Feltűnt, hogy elegánsan el vagyok maradva pár sulimunkám feltevésével... xD Úgyhogy, most bezony én ezt be fogom pótolni. Kezdjük mondjuk azzal, hogy még szünet előtt kellett írnom házidolgozatot a Zabhegyezőről, s meg is írtam, úgyhogy máris másolom nektek. ^^
„Ha valaki lát valakit a rozsföldeken…”
Házi dolgozat a Zabhegyezőről
Salinger huszonhat fejezetes művén már tavaly ősszel sikerült átrágnom magam – azóta nem is nagyon gondoltam rá, ezt kiválóan mutatja a könyv tetején összegyűlt, fél centis porréteg is. Ámde, miután megtudtam, hogy ez a regény az egyik lehetőség, amiről kötelező házi dolgozatot kell írnom, egyből eszembe jutott, hogy milyen jó, én ezt már olvastam, biztos nem lesz nehéz róla írnom egy oldalnyi szöveget – de tévedni kényszerültem.
Gondoltam, mielőtt megírom a dolgozatot, átlapozom, hogy felelevenedjenek a részletek, de azon kaptam magam, hogy egyre csak olvasom, olvasom, és képtelen vagyok abbahagyni. Én véleményem szerint remekre sikeredett könyv, annak ellenére, hogy több mint ötven éve íródott. A történet már alapjaiban eltér a megszokottaktól, hiszen az első fejezetben azzal kezdődik, hogy a főhősünk – Holden Caulfield – egy diliházban ücsörög, és el akarja mondani, hogy „hogyan zsongott be tavaly karácsony táján, amiből aztán olyan nagy lerobbanás lett, hogy ideküldték összeszedni magát.”
Ezután bele is kezd a mesélésbe, egyes szám első személyben, így érezhetővé téve a történet személyességét, és azt, hogy Holden hogy is látja a dolgokat. A karácsonyi bezsongás pedig azzal kezdődik, hogy a téli szünet előtt három nappal kicsapják a Pencey-ből. (Ami egyébként egy híres gimnázium Pennsylvaniában, és „az emberek kinyírásában akadémiai színvonalú.”)
Holden ellenben koránt sincs letörve emiatt. Mint elmeséli, már négy gimnáziumból kirakták, illetőlegesen az egyikből ő maga ment el. De ha már kicsapták, és szombattól szerdáig nem mehet haza, – ha hazamenne előbb, a szülei joggal kérdezhetnék, hogy miként került oda, ha csak kedden kezdődik a tanítási szünet – hát próbálja elütni valamivel azt a három napot, méghozzá elég szokatlan dolgokkal. Olyanokkal, melyeknek olvasása során az emberben felvetődik a kérdés, hogy „Te atya ég, ez normális?”, de Holden egyből rá is vágja ezekre, hogy nem, nem kifejezetten normális.
A főhős igen komolyan elgondolkodik néha, s egészen filozofikus témákat feszeget, vallásról, viselkedésekről, megjátszásról, máskor pedig tolakodó, ellenszenves, agresszív és gyerekes dolgokat tesz. A regény vége felé pedig úgy dönt, mégis hazamegy, persze titokban, s felkeresi a tízéves kishúgát, Phoebet. (Akinek teljes neve Phoebe Josephine Caulfield, de valahányszor találkozik bátyjával, mindig valami új pótneve van.)
Az egész regény olvasása alatt úgy festett számomra, hogy Phoebe az egyetlen, aki megérti Holdent. Amíg a főhősünk haza nem érkezik, s mindenféle ismerőssel/ismeretlennel találkozik, addig mindenkivel összetűzésbe kerül, vagy azért, mert számára nem szimpatikus az illető, vagy, mert a beszélgetőtársat üldözi el maga mellől egy hirtelen hangulatváltozása miatt.
Ugyan Phoebevel is hajba kap, de koránt sem úgy, mint a korábbi karakterekkel. A kishúgának azt mondja, hogy nyugatra utazik, de Phoebe is vele akar menni, s ezt nem engedi neki. Phoebe pedig megharagszik rá, de amikor az állatkertben járnak, végül kibékülnek, s Holden megígéri, hogy hazamegy. Nem hazudik, komolyan gondolja, mert a húga az egyetlen, akinek semmi pénzért nem hazudna.
A mesélés azzal ér véget, hogy Holden abbahagyja a visszaemlékezést, és az olvasót visszatereli az eredeti környezetbe: elmegyógyintézet, a jelen. Az utolsó fejezetben elmondja, hogy nem tudja, mit fog tenni, ha innen kikerül, „mert honnan tudná az ember, mit fog csinálni, amíg meg nem csinálta? A válasz: sehonnan.” Megosztja az olvasóval, hogy mindenki erről a karácsonyi bezsongásról kérdezgeti, hogy mi a véleménye róla, ő pedig már bánja, hogy elmesélte, s azt tanácsolja, hogy: „Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.”
Nos, ez lett volna a Zabhegyezős cucc. Amolyan kedvcsináló, hogy mindenki olvassa el. xD (Lehetett választani, hogy mit írjunk... Kritika, elemzés, ajánlás, karakterjellemzés... Az ajánlást választottam - mert a többiek nem azt választották. xD És... Akkor még beszúrnám az utolsó Költőnk és Kora kritikát, ami egy verselemzés is egybevéve.
Költőnk és Kora
Avagy Szálinger Balázs versei
Meg kell jegyeznem, nem tudom, mit vártam Szálinger Balázzsal kapcsolatban. A harmadik költőnk és kora alkalmával már szert tettem némi tapasztalatra a költők/írók stílusával kapcsolatban, s reméltem, hogy a mostani beszélgetés valahol az eddig átélt két társalgási forma között lesz. Nem csalódtam.
Amikor Szálinger Balázs belépett a terembe, először csakhogy nem egy végzős diáknak néztem. Fiatal, ténylegesen kortárs költő – bár a beszélgetés elején enyhén meg volt szeppenve. Pár kérdés után azonban – illetve az egyik megválaszolása közben - felnézett a terem végébe, s megkérdezte: Itt mindenki vírusos? A teremdekoráció ugyanis még az Eötvös-napok vidám hangulatát idézte, az osztály a K betűt húzta, mint Karantén, s a terem végében vígan lógott egy H1N1-tábla. Írnom se kell, hogy jót kacagtunk rajta.
Innentől kezdve a költőúr kezdett feloldódni a kezdeti feszült hangulatból, s megtudtunk pár érdekes dolgot róla, mint például azt, hogy sose olvasta végig az Iliászt vagy az Odüsszeiát – ennél a mondatrésznél a tanárurak közölték, hogy váltsunk témát. (De ettől függetlenül ehhez hasonló poénokat volt szerencsénk hallani csaknem az egész beszélgetés alatt.)
Igazság szerint, ez volt az első olyan irodalmi est, amit még hallgattam volna. Szálinger Balázs volt a legszimpatikusabb az eddig meghallgatott két költő közül. Bár, talán csak azért, mert az ő művével már korábban találkoztam egészen közelről, pontosabban a Radnóti Színház nézőteréről. Ő írta az Oidipusz Gyermekei c. drámát, amiről már korábban kellett kritikát írnom, s abban a tragédiában szerepel egy verse, ami nekem kifejezetten tetszett, s akkor rá is térnék Szálinger verseire.
A stílusa nagyon is egyedi. Nem hasonlít annyira a többi kortárs költő szóhasználatára, amit ő azzal magyarázott, hogy amikor verseket kezdett írni, Arany Jánost és Vörösmarty Mihályt tanulta irodalomból. Így a stílusa tulajdonképpen az ő verseik hangulatából ered – ellentétben a feltételezéssel, miszerint amikor írni kezdett, azt vette figyelembe, hogy a kortárs költészet túlnyomó részben modern, s emiatt ha ő visszatér a romantika korszakából vett elemekre, akkor az nagyobb benyomást kelt az olvasóközönségben.
Pontosan emiatt fogtak meg a versei, s nagy keresés közben rá is találtam egy számomra nagyon tetszetősre, a Ne búsulj, Franciavirág!-ra. A versszakok első három sora mindig nyolc, az utolsó mindig hét szótagos. Egy kivétel van, ahol egy névelő miatt az első sor kilenc szótagos lesz, a hetedik versszakban. Talán csak véletlen, de ha a hetes számot vesszük, akkor eszünkbe juthatnak a népmesék, mivel a hét egy meglehetősen gyakori népmesei szám – hétfejű sárkány, hetedhét határon túl, heten, mint a gonoszok, és a többi. Ezen kívül a szótagszám változás utalhat a témaváltozásra is, hiszen az első hat versszakban Franciaországról, s olyan dolgokról szól az elbeszélő, amiről minden olvasónak ez az ország jut az eszébe, például a Szajna-part, kölni, diadalív, fanfár, Párizs. Ezután a hetedik versszakban Londont említi, ami nem olyan nyitott és szép, mint Párizs, de „egészséges”. Ebből az olvasó – vagyis jelenleg szerény személyem – arra gondol, hogy ha London egészséges, akkor Párizs beteg lenne?
A következő versszakban a két várost egy körúthoz hasonlítja, majd egy karperechez, amit egy ifjú úr – az elbeszélő – nem visel, mert megunta. Megunta Párizst, s ezért ír róla egy verset, amit diadalmasan felolvas, s az utolsó versszakból megtudhatjuk, hogy miért „beteg” Párizs: mert hanyatlik, legalább is a lírai én szemében. Az elbeszélő megunja a várost, s úgymond „túlélve” Párizst Londonba megy.
A cím, hogy Ne búsulj, Franciavirág! arra utalhat, hogy hiába ér ilyen véget Párizs az elbeszélő szemében, vigasztalja a tudat, hogy valószínűleg London is idővel erre a sorsra fog jutni. Meg kell jegyeznem, szerintem remekre sikeredett vers.
Ez pedig a legfrissebb kritika+verselemzés. ^^ És, csak hogy a nép ne maradjon tudatlan, beteszem azt a verset is, amit elemeztem!
Szálinger Balázs: Ne búsulj, Franciavirág!
Ha nincs aki ad szavadra
légy legalább házigazda
az osztrigás kisestélyre
kvalifikál a neved
legyél ötvös és tavaszra
foglalj kavicsot aranyba
s szajna-parti remekművet
hordasz ki nem gyereket
futballtorna békerendszer
jól promótált kölni vegyszer
új eljárást meghirdető
orvos konferencia
diadalív alatt fanfár
fiad tülköl hangja van már
foszlányaiban angolszász
csak egészben francia
milyen rekeszben tartsalak
úr vagy talán csillagsalak
érdességét selymesítő
kerge halmazállapot
lám érdekelsz mindeneddel
minden földi érdekeddel
Párizs kell ha álmaimban
néha félrekapcsolok
a körkapcsolás vége nyilván
London aki nem kinyílván
zártan vár és ronda nőkkel
mégis egészségesen
te és Párizs egy körút csak
karperec egy ifjú úrnak
nem viseli s egyszer mondja
jó volt veled édesem
űr vagy talán csillagsalak
miért hogy földön tartsalak
ha megunlak körülírlak
s fölolvaslak győztesen
mert Párizst nem Párizs éli
hanem én ki majd túléli
és Londonba hajt cikornyás
díszes bús fiákerem
légy legalább házigazda
az osztrigás kisestélyre
kvalifikál a neved
legyél ötvös és tavaszra
foglalj kavicsot aranyba
s szajna-parti remekművet
hordasz ki nem gyereket
futballtorna békerendszer
jól promótált kölni vegyszer
új eljárást meghirdető
orvos konferencia
diadalív alatt fanfár
fiad tülköl hangja van már
foszlányaiban angolszász
csak egészben francia
milyen rekeszben tartsalak
úr vagy talán csillagsalak
érdességét selymesítő
kerge halmazállapot
lám érdekelsz mindeneddel
minden földi érdekeddel
Párizs kell ha álmaimban
néha félrekapcsolok
a körkapcsolás vége nyilván
London aki nem kinyílván
zártan vár és ronda nőkkel
mégis egészségesen
te és Párizs egy körút csak
karperec egy ifjú úrnak
nem viseli s egyszer mondja
jó volt veled édesem
űr vagy talán csillagsalak
miért hogy földön tartsalak
ha megunlak körülírlak
s fölolvaslak győztesen
mert Párizst nem Párizs éli
hanem én ki majd túléli
és Londonba hajt cikornyás
díszes bús fiákerem
Nos, ezek lettek volna. xD Remélem, nagyjából jól elemztem a verset. xD(Ha valakinek egyéni hozzáfűznivalója van, most szóljon, vagy hallgasson örökké, mert én holnap bezony ezt leadom. xD) Apropó, kinyomtattattam faterral a Csillagkirályt is, szóval holnapra adok olvasnivalót Bacsónak. xD
Egyébként, a mi a többi elmaradást illeti... Khm... Cainnal tegnap érkeztem el a kilencedik fejezethez. A Woodoo Witchhez nem jött ihlet, és a Zenedoboz... Hát... Izé... Kiestem Louise karakteréből... ^^""""""" De... Ígérem, hogy lesz folytatás!! Valentin-napig biztosan...xD
Egyébként pedig minden szép és minden jó. Cainnal haladtam, és kuuuurva jólett. x3 Már csak be kell másolni. (Luca, mikor gyüsz a kéziratért? xD) Hmmm... BM-mel is haladni kéne, ájáj... Meg AtA-val is... xD ÁJÁJ... Nem lesz ez így jó, nagyon nem. xD
Úgyhogy, sztem én mára meg is szűnök. Jó olvasgatást. ^^
