...Hát én. Sajnos ez a szóvicc se dobta fel a napom - hiába, már úgy szerda óta élem a téli depimet - és igen, idejöttem, hgoy kiírjam valamelyest, és könnyítsek a lelkemen, mert nem állapot, hogy sírógörcs kerülget, és én mégse (s)írok. (És készüljetek fel egy igen fenköllt megszövegezésre, mert épp Faustot olvasok.
Szóval, mi a helyzet? Semmi különös... Tényleg, nem kéne ekkora patáliát csapnom belőle, nem kéne, hogy világvége-hangulatom legyen - bár ma a Szépművészetiben majdnem átbuktam az első emeleti korlát fölött, mondván ,,Nagyot esnék, ha itt most átugranék?" Csilla mondta, hogy nem kaparna össze, úgyhogy nem ugrottam. =)
De a probléma nem ez, hanem az, hogy alapjáraton kibuktam azon, hogy ezidáig gyönyörűen meg lett volna az ötösöm félévkor töriből... Aztán egy szépségetes, nullapontos dolgozatom az egész félévi jegyemet elbaszta, és így nem leszek, csak négyes. (És igen, én ezen kurvára felhúztam magam... Güriztem, versenyre mentem, két hétig görnyedtem egy kibaszott képregény felett, rendesen készütem minden tézére, a tanár ajnározta az előadásomat, és most karóbahúztam az ötösöm akkorával, hogy kilóg az E-napló rubrikájából. Mert egyik Árpád-házi királyról se tudtam, mettől meddig uralkodott... Mert pont aznap úgy ébredtem fel - ez történt szerda reggel - hogy áh, ma úgyis a javítani sázundékozók fognak felelni, meg amúgy is, föcitézére készültem, nem lehet baj... Aha, persze. dolgozat, mi más?! Hogy biztosan elbasszam a félévi jegyem!)
Ma kiosztották, karó. Nulla pontra nem tudom, mi mást kaphattam volna. Aztán írtunk kapásból mégegy dogát, közkívánatra, hgyo hátha javíthatunk... Négyes lett... Meg se lepődtem rajta.
Úgyhogy tanár mondta, hgoy jó lesz az a négyes. (Ennél a ,,semmi baj, jó neked a négyes" szövegnél azt hittem, felállok, és hozzábaszok valamit az asztalhoz... Jó a négyes?! Legyek elégedett a négyessel, a szaktárgyamból, amikor előtte röhögve kaphattam volna ötöst?! Basszameg!) És azt hiszem, ott basztam el végképp az ötösöm, amikor felszólaltam, hogy azért már mégis, én ötöst akarok... Csak ezt nem épp ilyen megfogalmazásban... Igen, egy büszke, egoista barom állat vagyok, akinek többet ér a véleménye hangoztatása, és nem törődik a következményekkel. Azt hiszem, joggal kijelenthetjük, hogy önpusztító életmódot folytatok etéren...
Otthon elmondtam... Eredmény: Nem járhatok drámakörre... (És sajnálatos módon ez az a pontja a dolognak, amitől szabályosan sírhatnékom van, könnyek gyűlnek a szemembe, és csak azért nem hagoym őket végigfolyni az arcomon, mert megfogadtam, hgoy amíg nem hal meg senki, nem érdemes könnyet ejteni a probléma miatt. És végülis, nem halt meg senki, cask a Büszkeségem, dehát annak édesmindegy, nem?)
Elegem van... Itthon is baszogatnak, hogy ez így nem mehet tovább, és hogy hogy fogok így leérettségizni... (Ha jól emlékszem, annak a válaszomnak köszönhetem a drámaköreltiltást, hgoy kijelentettem, hgoy azért ennyire nem kell túldramatizálni a helyzetet, egy karótól még nem dől össze a világ... Meg kéne tanulnom végre befogni a pofámat...)
Egyébként meg hálával tartozom Goethének, mert napközben megmentett attól, hogy elkezdjek bőgni - Mephisto jelenléte csodákra képes... - most meg mivel sírni nem akarok, ezért írok. (És ezt a szóviccet már eljátszottam, de tetszik, ezért eljátszom megegyszer.)
Elegem van... Édes istenem, legyek túl ezen a kibaszott féléven, legyen síszünet, és olyan ötös leszek a szaktárgyaimból, hogy minden baszogatóm befoghatja végre.
Más azért nyavajog, hgoy senki nem törődik a jegyeivel, én mit nem adnék, ha egyszer az életben leszarnák a jegyeimet! Mindenki a jövőmért aggódik, csak én nem... Elég vicces. Sose bíznak a megérzéseimben és a tudásomban - mikor megmondtam, hgoy Eötvös-tanuló leszek, és minden kedves hozzátartozóm rávágta, hgoy úgyse fog sikerülni. Dehogynem! Dafke is megmutatom, hogy mit tudok, és úgy lesz, ahogy én mondom!
Bocs, egy kicsit... Elragadott a hév... És kezdem úgy érezni, hogy a síszünet hatalmas megváltás lenne... Iszonyatosan húzós volt ez a félévem, és az igazság az, hogy így a téliszünet után sikerült elbaszni minden munkámat... Gratulálok, Tadeshi. Ha tehetném, kezet ráznék magammal... -.-"
Tehát, ez a nagy helyzet... (Kíváncsi leszek az arcukra, ha emglátják a félévi bizonyítványomban a 4,5-ös átlagot... Mert hogy azért vannak tantárgyak, amikből ötös vagyok, tudom, hogy meglepő, de azért annyira mégse vagyok hülye, mint amilyennek tettetem magam... Csak az a baj, hogy az őseim azt hiszik egy egyes után, hogy meg fogok bukni... XDDD)
De tudjátok mit? Miután ezt így megosztottam a nagkyözönséggel, csak röhögök rajta. Higyjen mindenki, amit hinni akar, engem nem érdekel...
Búcsúzásképp: gyengébb pillanataimban így az este folyamán alkottam egy verset, hátha lenyugszom... Nagyjából sikerült.
Vegyétek el életem,
Hogy ne bántson érzelem,
Higy mindegy annak, ki holt,
Hogy lelképben mi baj volt!
Az nem érez fájdalmat,
Nem szépíti varázslat,
Ő csak hever békésen,
Nem bánthatja senki sem...