kis idegsejtéig átpulzált a testén, mintha áramütés érte volna. A szék karfájába markolt, egész teste összerándult, s hangosan felnyögött. Élvezte.
Gyakorlatilag csak ezért csinálta az egészet. A fájdalom érzése miatt, amiatt a kínzó kéj miatt, ami minden egyes alkalommal végigsöpört a testén, bárhányszor döftek bele bármit is. Függött ettől az érzéstől, újra és újra érezni akarta, mindig másként megélve, mindig máshol magába fogadva.
És a mérhetetlen elégedettség, az az elképesztő kielégülés, amit utána érzett...
Amikor kikerült belőle a tű, még mindig ugyanúgy feküdt a székben. A férfi már rég elpakolta a cuccait, amikor a nő végre kinyitotta szemeit. Rá se pillantott az újfent asztalánál ücsörgő illetőre, felállt, s egyből a tükörhöz sétált.
Arca kisimult, tekintete nyugodt volt, ajkain halvány, elégedett mosoly bujkált. Elmerengőn tanulmányozta saját tükörképét.
- Megfelel? - kérdezte a férfi, rápillantva, kihívó mosollyal.
A lány elvigyorodva simított a köldökéből kikandikáló kis fémgömböcskére, jólesőn borzongva az enyhe fájdalmas bizsergésre.
- Így jó.