Hojj, mai napi duplabejegyzés. xD Egyébként, a dalszöbeg az AC/DC egyik száma, mégpedig a The Jack. Régebbi művem, még asszem szeptemberben íródott, vagy nem is tudom már mikor, de jó rég volt. xD Hallgattam azt a számot, és egyszercsak jött egy olyan, hogy klikk, és írnom kellett. xD Úgyhogy jó olvasást, akit esetleg már letámadtam vele annka nem kell újraolvasni. xD
És ennek tetejébe az Ő arckifejezéséről se tudok leolvasni az ég egy adta világon semmit. Pech. Én a Póker Pofa briliáns hidegvérével meredek a lapjaimra, és szuggerálom őket, hogy marha szellő sebesen változzanak át egy Royal Fleush-é.
Újra Rá pillantok, de ezúttal is hiába. A mimikája nulla, tükörsima, bababőrű arcán egy izom se rezzen, egy aprócska vonás sem ráncolódik, és ha hiszitek, ha nem, még csak nem is pislog! Talán esetleg Fortuna istennő mégiscsak rokonszenvez velem, és neki is legalább olyan felesleges lapokat hozott össze, mint nekem? Vagy rosszabbat…? Na, na, a rosszindulatot most tegyük félre, ilyesmiben becsületes pókerjátékos nem reménykedik. Minő szerencse, hogy én nem vagyok becsületes…
Végre rám pillant! Csoda történt. Jelenleg éppen farkasszemet nézek az Ő elbűvölő, mélykék tekintetével. Férfiasan bevallom, hogy varázslatos szemei vannak. Mintha két hóval körülvett, magashegységi, kristálytiszta, mélységesen kék tavat látnék a finom arcocskáján. Engem néz. Én pedig őt. Egy pillanatra elveszem a tekintetében, de aztán összeszedem magam, és tovább figyelem az arcát, bármi nemű elváltozást kutatva.
Az Istenre, bármit, egy apró félmosolyt! Egy szemöldökráncolást! Egy szemöldökfelvonást! Báááármit! Ilyen mozdulatlan tekintetet én még csak a Louvre-beli Michelangelo-szobrok arcán láttam! Ugye olyan nem szokott megtörténni, hogy bárkinek az arca, esetleg az Ővé is márványból legyen kifaragva?
Hiába. Tekintetét rólam újra az öt darab kártyájára emeli. Agyam eldobom, de komolyan! Itt szemezünk, nekem is van öt lapom, neki is, és ahelyett, hogy végre lépne valamit, esetleg felhúzna egy tetves lapot, csak néz, mint Rozi a moziban! Ráadásul, a körénk gyűlt tömegek is csak néznek, mintha valami turistalátványosság lennék. Azaz lennénk. Bár, most hogy így jobban belegondolok, talán van okuk úgy bámulni rám, mint egy földönkívülire.
Mert kérem szépen, én, Jack Dourwell, vagyok az első ennek a kis szórakozóhelynek rövidke történelmében, aki volt akkora bátor bolond, hogy tajrészegen elkezdjen randalírozni, és fennhangon szidalmazni ennek a lebujnak a tulaját. Ráadásul nem akárhogy szidalmaztam, hanem – már amennyiben a tegnap estéről meglévő ködös emlékképeim nem csalnak – egyenesen sértegettem, mégpedig önmagával rendkívül megelégedett, adómentességet élvező, férfiaknak esténkét természetbeni és létszükségletű örömöket szolgáltató, és ezért horribilis összegeket elkérő nőszemélynek neveztem. Na jól van, kimondhatom, azt hiszem, hogy én voltam az első eme lebuj rövidke történelmében, aki volt akkora bátor bolond, hogy tajrészegen – a szó szoros értelmében – egoista, beképzelt, protekciós, méregdrága, nagyszájú ribancnak nevezzem ennek a kicsinek koránt sem mondható kaszinó tulaját.
Igen, ha minden részletre jól emlékszem, akkor szó szerint így mondtam. Bár, talán inkább a haverjaim elbeszélése alapján alkottam újra a valószínűsíthető verziót. Szóval, ez történt, kérem szépen. Az már csak hab a tortán, hogy a feljebb kivesézett, csodagyönyörű sértést egyenesen a tulaj képébe vágtam. Most mondjátok meg, hát nem én vagyok a legidiótább pókerjátékos a világon?!
Ezek után a következményeket nem nehéz kitalálni. Először is, Tőle kaptam egy Jackie Chan-filmbe beillő jobbhorgot, aztán egy Bud Spencer-éhez hasonló balegyenest. Aztán, amikor nagy nehezen feltápászkodtam a földről, és az alkohol ködös fátyolán át Rá emeltem fekete szemeimet, még volt bennem akkora önuralom, hogy vigyorogjak is. Hjajh, az élet szép…
Ténylegesen gyönyörű, mert innentől jön a jól ismert Fehér Folt, A Szakadás, ahonnét az ezután következő események véglegesen és maradék nélkül törlődtek. Az alkoholba áztatott agyvelő a lehető legjobb lomtár. Ha valamit beleteszel, tuti, hogy többet nem látod viszont.
Újra átvizsgálom tekintetemmel a kártyáimat. Ő kezd. Nah...?
Húz egy lapot. Majd bedob egy dámát.
Hm. Remek… Egész tűrhető… Én is húzok egy lapot. Káró ász! Oh yeah!! Fortuna istennő, mégis szeretsz?! Két pár. És behajítom a kör kettest. Egyelőre nem is olyan vészes. Jajj, egek, Fortuna istennőm, csak had éljem túúúl! Könyörgööööm! Semmi mást nem akarok jobban, csak hogy túléljem ezt a partit, aztán felszálljak az első repülőre, ami visszavisz Londonba innen! Amúgy is, hülyeség volt Párizsból hazafele menet megállni Avignonban egy kis bulizásra. Csak tudnám, hogy az ötfős társaságból melyikünk agyament ötlete volt, isten bizony kiherélem! (De inkább ezt gyorsan visszavonom, mert mintha valami olyasmi kezdene derengeni, hogy én voltam, aki előállt ezzel az ötlettel… Khm… Szóval, vissza a kártyákra!)
Ő még mindig ugyanazzal a Pókerarccal tekint a kártyáira. Valamit forgat a fejében. Érzem! Kispöcsös korom óta mást se csinálok, csak kártyázok, van egy kis gyakorlatom már benne… És a megérzéseim sose csalnak… De mit akarhat, te jóságos Fortuna!?
Újabb lapot húz. Bedob egy treff királyt. Jóságos ég, ilyen lazán dobálózni ekkora lapokkal! Mindjárt helyben szívrohamot kapok! Na jóóó, Mr. Dourwell, nyugodjon meg, elvégre nem látszódhat idegesnek Előtte… A kártyáimról, figyelemelterelő hadművelet gyanánt pillantásomat végigfuttatom az Ő egyenes, hollófekete haján, amit hátul egy vörös csattal kötött fel, s két vörös hajtűt szúrt a kontyba átlósan. A hajtűk tetején aprócska rubintok csillognak vörös valójukban, ahogy a kaszinó gyér fényei megvilágítják őket. Még úgy is, hogy fel van tűzve a haja, csaknem a derekáig ér. Hogy is mondjam csak… Csodaszép látványt nyújt… Dús frufruja alatt két mélykék szeme szinte villog, ahogy néha átfut rajtuk valami furcsa csillámlás, mintha kósza érzelmek, gondolatok lennének, melyek valahogy, tudat alatt utat törtek maguknak a Pókerarc gondosan felépített álcáján át.
Jól hallom, hogy a minket körülvevő nézősereg egyre idegesebben lélegzik? Igen, csakugyan… Húzok egy lapot. És el is dobom, mert semmi szükségem rá. Egyébként, egy pikk hármas volt. Fortuna istennő, ez mire volt jó…?
Ő pedig felpillant rám a kártyáiból. Oh! Csak nem? De-de! Rám néz, egyenesen bele az én éjfekete szemeimbe. Istenem, milyen elbűvölő szemei vannak…!
- Tudja… - szállingóznak ki vörös ajkai közül a hangok lágyan. Milyen kedves hangja van… - Még sosem volt Full Hause-om – jelenti ki, azzal vissza is mélyed a lapjai mögé, én meg érzem, ahogy bőröm fokozatosan elhagyja szokott, pirospozsgás színét, és falfehérré változik.
J-jól hallottam?! Na… Ne… Nem, nem, nem, nem!! Ez nem lehet! Ilyen nincs, csak amerikai kalandfilmben! Egyre inkább kezdem úgy érezni magam, mintha itt helyben megfulladnék a tudatban, hogy minden nyerési esélyem elszállt. Ez… Elég illúzióromboló. A közönség is így vélekedik, ugyanis hirtelen egy emberként élesen vesznek levegőt. Körülbelül én is annyira vagyok feszült, mint ők… Hirtelen úgy érzem, muszáj lazítanom a nyakkendőmön, különben itt helyben szívrohamot vagy agyvérzést kapok.
És, Fortuna istennő is tudja ám, hogy hogyan kell megmenteni a helyzetet, ugyanis egyszer csak felcsendül egy elektromos gitár visszafogottabb, jazzes ritmusú és dallamú hangja, majd bekapcsolódik a dob is, és végül megszólal az ének, pimaszkásan, fiatalosan, jazzesen, a maga erotikára csábító valójában…:
She gave me the King
She was reelin’ and dealin’
Just doin’ Her thing…
She was holdin’ a pair
But I had to try
Her duce was wilde
But my Ace was high…
Tudhattam volna, hogy mit tervez! Full House… Még hogy sose volt neki olyanja! Ha viszont most van neki, akkor én elvesztem… Elveszek, és soha többet nem kerülök meg. Eh, kár értem!
De! Még nincs veszve semmi se! Ne add fel Jack, még van remény! Lehet, hogy csak meg akar téveszteni! Mint valami aljas kígyó, át akar verni, hogy azt higgyem, hogy nála van az a lap, amivel engem padlóra küld, és elvesztem az egész partit…
És most félreértés ne essék, nem azért mondom, mert az egómat annyira kikészítené, hogy elvesztek egy játszmát, nem, dehogy is. Ennél többről van szó. Bár, mi tagadás, azért az egóm is sokat nyom a latban, hiszen nem kaphatok ki egy NŐTŐL!
De a legfontosabb most az, hogy ne veszítsem el a hidegvéremet. Nem, nem, az a legrosszabb, amit jelen helyzetben tehetnék. Még akkor is meg kell maradnom a jégbe faragott Póker Arcomnál, mikor a velem szemben álló közönség lemondóan ingatja a fejét felém. Öh… Most akkor nem viccelt azzal a Full House-sal?! Jóságos isten… Fortuna, légy kegyes!
- Jaj, Monseur Dourwell, ne vágjon már ilyen képet! Mint aki szellemet látott! – gúnyolódik velem, továbbra sem téve le a Póker Arcának érzelemmentes álarcáról.
- Én? Ugyan, dehogy! – mentem a büszkeségem cafatjait. Ez a nő… Szerintem haragszik rám a „leribancozásért”. Végülis, az lepett volna meg, ha nem…
Közben húz, és dob, egy káró ötöst.
That She’ve been delt with before!
Said She never had a Full House…
But I should have known…
From the tattoo on her left leg
And the garter on her right.
She has the card to bring Me down
If She play the righ!
Erh… Nem kívánom kommentálni. Ha csak egy kis barátságos kártyaparti lenne, akkor még azt mondanám, hogy hát istenem, de ez kicsit több annál. Pusztán abból kiindulva, hogy tegnap este miket műveltem, valószínűnek vélem, hogy több egy egyszerű partinál…
Hogy is volt a tegnap este folytatása…? Asszem, amikor felébredtem, szembe találtam magam Damiennel, a baráti társaságunk helyileg francia tagjával, aki lemondó tekintettel közölte velem, hogy ma estére van egy kihívásom. Totál másnapos fejjel ebből csak annyit fogtam fel, hogy van. Valami van, valamikor, valakivel, de hogy mi, hol, mikor, miért, azt bárhogyan is erőltettem, hogy felfogjam, az elmém bemondta az unalmast. Eh, ha a másnapos haverotoknak kell elmondani, hogy aznap este jelenése van egy tétmeccsre, akkor várjátok meg, amíg átesik egy liter kávé bedöntésén. Higgyétek el, utána mindent jobban fel fog fogni agyilag!
Szegény Damien elmondott mindent, de az égvilágon semmit nem fogtam fel belőle. Aztán jött az esti sokkhatás, amikor megláttam, hogy hova is érkeztünk. Névszerint a Devil’s Paradise névre keresztelt kaszinóhoz. Azt hittem, valami álom, hogy az Ördögök Paradicsomát újra látom, de amint szembe találtam magam a tulajdonosnő rideg kék szemeivel, rájöttem, hogy nem álom, hanem egy rémálom. Egyből beugrott, hogy tegnap este ő volt az a hölgyemény, aki olyan istenes pofonokat zavart le nekem. Meglepődésemben egy olyan bamba vigyor kúszott fel az arcomra, amit igen ritkán tudok csak produkálni. Mire kaptam még egy pofont. Kérem, már vigyorogni se lehet?!
Aztán bementünk, és a Hölgy közölte velem, hogy tegnap este igen durván megsértettem. Helyeslőn bólintottam egyet, mire dühödten villantak a szemei, úgyhogy jobbnak láttam a továbbiakban inkább nem mozdulni, mert esetleg még lecsapná a fejemet a helyéről. És aztán mondta, hogy tegnap este kihívott egy játszmára. És hogy ezután miket mondott, arra nem igazán emlékszem, mert ha jól tudom, azt a vörös ruhakölteményt vizsgálgattam, ami olyan észvesztően fonta körbe a testét…
Észbontóan nézett ki abban a ruhában, ezt már akkor elkönyveltem. Pánt nélküli, csónaknyakú, mell felett kicsit fodros, fűzős, hosszú ujjú felső, fodros, vörös, rózsákkal díszített, jobb oldalon földig, baloldalon combközépig érő szoknya. Vörös, csipkés combfix, és vörös magas sarkú cipő, ami egyszerűen csodásan kiemelte, milyen eszményi lábai vannak…
És ahogy a tekintetem megakadt a csípőjénél, kénytelen voltam visszazökkenni a valóságba, ugyanis egy megtisztelő női pofonnal a tudomásomra hozta, hogy rohadtul nem szereti, ha ilyen feltűnően stírölik. Pardon… A szépet mindig ilyen feltűnően stírölöm…
Aztán, a nézőközönséggel körbe véve, a haverjaimtól leszakadva leültünk a kaszinó közepére kihelyezett, múlt századi, kézi faragású mahagóni asztalhoz, s miközben osztotta a lapokat, félszemmel a paklit néztem, fél szemmel pedig a fülében lógó, gyönyörű fekete rózsát, ami szinte teljesen olyan volt, mintha a nyakláncáról szedték volna le. Természetesen közben akadt néhány jóakaró pincérkisasszony a közelben, akik – miközben mellém helyeztek egy Mojitot – susogtak pár hasznosnak tűnő információt a fülembe.
Így tudtam meg, hogy a Hölgyet Póker Arcnak becézik, s a természete is olyan, mint az álarca. Valamint, a kedvenc játékát, a Poker Slate-et fogjuk játszani. Egy pillanatra igencsak esélytelennek éreztem magam…
Kevert, és osztott. Azt hittem, egy örökkévalóságig tart, amíg végre megkapom az öt lapocskát. És akkor szembesültem a ténnyel, hogy Fortuna istennő ma este úgy elpártolt tőlem, ahogy azt kell…
- Monseur Dourwell, valóban jól játszanak a színpadon, de nekünk most dolgunk van… - hallom az Ő hangját hirtelen, s rákapom a tekintetem. Oh, igaz, igaz. Úgy elbambultam, el is felejtettem, hogy én jövök. De végülis… Nem halál tök mindegy? Úgyis nála van…
Sóhajtok egyet halkan, aztán felhúzok egy lapot. Pikk dáma. Elteszem. És eldobom a káró tízest. Hm, egész jó lett így… De mindegy mostmár. Hiszen, Ő jön, és a következő lépése az lesz, hogy lepak… Lapot húz?!
Mi?!?! Ezek szerint az előbbi Full House-zal csak blöffölt?! Fortuna istennőm, hát mégis velem vagy!? Isteneeeeem! Ekkora mázlista is csak én lehetek! Mégse vesztem el! Háh! Na, ki az Ász?!
Poker Face was Her nature.
Poker Slate was Her game,
If She knew she could get ya!
She played them fast
And She played them hard
She could close Her eyes
And feel every card…
Persze, le is pakolhatnék. De… Valamiért rossz előérzetem van. Úgy érzem, hogy valami nagyon durva dolog van Nála, és ha önelégülten lepakolnék, csak nagyobbat égnék be. Úgyhogy inkább húzok. És el is dobom. Treff jumbó volt, ami nekem nem kell. Ismét Ő jön. Miért érzek gombócot a torkomban…?
Elmosolyodik… Ne… Na ne… Nem, nem, nem, nem! Ez nem lehet! Miért mosolyog?! Hova lett az imént olyan gondosan felrakott, márványszoborszerű arc?! Ez rosszat jelent, rám nézve… Jó isten, már megint mit tervez?! Ezek szerint… Bassza meg… Kész… Meghaltam… Istenem… Tudhattam volna…!
That She’ve been shuffled before?
Said she never had a Royal Fleush
But I should have known…
That all the cards were comin’
From the bottom of the pack.
And if I’ve known what She was dealin’ out
I have delt her back!
Egy… Royal Fleush… Pikkből. Ott van mind… pikk tíz, jumbó, dáma, király és… És a Pikk ász, ami nálam van, hiányzik… És ott van a helyén a Jack!
- Nyertem, Monseur Dourwell – mosolyogja a Hölgy.
- Minden eléismerésem… - felelem lesújtva.
Vesztettem. És most jöhet a fogadás tétje, ami… Ácsi! Mi is volt a tét!? Jóságos atya úr isten, mi volt a játszma tétje? Izé… Tuti, hogy mondta valamikor, de… Ajajj…
- És mielőtt elfelejtené, hogy miben is állapodtunk meg tegnap este, amikor csatak részegen kihívott egy játszmára… - Én hívtam ki?! ÉN!? Nem… fordítva…?
- Abban állapodtunk meg, hogy ha ön nyer, akkor abban az esetben a kaszinóm fizeti magának és a barátainak a repülőjegyet vissza Londonba – mondja a Hölgy, látva az értetlen arcomat.
Valóban így volt? Öh… Hát… Most, hogy így belegondolok… És végigpillantok Rajta… Magamban, a lelkem mélyén kicsit örülök, hogy nem én nyertem, hiszen… Akkor most húzhatnék el a francba, és nem láthatnám Őt… Hogy is mondjam… Ilyen gyönyörű hölgytől vereséget szenvedni… Nem szégyen…
És hogy őszinte legyek, ilyen gyönyörű hölgyet még életemben nem láttam. Tényleg… Valahogy ezt el kéne neki mondjam, hogy sajnálom, hogy leribancoztam, és hogy… Na ácsi, csak nem vagyok szerelmes?! Jack Dourwell, te balfék… Tajrészegen kihívsz egy hölgyet pókerezni, és beleesel?! Jack, te barom…
- De mivel én nyertem… - folytatja. – Ezért…
Ezért nagy valószínűleg kitiltanak ebből a kaszinóból… ebből a városból… ebből az országból…? Na jó, azért annyira nem durva a helyzet, de hogy a kaszinóba többet vissza nem térhetek, az tuti. Pedig… Ha kitiltanak, akkor nem fogok tudni elnézést kérni… És… Szerelmet vallani…
- Ezért én is önnel megyek Londonba, és igent felelek a tegnap esti leánykérésre.
…?!?! He…? Leesik az állam. Körbenézek. Mindenki mosolyog. Ő is mosolyog. Én is elmosolyodom. Van még más is, amire nem emlékszem a tegnap estéből…? Mindegy. Nem érdekel. Fortuna istennő mégiscsak a kegyeibe fogadott.
