Igen, igen, egy kis utókarácsony nekem is kijár - remélhetőleg még 31-én is, Esty-ékkel - meg Tunenak és Kishinek is. ^^ És oooooolyan kjaaaaaa cuccokat kaptam! x3 Istenem, meg se érdemlem... xD Szóval, Tune-chantól kaptam egy állat cuki - jó, lehet, hogyha valaki más nézne rá, nem ez a jelző ugrana be neki elsőnek, de ebből is látszik, hogy nekem milyen felfordult ízlésem van xD - erdei szellemet! x3 És tök poén, a hátoldalán volt japánul is felirat! x3 Vicces volt, ahogy ovlasom: ,,Sore wa pam-pa-pam, no, pam-pam-pam-pam, nem tudok se katakanát, se kanjit olvasni, kara, pampam, de" xD 

Meg kellene tanulnom a katakana táblázatot is... Istenem, ez már kiakasztó... xD (Micsoda szerencse, hogy a mangákban furiganáznak, így az egészet el tudom olvasni! x3 Max érteni nem értem. xD Segond. xD)

Kishitől pedig sok mindent kaptam! x3 Amit elsőnek megláttam az... az egy Dracula-woo-doo baba volt! x3 (Kész, pont tegnap áradoztam, hogy én mennyire akarok egy olyat! XD És tessék! XD) Aztán, the next was a pen, méghozzá olyan, amit imádok! Tudni illik, hogy két tollat vagyok képes elviselni: az egyik a töltőtoll, a másik a tűhegyű toll, ami töltőtollszerűen fog, de nem az. És egy ilyen utóbbit kaptam, méghozzá halszálkákkal - Kishi nagyon jól ismeri az ízlésemet... xD Ennyire könnyű lenne? Nem, mert faterék képtelenek eltalálni... xD Osztááán, a rajzsszögek! x3 Igen, ugyanis woodoobabát fogok csinálni. Mármint olyasmit, mint amiket kapni is lehet, csak ezek hand-made by Tadeshi woodoodollsok lesznek. xD (És már látom előre, hogy a gyáriak közelébe se fog érni, de segond. xD)

És, ami legalul volt, egy halálfejes fülbevaló! x3 A koponya alatt két karddal... (Meg kell említsem a kalózmániámat is... Ugye, Tune, emlékszel még Takashira? XDDDD) Nos, ezeket kaptam. ^^ Azóta az erdei szellem - Tengu - és a woodoobaba - Lestat (nem, nem bírtam ki, hogy ne így nevezzem el, egyszerűen annyira... mindegy. xD) már a táskámon díszelegnek. ^^ Ugyan a Loveless-es kulcstartót át kellett pakolnom az Eiffel-torony mellé, de hát Soubi és Ritsuka még úgyse jártak Franciaországban, most itt az alkalom. XD

Apropó, Franciaország... HETALIAAAA! x3 Jóh, most visszafogom magam, a Hetaliat majd akkor fogom kivesézni, amikor végignéztem. xD (Egyelőre a YouTube köcsögözik velem, és mindig minden videót ugyanannál a percnél és másodpercnél állít meg, és akkor Ernő lefagy, és jöhet a Restart. A vicc az, hogy csak akkor, amikor Lichtenstein és Svájc szerepelnek... XDDDDD Lehet, hogy Ernőnek nem szimpatikus Svájc? XD Pedig egy akkora karakter!! x3 És... Paku Romi a szinkronja! x3 Node, khm, mondom, nyáladzást későbbre.)

Szóval, vissza to the original téma. (Vicces, nem is vagyok angolos, és mégis egyre több félmagyar-félangol mondatokat kreálok. Ez valami betegség...? XD I hope, not. xD) Tehát, Sugárban még ellézengtünk kettőtől háromnegyed négyig, közben Kishi elolvasta Fruzsi karácsonyi ajándékát - és ha Fru Lin császár most ezt a bejegyzést olvassa, bár nem tudom hogy, de ha mégis, ne adj isten, akkor törölje gyorsan memóriájából az előző mondatot.

Tune is olvasta volna, de nem maradt időnk... (Ergo, itthon bemásoltam az egészet. Hikk, nyolc oldal lett... Erh... Azért egy kicsit... beteg... Első yaoinak ilyen hosszút írni... xD)

Jah, mert hogy ez mi is? Ez kérem szépen az a történet (Fru továbbgörget egészen a következő bekezdésig...) amit még erdeisuliban kezdtem el írni, mert unatkoztam. Illetve, először rajzoltam, egy állatszexi macskadémont, aki az Atsushi nevet kapta. És másnap, mivel rajzolhatnékom volt, alkottam neki egy kutyaféldémon ukét is. x3 Aki a Shitsuha nevet kapta. (Ami egyébként az Atsushi szótagainak visszafele való olvasásából, és egy H betűvel való kibővítése. xD) 

(Fru mostmár olvashat. xD) Pardon, csak kell az instrukció, ha ne adj isten, felkeveredne a blogomra - de remélem, hogy 31-éig nem keveredik ide, különben kinyírom magam. xD Bár, felkeveredhet, de az ajándékát ne olvassa el. xD S ha már itt tartunk, akkor be is másolom, csak előtte még beszúrok két képecskét a két szereplőről. ^^

Tudom, tudom, nem tökéletes, de egy szép napon az lehet. xD Vagyis a rajztudásom. xD Ez amúgy már egy jó féléves művem, azóta már javult valamit a rajzkészségem - álmodik a nyomor...

Szóval, mint lehet is látni, ő Atsushi-samaaaa. x3

(Tudom, a bal keze a katanán iszonyatbéna lett, a fonat se a legeslegszebb, de a felsőteste úgy vélem, csiniii... Meg az arca is, és a nadrágot is jól csináltam meg, a bakancsot is.

Ez van, még gyakorolni kell. xD Egyébként, egyesek szerint, Shitsuha jobban sikeredett, nos én ennek pont, hogy ellenkezőjét vallom. xD Tudom, én bajom. XD

Amúgy, a Tündémon az én lennék. xD (Ma pölö megrökönyödve láttam, hogy Saci a blogján új nevet talált ki nekem: Lolly von Tündémon. xD Halááááli! Én ezen az álnéven ki fogok adni könyvet, vagy valamit, mert ez valami wááááh... xD Ez a név kiabál azért, hogy nyilvános legyen! XD

amúgy, az írásomért előre is bocsánatot kérek, ha valaki nem tud kibetűzni víalamit, visítson. Randán írok, ezt ma is megkaptam... xD 

(Meg úgy kezdtem az egész olvasósdit, hogy ,,Amennyiben nem tudtok elolvasni egy betűt, szót, szókapcsolatot, mondatrészt, mondatot, sort, több sort, fél oldalt, oldalt, esetleg oldalakat, akkor szóljatok, és elolvasom." xD Szerencsére nem került sor ilyesmire. xD)

Nos, hát... Mit mondjak még róluk...? Oh! Az a törcsi, ami Shitsuha-chan derekacskáján leledzik, az ugyanaz a törcsi, mint ami később Atsushi vállára kerül. Igen, a kedves seme-sama nem tűr meg még ennyi ruhát sem az ukén... Khm. Nah, akkor asszem térjünk a lényegre. xD

Először is, aki nem bírja a fiúXfiú kapcsolatról szóló, szexuális tartalmú történeteket, az görgessen át a döltbetűs részen. Aki meg olvasni akarja, az essen neki, és ne legyen rest véleményt alkotni róla. xD (Az is véleménynek minősül, ha azon gondolkodsz, hogy vajon az író hogy a francba gondolhatott ilyen szörnyűségekre, és netalán tán ki akarsz érte nyírni. Más kérdés, hogy ilyen véleményre passzív rezignanciát mutatok. xD)

És akkor, ta-ta-ta-taaaaam! x3

Macska-kutya játék

Egy forró délután Shitsuha, a démonvadász álmosan sétálgatott. Foglalkozásával ellentétben, az ő ereiben is csörgedezett démoni vér. Apja kiváló démonvadász hírében állt, aki tucatostul végzett a veszélyesebbnél veszélyesebb démonokkal. Ő volt az, akivel nem szívesen az ember – akarom írni démon – összetűzésbe. Egyszer azonban ő is kísértésbe esett. Az áldozata egy gyönyörű kutyadémon volt, de nem a szokásos vicsorgós, ugatós, harapós fajtából, hanem nagyon is emberi, sőt, emberi alakban eszményi lány volt. Bár a férfi foglalkozásából kifolyólag nem szimpatizálhatott volna efféle teremtményekkel, ő megtette. A démonlány pedig örömmel adta oda magát neki, s a gyönyörből, amit ketten értek el, megfogant egy féldémon fiú. Shitsuha anyja alkatát és hófehér haját örökölte, valamint két édes, fekete kutyafület és kutyafarkat. Apjától pedig mély, szürke tekintetét, mely kifürkészhetetlen, titokzatos pillantásokat kölcsönzött neki.

Aznap délután Shitsuha szürke szemei nem titokzatossággal voltak tele, hanem álmossággal. Kifejezetten belefáradt a démonvadászatba. Úgy érezte, menten összeesik egy fa tövében és elalszik. Vállára omló hófehér hajába belekapott egy hűs szellőcske, a féldémon pedig egyre nagyobbakat pislogva, kicsit felfrissülve a széltől bandukolt tovább, egy méretes kardot húzva maga után. Azzal a karddal végzett ellenségeivel s félfajtársaival. A nap folyamán hatszor támadtak rá, csoda hát, ha úgy vonszolta magát az erdőben, mint egy félholt?

Amikor pedig már rászánta volna magát arra, hogy eldőljön egy fa tövébe aludni, ismerős szagot szimatolt meg a levegőben. Tekintetbe véve, hogy félig kutyadémon, igen jó szaglással bírt. Démonszagot érzett, nagyon közelről, ráadásul jövendőbeli ellensége elkövette azt a végzetes hibát, hogy macskadémon volt.

Shitsuha sóhajtott egyet, s fáradtan fölemelte kardját, tudván, hogy a macskadémon már minden bizonnyal felé tart. Amint támadóállásba helyezkedett, fáradtsága szertefoszlott, s kezdődő izgalommal várta, vajon honnan fog előbukkanni jövőbeli ellenfele.

Már egészen közelről érezte a macskadémon szagát, sőt, kutyafüleivel már hallotta is annak suhanó lépteit, fáról-fára való ugrásait, s a macskadémon egyik ugrásánál füleit megrebbentette, egy pillanat alatt megfordult, s kardjával pont kivédte egy agresszív katana támadását.

A katana tulajdonosa valóban egy macskadémon volt. Nagy, fekete cicafülei és hosszú, fehér végű macskafarka volt, s arca két oldalán három-három bajuszka virított. Vigyorgott, hegyes szemfogai kilátszódtak, s démoni mivoltát igazolóan vérvörösen izzottak szemei a féldémonra. Hátközépig érő, világosbarna haját hátul összefonva hordta, elöl pár tincs a homlokára lógott. Összegezve, a macskadémon különösen pimasz, merész és egyéb olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amivel egy kóbor macska is bírt.

Shitsuha csak egy pillanatra nézett rá, s a látvány ki is váltott belőle egy vicsorgást. Utálta a démonokat, a macskafélék iránt pedig különösen ellenszenvezett, s lám, most ez a macskadémon mintha megérezte volna, tovább vigyorgott, lehetőleg még pofátlanabbul.

- Naa, csúnya kutya, nem vicsorgunk egy ártatlan kiscicára! – mondta szemtelen hangon, s ártatlanul tekintett a démonvadászra, közben megrebbentette füleit.

- Az ártatlan kiscica volt olyan pofátlan, hogy hátulról támadjon, ráadásul még szövegel is, úgyhogy inkább annak örülj, hogy még nem vágtalak ketté! – morogta vissza a démonvadász, s hogy egy kicsit jobban megfigyelte a démon öltözékét, szembeötlött neki, hogy azon csak egy farmernadrág van, aminek szárait egy térdig érő, fekete bakancsba tűrte be. Fölül ténylegesen nem viselt semmit, így láthatóak voltak izmai. Méghozzá nagyon is szép izmai. A démon felsőtestén egy kivetnivaló pont sem volt, bármely férfi irigykedve, s bármely nő álmélkodva tanulmányozta volna a démon felső, illetve talán egész testét is.

A macskadémon csak megrebbentette cicafarkát, s kicsit oldalra döntötte fejét, mint aki felfigyelt valamire.

- Ketté akarsz vágni? Te?! – kuncogott. – Ne ugass, kiskutya, mert esetleg megkarmollak – mondta affektálva, s maga elé tartotta katanáját, bal kezével pedig karmoló mozdulatot tett.

- Egy kis karmolásba nem lehet belehalni – vicsorogta Shitsuha, s szürke szemei villantak egyet, majd kardjával a démon felé vágott.

Az csak ugrott egy métert hátra, s tovább vigyorgott.

- Nem is akarlak kinyírni. Még… - mosolygott sunyin a démon.

- Még? Miért, mit akarsz? Játszani egy kicsit, mielőtt végérvényesen házicicát csinálok belőled!? – kiáltotta Shitsuha, s támadásba lendült a démon ellen.

- Agresszív kiskutya vagy! – morogta a macskadémon, miközben könnyedén kitért a támadások elől. – Vagy inkább hívjalak korcsnak, hm, féldémon? – kérdezte kekeckedve, közben katanájával kivédett egy nagyobb csapást.

- Beletrafáltam? – vigyorogta, miközben a másik morgott, s csikorgatta fogait.

- Semmi közöd a származásomhoz, tejleső egérfogó! – vicsorogta Shitsuha, és kiöltötte nyelvét a macskadémonra.

Az pedig minden harcállásról elfeledkezve féltérdre esett, katanáján támaszkodott, és hangosan röhögött.

- Mi olyan vicces?! – ordította Shitsuha felháborodva.

A röhögő démon végre az utolsókat nevette, s vidáman tekintett fel a démonvadászra.

- Ha én tejleső egérfogó vagyok, akkor te mi? – s megint kuncogott. – Csontrágó öleb?

Shitsuha tovább vicsorgott, s újra rátámadott a démonra, aki egy mozdulattal hárította.

- Ne olyan hevesen kutyuskám! – mondta gonoszan mosolyogva. – Nem akarlak megölni, egyre jobban tetszel nekem – vigyorgott.

Shitsuha csak furcsálva nézett rá, mire a démon folytatta:

- Mit szólnál, ha fogadnánk? – kérdezte, huncutul elmosolyodva.

- Nem szokásom démondögökkel fogadni – jelentettek ki komolyan méregetve ellenfelét.

- Én sem szoktam korcsokkal – jelentette ki a démon visszavágásként, pimaszul mosolyogva.

A démonvadász csak morgott, amit a macskasrác úgy értelmezett, hogy folytathatja mondanivalóját.

- Mit szólnál egy párbajhoz? – kérdezte szemében gonoszkás fénnyel. – A vesztes a győzteshez csatlakozik, és a szolgája lesz. Nos?

A féldémon gyanakodva méregette ellenfelét. Kicsit várt, hogy átgondolja a lehetőségeit.

- Végülis… Még nem volt macskadémon szolgám… - merengett el.

- „És nem is lesz, kiskutyus…” – gondolta gonoszan vigyorogva a macskadémon. – Mit felelsz?

- Rendben van. Hogy hívnak? Tudni akarom a jövendőbeli szolgám nevét – vigyorgott Shitsuha előrelátóan.

- Atsushi. S neked mi a neved?

- Shitsuha. Szólj, amikor kezdhetünk.

Atsushi tovább vigyorgott, s harci pozícióba helyezkedett, katanáját támadón maga elé tartotta. Megvárta, amíg ellenfele is hasonlót tesz, majd szusszant egyet.

- Kész? Rajta! – kiáltotta, s meg sem várta, míg a féldémon nekiindul, ő kezdett támadni.

Shitsuha hátrálni kezdett, kardját védekezőn maga elé tartotta, s folyamatosan védte ki a démon támadásait.

- Mi van, kiskutya, túl gyors vagyok hozzád? – vigyorogta a macskadémon, s tovább támadt.

- Ne szövegelj! – kiáltotta Shitsuha, s ellenfele egyik támadása után visszakézből arcon ütötte a démont, ezáltal átvéve a támadások kezdeményezését.

- Nézzenek oda, ugat a féldémon! – kiáltotta Atsushi, miközben hárította ellenfele támadásait. – Meddig tartson a párbajunk?

- Te hívsz ki, és még azt se tudod, hogy mikor legyen vége?

- …Első vérig. Megegyeztünk?

- Nehogy elvérezz egy gyomortáji szúrt seb miatt… - vigyorogta Shitsuha, és ellenfele arcát célozta meg a kardjával. Kis híja volt, hogy nem találta el a démont, de az még időben félre tudta húzni fejét. Aztán a macskadémon jobbról támadt Shitsuha felé, katanája oldala mellett suhant el, méretes szakadást ejtve a féldémon ingjén.

- Hé! – kiáltotta a démonvadász. – Ha legyőztelek, meg fogod varrni!

- Álmodik a nyomor, megvarrod magadnak, kiskutya! – vágott vissza a démon. Szó szerint, ugyanis ezúttal Atsushi leszaggatott egy szép nagy darabot Shitsuha ingjéből.

A kiskutyának tituált démonvadász vicsorogva rontott neki ellenfelének, egyrészt az ing miatt, másrészt meg, mert nem állt szándékában tizenkilenc évesen egy démon szolgálatába állni. Shitsuha a támadás után elhajolt a démon visszavágása elől, s lehajolva megpördült. Ezt a manővert az inge bánta, ugyanis mire visszafordult, felsője már hátul is gyönyörűen ketté volt vágva.

- Fenébe! – kiáltotta Shitsuha mérgesen, és miközben hátraugrott, egy nemes és egyszerű mozdulattal letépte magáról a cafatokban lógó ruhadarabot.

Atsushit rendkívül meglepte ez a mozdulat. Egyáltalán nem számított arra, hogy ellenfele megszabadul a szétszabdalt felsőjétől. Habár, igazság szerint az volt a célja, hogy addig szabdalja a démonvadász ruháját, míg le nem hullik róla, de azért azt nem tervezte, hogy Shitsuha megelőzi tervében. A látványban végülis nem csalódott. Sőt! Nagyon is tetszett neki a féldémon felsőteste, olyannyira, hogy ennek hangot is adott, egy elégedett és elismerő füttyentésként.

Shitsuha meg erre nem számított. Úgy vélte, ha nincs rajta ruha, csak védtelenebb, és könnyebb megsebezni, ergo ellenfelének meg kellett volna támadnia. De ehelyett mit csinál?! Füttyent! Hogy képzeli?! Fölháborító és meglehetősen… Zavarba ejtő.

Meg is állt a kard a kezében, s csak döbbenten meredt a démonra, valamint tudtán kívül felkúszott arcára egy halovány, ám egyre vörösebben előtűnő pír.

- Ohó, csak nem elpirultál? – tekintett a démon érdeklődőn és pimaszul ellenfelére.

- N-nem! – kiáltotta Shitsuha, s tovább pirult.

- Fölösleges tagadnod, kiskutyus – vigyorgott Atsushi, s egy pillanat alatt a démonvadász mellett termett, s katanájának hegyével végigkarcolta arcát egy öt centis szakaszon, előcsalva a féldémon vérét.

Shitsuha – ha lehet – még meglepettebben nézett, Atsushi pedig gonoszan vigyorgott ellenfelére, s leeresztette katanáját.

- De jó… Még sose volt semmilyen szolgám… - mosolyogta gonoszan, s meglobogtatta hosszú, fehér végű macskafarkát.

- Ha?! A-azt lesheted, hogy a szolgád legyek! – kiáltotta Shitsuha, miután végre visszatért a hangja.

- C-c-c… - ingatta mutatóujját a macskadémon. – Szerződést kötöttünk, nem emlékszel, kiskutyus? – vigyorgott rá kajánul.

Shitsuha csak vicsorgott, szürke szemei dühtől villogtak.

- Semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó elfogadni azt a feltételezést, hogy a szolgád legyek! – vakkantotta vicsorogva.

- Ez nem feltételezés, ez tény – jelentette ki Atsushi vigyorogva. – Lábhoz, bolhazsák!

Eme beszólásra Shitsuha egy hatalmas morgás kíséretében kardját föltartva nekitámadt „gazdájának”. Ez a démonnak meg se kottyant, katanájával kivédte a támadást, s amíg a másik el volt foglalva kardjának átvágásával, addig egy jó ég tudja honnan szerzett nyakörvet kapcsolt Shitsuha nyaka köré.

- Hogy szakadnál meg, te átokverte démon! – ordította dühösen, s újból megpróbált támadást indítani kardjával oldalról, de Atsushi elkapta alkarját, és jó erősen megszorította, hogy a féldémon kiejtette kezéből a fegyverét, s fájdalomtól felszisszent.

- Rossz kutya! – nézett rá Atsushi komolynak álcázott tekintettel. – aki rátámad a gazdájára, büntetést érdemel… - mondta sejtelemesen, és komoly tekintetéből somolygás lett, sokat sejtetően nézett újdonsült házi kedvencére.

- E-eressz el! – kiáltotta Shitsuha, s félelmét leplezendő, félrepillantott.

- Á-á… Nagyon is engedetlen vagy ahhoz képest, hogy becsületes párbajban lettél az enyém. Továbbá rátámadtál a gazdádra, amit csak akkor vagyok hajlandó megbocsátani, hogyha megfelelő elégtételt veszek rajtad…- vigyorogta kajánul a démon, s a nyakörv tartozéka gyanánt egy pórázt csíptetett az elejére, melyre Shitsuha csak morgott.

- Morgós kutya… - sóhajtotta kicsit túljátszva, s a póráznál fogva húzni kezdte a fegyvertelen féldémont úgy, hogy az kénytelen legyen érintkezni vele.

- Nyávogós macska! – próbált volna visszavágni a féldémon közben mérgesen felpillantott Atsushira. Ezt azonban kár volt tennie, mert így a másik egy diadalittas mosoly kíséretében megcsodálhatta, milyen gyönyörűen pipacs piros lett.

- Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan te is nyávogni fogsz – jegyezte meg egy pimasz mosollyal arcán, s elindult az egyik fa felé, közben húzva maga után a tétovázó féldémont.

- Nyávogni?! Én?! El vagy tévedve! Akkor se nyávognék, ha kikötöznének és kínoznának! – kiabálta makacsul, miközben minden erejével azon volt, hogy ellen tudjon szegülni a póráz húzásának.

Atsushi csak rávigyorgott.

- Ne aggódj, mindkettőt tervezem, hogy megcsinálom veled – jelentette ki gonoszan vigyorogva, mire a féldémon elképedt és nagy szemekkel pislogott Atsushire, továbbá mindenféle ellenállásról megfeledkezett, így a macskadémon egy nagyobb rántással maga mellé tudta húzni. Amikor Shitsuha felpillantott, egy viszonylag könnyebben megmászható fa előtt állt, egy gonoszan vigyorgó macskadémon mellett.

- Mássz fel – utasította Atsushi.

- Mi vagyok én, majom, hogy fára másszak?! – kiáltotta Shitsuha ellenségesen.

- Ne ugass, mássz – jelentette ki a macskadémon, s rántott egyet a pórázon, mire Shitsuha morgolódva, vicsorogva elkezdett lassan felfelé mászni.

- Jó kutya – vigyorogta Atsushi elégedetten, mire a féldémon csak morgott meg vicsorgott.

A démon nem várta meg, míg felmászik, hanem fölugrott egy kiszemelt ágra, majd a póráznál fogva följebb húzta morgó „szolgáját”.

- Mit akarsz tőlem? – morogta, miközben felnézett „gazdájára”, s most először megcsodálta annak vérvörös, démoni mivoltát igazoló szemeit.

- Hmpf… - mosolygott Atsushi kajánul. – Mond, kiskutyus, szűz vagy még?

A démonvadász elkerekedett szemekkel bámult a démonra, s arcára halvány pír szökött fel, mely egyre sötétebben piroslott.

- Ezt igennek veszem… - vigyorogta a démon, és a póráznál fogva közelebb húzta magához a megszeppent Shitsuhát, s megcsókolta, hegyes szemfogaival belemarva annak alsóajkába.

A démonvadász meglepetésében képtelen volt bármit is tenni, önkéntelenül hagyta, hogy a démon nyelve átcsusszanjon a szájába, s az övét ízlelje. Csak arra tért magához, amikor Atsushi megharapta a száját. Igazából nem fájt neki nagyon, mégis válaszként teljes erejéből nyelven harapta a démont. Pár pillanattal később valami fémes ízt érzett a szájában, s hallotta, ahogy Atsushi szisszen – valószínűleg – fájdalmában. A macskadémon szinte azonnal véget vetett a csóknak, s vörös szemei fenyegetőn csillogtak Shitsuhára.

- Kutyuska, ez egy nagyon rossz ötlet volt… - suttogta rémítően a továbbra is megilletődött féldémon fülébe.

Amaz pedig minden erejével azon volt, hogy ne látszódjon rajta semmi félelem, holott kirázta a hideg a démon fenyegető hangjától. És ami ezután következett, számára olyannyira váratlan volt, hogy ellenkezni se maradt ideje: a démon kioldotta az övét, egy kecses mozdulattal kihúzta az alatta fekvő féldémon nadrágjából, s az egyik ághoz kötözte vele a megszeppent démonvadászt.

- H-hé, te meg mit csinálsz?! – kiáltott Shitsuha, miután ráeszmélt, hogy „gazdájának” mosolya cseppet sem fest bíztatóan.

- Kikötöztelek – felelte amaz olyan hangsúllyal, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. – Tudod, kutyuskám… - kezdte mondanivalóját, majd szája szélét megnyalva a szabadulni próbálkozó féldémon füléhez hajolt, s duruzsolva folytatta: - Szeretném, ha tudnád, egyáltalán nem kellemes érzés, ha teli erőből ráharapnak az ember nyelvére… - suttogta Shitsuha fülébe, majd nyelve hegyével végigcirógatta a már említett testrészt felfele haladva rajta, majd gyengéden fogai közé vette, s erősen megharapta.

A démonvadász a harapásra felnyikkant, nemtetszését jelezve erősen rángatta a kikötözést, noha csak annyit ért el vele, hogy csuklói sajogni kezdtek az öv szorításától.

- Oldozz el, hallod?! Nem engedem, hogy rajtam éld ki a perverz vágyaidat! – kiabálta a démonnak, akinek szemei kajánul megvillantak, s a féldémon fülétől hirtelen eltávolodva farkasszemet nézett a démonvadásszal, ajkai milliméterekre voltak Shitsuhaétől.

- Szerintem nem vagy abban a helyzetben, hogy ellenszegülj, kiskutyám – mondta, s száját gonosz mosolyra húzta. – Hidd el, hogy neked fog jobban fájni.

A féldémon erre csak morogva megrángatta újra a kifeszítést, de ezúttal se jutott vele sokra, csak kiváltott a macskadémonból egy kuncogást.

- Ne röhögj! – vakkantotta oda visszavágásként, de Atsushi válaszra se méltatta. Helyette keze végigsiklott az alatta fekvő felsőtestén, a kulcscsontjától az alhasáig, ujjaival finoman kutakodott annak nadrágja szélénél, majd visszafele is megtette azt az utat kezével, elidőzve a féldémon köldökénél, mellkasánál, majd egyik mellbimbóját két ujja közé csippentve egy halk, elfojtott nyögést csalt ki az ajkába harapó démonvadászból.

- Tetszik? – kérdezte elégedetten mosolyogva, majd finoman morzsolgatni kezdte még több, ugyan sokkal halkabb nyögést kicsikarva Shitsuhából.

- Eh-elég…! – nyöszörögte amaz elpirulva, szemeit összezárva, igyekezve nem nagyon mutatni, hogy bármennyire is élvezné a féldémon tevékenységét.

- Pont most…? – húzta el a száját Atsushi, s nyelve hegyével finoman megnyalintotta a már megkeményedett mellbimbót, mire az alatta szabadulni vágyó démonvadász száját egy hangos, kéjes nyögés hagyta el. A macskadémon elvigyorodott.

- Pedig a nyögéseid pont, hogy folytatásért könyörögnek… - duruzsolta Shitsuha fülébe, egyik kezével folytatva annak mellkasának kényeztetését, másikkal pedig kigombolta a démonvadász nadrágját, s becsúsztatta kíváncsi kezét.

- N-ne, ott ne…! – nyögte a féldémon, s fülig pirult, ahogy megérezte férfiasságára fonódni Atsushi ujjait. Az már mindennek a teteje volt, hogy a démon pimaszul lassan mozgatni kezdte rajta kezét, végigcirógatva a teljes hosszán, majd vissza.

- Ugyan, miért ne? – kérdezte érzéki hangon Atsushi, ajkaival a démonvadász fülkagylóját cirógatva. – Valld be, hogy élvezed…

- Eh… Egyáltalán nem élvez… ah! – fulladt nyögésbe mondata, mikor Atsushi két ujja közé csippentette hímtagjának végét.

- A tested nem ezt mondja… - vigyorodott el a macskadémon, s ismét végignyalt a féldémon fülén, a mozdulat végén aprót harapva belé.

A démonvadász pedig lassan kezdte elveszíteni az önuralmát. Egyre jobban sóhajtozott, lassanként Atsushi minden egyes mozdulatára felnyögött. Majd egyszer csak érezte, hogy nadrágját lassan lehúzzák róla, s hiába próbált ellenállást kifejteni, nem ért el vele semmit.

Lassan kezdte úgy érezni, hogy a tempó, amit a másik keze diktál, kínzóan lassú, s többre vágyott, legalább arra, hogy végre elmehessen, ha már a macskadémon keze szüntelen jár férfiasságán, mégse hagyja, hogy elélvezhessen. De miért nem? Csak egy kicsit kéne erősebben rámarkolva végighúznia rajta a kezét, és elsülne, akkor meg… Tuti, hogy az a nyavalyás macska direkt húzza az idegeit!

Amint Shitsuha erre rájött, mocorogni kezdett a démon alatt, amit amaz csak egy vigyorral nyugtázott.

- Nocsak, többet szeretnél? – kérdezte elégedett hangon.

A démonvadász lecsukta szemeit, elfordította tekintetét és… morogva bólintott. Atsushi keze abban a pillanatban megállt, s úgy markolt rá a végére, hogy a féldémon hangosan felnyögött, mind a kéjtől, mind a kielégületlenség kínzó érzésétől.

- Könyörögj érte – hallotta a démon ellenvetést nem tűrő hangját.

Nyüszített egyet. Nem, nem, nem, nem, ő nem hajlandó ennek a démonnak könyörögni! Nincs az az isten, hogy ő ilyet tegyen!

Atsushi viszont igenis hallani akarta, s pár másodpercnyi gondolkodási időt hagyott a féldémonnak, aminek lejárta után szabad kezével végigsimított Shitsuha alhasán, felfele haladva egészen a mellkasáig.

Majd egy gonosz mosolyt vetett a rápillantó démonvadászra, s karmait annak bőrébe vájva húzta végig ujjait annak felsőtestén, le egészen az alhasáig.

A démonvadász szinte sikított a fájdalomtól, s levezetésképp a kikötözést tépte kezeivel. Majd amint a démon abbahagyta a karmolást, hangosan lihegett utána, fejét hátravetve, szemeit lecsukva.

- Nos…? – pillantott le rá Atsushi, kicsit oldalra döntött fejjel.

- Ne-nem… - nyöszörögte a démonvadász, de ismét felkiáltott, amikor a macskadémon újból bőrébe mélyesztette karmait, s ezúttal combján húzta végig ujjait, arcán gonosz mosollyal.

- Egyetlen egy szó, és abbahagyom – suttogta a nyögdécselő féldémon fülébe, s megnyalintotta a már említett testrészt. Shitsuha pedig megadta magát, s elhaló hangon nyöszörögte:

- K-kérlek…

- Á-á… - ingatta fejét a démon. – Nem ezt a szót akarom hallani… - mondta, s karmaival – ugyan ezúttal finomabban – Shitsuha ágyékán siklott végig, amire a féldémon hangosan felnyögött. Majd szemeit összezárva nagy nehezen kinyögte:

- Kö-könyörgöm…

Atsushi elmosolyodva húzta vissza kezét az alatta lihegő féldémonról, s nyalintotta meg ujjai végét, enyhén fémes ízt érezve azokon.

- Jó kutya – dicsérte meg Shitsuhát, aki elég erőt összeszedve magában a reakcióhoz rávicsorgott.

- Befejeznéd végre, amit elkezdtél?! – kiabálta. – Könyörögtem, és azt mondtad, akkor folytatod!

- Nem, kiskutyám – mosolygott a démon. – Azt mondtam, hogy akkor abbahagyom a karmom élesítését rajtad. Ha ki akarsz elégülni, még tenned kell érte. – vigyorgott rá, mire a démonvadász ismét felmordult.

- Csak oldozz el innen, én isten bizony, hogy… - dörögte Shitsuha, de mondatát nem fejezte be. Sejteni vélte, hogy ha valaha eloldozzák, úgy fog leesni a fáradtságtól, ahogy azt kell. A démon közben végigpillantott rajta. Vörös szemei villantak egyet, ahogy ajkait gonoszkás mosolyra húzta.

- Ugass! – utasította „szolgáját”, mire az nagyra nyílt, szürke szemekkel pillogott fel rá, aztán ahogy felfogta a démon felszólítását, egyből elvicsorodott.

- Hogy én?! Soha! – Ám kár volt kinyitnia száját, mert a macskadémon ezt kihasználva mutató és középső ujját a démonvadász nyitott szájába nyomta, s amint tekintetük találkozott, fenyegetően nézett a féldémonra.

- Ha rá merészelsz harapni, csúnyán megbánod – figyelmeztette, és Shitsuha egy rövid gondolkodás után úgy döntött, ezúttal nem harapja meg.

Amint a démon elég nedvesnek érezte ujjait, kihúzta őket „szolgája” szájából, s azon kezének mutatóujjával lassan a féldémon bejárata körül kezdett körözni.

Amaz pedig ajkába harapva nyögött fel, ahogy megérezte magában a féldémon mutatóujját, ami egy pillanatig állt csak, aztán mozogni kezdett; halk, majd egyre hangosabb nyögéseket kicsalva belőle.

Kis idő elteltével az előző ujjat még egy követte Shitsuha pedig egyre hangosabban nyögdécselt, lassan csípőjével enyhén rámozogva az ujjak ki-be húzogatására.

- Lám, lám, ennyire élvezed…? – hallotta meg a démon hangját, de felelni a kérdésre nem volt ereje.

Alig bírta türtőztetni magát, s már csak nyögni tudott az élvezettől, kicsire volt attól, hogy elsüljön most rögtön.

Akkor Atsushi ujjai hirtelen megálltak, a démon szinte teljesen kihúzta őket, hogy aztán hirtelen tövig visszalökhesse őket a féldémonba, aki fejét hátravetve, szemeit lecsukva, hangos nyögéssel elélvezett… volna, ha annak a gonoszan vigyorgó démonnak a másik keze nem úgy markolta volna férfiasságát, hogy semmiképp se tudjon elélvezni.

Shitsuha tekintete villámokat szórt, ahogy felpillantott Atsushira – aki ellenben bájosan mosolygott le a démonvadászra.

- Mondtam, hogy hallani akarlak ugatni – villantotta ki két hegyesebb szemfogát vigyorában.

- Arra aztán… Várhatsz…! – nyögte a féldémon két lihegés között, de Atsushi csak mosolygott tovább.

- Kíváncsi vagyok, meddig bírod… - mondta mosolyogva, majd kihúzta ujjait a másikból, kiváltva egy elfojtott nyögést Shitsuhából. Majd kioldotta saját övét, s kiszabadította nadrágjából saját hímtagját, amit a féldémon bejáratához illesztett, s egy lökéssel tövig beléhatolt.

Egyszerre nyögtek fel, Shitsuha a fájdalommal vegyes kéjtől, Atsushi pedig a szűk forróságtól, ami körülvette. Pár pillanatig állt csak, majd mozogni kezdett, először kicsiket lökve, majd egyre mélyebbre és egyre erősebben folytatta, minden egyes lökésre hallva egy vagy több sóhajt vagy nyögést a féldémontól.

- Ah… Atsushi… - nyögte shitsuha elpirulva, s ajkába harapva, amint azon kapta magát, hogy a démon nevét nyögdécseli. Nem mintha ez a démont zavarta volna – sőt!

Kihúzódott a féldémonból szinte teljesen, majd egy hirtelen lökéssel tövig merült benne újra eltalálva benne egy érzékeny pontot, mire amaz kínzottan hatalmasat nyögött. Ugyanis a démon ujjai még mindig megakadályozták a kielégülésben.

- A-atsushiiii… - nyögte kérőn, szinte követelőzve, amire a démon akaratlanul is elmosolyodott.

- Mit szeretnél? – kérdezte gonosz mosollyal arcán.

- Ha-hagyj végre… elmennem… - szuszogta, majd ismét felnyögött, ahogy a démon újra mozogni kezdett benne.

- Mondtam már, hogy mit akarok hallani… - válaszolta a démon, s finoman elkezdte ujjaival cirógatni shitsuha férfiasságának végét, ügyelve rá, hogy ennyitől még ne tudjon elélvezni.

A démonvadász vicsorgott. Majd megadóan lehunyta szemeit, elfordította fejét, s halkan, kínkeservesen szólt:

- …V-vau, vau… - Legszívesebben azonnal leharapta volna a nyelvét. Vagy akkor már inkább a démonét… Aki csak elégedetten vigyorgott.

- Ügyes kutya… - mondta, majd ismét rámarkolt a féldémon férfiasságára, de ezúttal a tövénél, s az előbbi mozdulatot megismételve hallotta, ahogy „szolgája” egy hangos nyögéssel elélvez.

Nem sokra rá ő is elment, egy halk, elégedett morranást engedve meg magának, s kihúzódott az alatta fekvő, lihegő féldémonból.

- Hogy tetszett? – kérdezte mosolyogva, cicafüleit megrebbentve, vörös szemeivel elégedetten nézve végig Shitsuhán.

- tudd meg, hogy utállak – felelte a démonvadász lihegve, s hátradöntötte fejét. Kikötözés ide vagy oda, helyben képes lett volna elájulni. Mind azért, mert kimerült, mind pedig azért, mert bárhogy is próbálta az ellenkezőjét elkönyvelni, be kellett látnia, hogy igenis, szégyentelenül élvezte.