Ma reggel nyolckor ezzel keltettem. ,,Tünde, megyünk vonatozni!" Na modnom remek, nézek bután, mint a zorángután, de aztán nagy nehezen körvonalazódott bennem, hogy mi is az a vonat... Nagy, fekete, füstöt fúj, és mennek utána az utaskocsik. Illetve, valamikor a múltszázadban ilyenek voltak, mostanra már randa villanymozdonyok vannak. Azok nem tetszenek. De a régi, pöfögős vonatocskák, azok nagoyn. ^^ És ráadásul, reggeli közben kiderült, hogy Úttörő vasutazni megyünk. xD
Az kafa. Nagyon. Elsőre eszembe ötlött, hogy nosztalgia járattal menjünk. (Mert ugye az úttörő vasút is villamosítva van, de vannak rajta nosztalgiajáratok, amiknek a mozdonya füstöt fúj, vőzölög, és szenet is visz maga mögött, valamint a kocsik is meglehetősen múltszázadi hagnulatot idéznek. Na, uccu neki, mentünk is. 10:10-kor ment a mi drága pöfink, és igyekeztünk átkelni a városon. xD Nagy nehezen sikerült is, és én lélekszakadva berohantmam ejgyet venni, nosztalgiajáratra.
Nosztalgia járat? De hova sietni - mondja a kiscsaj - hiszen az csak egy óra múlva megy...
Hiperértelmes fejjel kinyögtem: he? Na igen... Ősök rossz sort néztek a neten. Pazar... Úgyhogy doamentünk egy órával előbb, istentudja minek. Illetve, nosztalgizáni akartunk volna, de mivel egy óra múlva indul csak a drága pöfögős, így letettünk róla - ami miatt még mindig egy picit fújok az ősökre... Ha nekem megígérik, hogy pöfögőssel megyünk, akkor azzal megyünk, és kész. De nem, helyette felszálltunk a már bent állomásozó villanyosra. =P Az is jó volt, végül is, de akkor is... Én nosztalgiázni akartam volna!! (Tudom, így jártam...)
Ellenben, végig ezt a számot dúdoltam, meg énekeltem:
,,Mint a mókus fenn a fán,
Az úttörő olya vidám
Ajkáról ki se fogy a nóta!
Ha tábort üt valahol,
Sok kis pajtás így dalol
Fújja estig kora reggel óta!
Évek szállanak
A nyári fák alatt
Oly vidám az élet!
Boldog dallama
Így önti dalba ma
Csuda jó, gyönyörű az élet!"
Nem vagyok ép. xD Tudom. xD De azóta is ezt a dalt dúdolom. xD Picsába, beleette magát a fülembe, és nem akar kijönni! XDD Na, majd hajmosásnál kimosom. =P
Apámnak meg Trisztánnak ellenben nem tetszett. Cöh... Ilyet... Hogy lehet a vonatozást nem élvezni? Szerintem tök klassz. Legalább is, én imádok zakatolódni - van iylen szó egyáltalán? Most lesz - és mennyibel jobban tetszett volna, ha pöfögőssel mentünk volna... =P
Ellenben, végezvén ezzel hazajöttünk, én meg nekiálltam telepíteni azt a sézpséget, amit apám vett, egy fehér kis WiFi-adaptert, de az istennek nem jutottam vele semmire... Hiába olvastam el az útmutatót, hogy ezt hogy kell, azt hogy kell, az cseszett azt csinálni, amit mondtam neki. Elvileg, az útmutató drágaság szerint annak működnie kéne. Igen ám, csak képtelen csatlakozni a hálózathoz - ami meglehetősen kellemetlen, főként, hogy így egyfolytában, másodpercenként váltja, hgoy van net, nincs net, van net, nincs net.
Úgyhogy kihúztam a drágaságot, és betettem az öcsém WiFi-adapterét. XD Az bezzeg működik, profin. (Különben nem lennék itt, és szövegelnék...XD) Mondjuk, előtte el kellett mennem vele teniszezni egy órára - ami megjegyzem nagoyn jól esett, így két hét kihagyás után - és csak utána akadhattam rá arra a kis bedugós, fekete drágaságra - akit ezennel hivatalosan elnevezek Lunának. Elsősorban, mert fekete, mint az újhold, és rá van írva, hogy LUTEC, amiről nekem a Luna jut eszembe, pusztán a Lu előtag miatt. xD
Ellenben, amíg nem volt net, másoltam. Bezony. Az én névtelen gyönyörűségemet, Cain-drágát. xD Úgyhogy ezennel be is másolom a harmadik fejezetet - a negyedik meg már írás alatt áll. xD Jó ovlasást. ^^
…Feladom…
Hatalmasat ásítok, és vicsorogva elnyúlok az asztalomon, lehetőleg eltakarva azt a kismilliárd háromszöget, amiket már három órája rajzolgatok a négyzetrácsos füzetembe. Én ezt nem bírom tovább! Ki találta ki a háromszögeket?! És ami fontosabb, a társai miért nem verték agyon?! Tököm tele van ezekkel az istenverte háromszögekkel!
Miért pont én?! Miért pont a háromszögek?! Annyi gyönyörű szép alakzat létezik, amikről készíthetnék pluszfeladatokat – esetleg a pont, a vonal, a szakasz és az egyenes -, miért pont a háromszögeket vesszük?! Gyűűűlölöm a geometriát…
Már három órája ezekkel szarakodok, az egész délutánom rámegy, de komolyan! Kettőre sikerült hazaérnem – rohadt busz, köcsög busz, utálom a tömegközlekedést – és háromkor ültem neki… Jóságos atya úr isten, ebből csak egyre több lesz…
- Helló, kisöcsi! – libben be szobámba Nate, szokásához híven ott füstölög szájában a cigarettája. – Na, hogy vannak a háromszögek? – vigyorog rám. Remek… Már csak te hiányoztál, drága bátyám…
- Egyelőre az istennek nem akarnak kinyiffanni… - húzom a szám, és feltápászkodok az asztalról.
- Hm, ez aztán valóban eget rengető probléma – vigyorog Nate cinikusan.
- Ha nem rajzoltam le idáig vagy 60 háromszöget, akkor egyet se! – vágom vissza durcásan.
- Te vívtad ki magadnak… - von vállat erre. – Legközelebb majd gondolkodsz, mielőtt ész nélkül beszólogatsz a matektanárnak.
- Egy rohadt beszólásomért még nem kellett volna ennyi adnia! – védem továbbra is saját álláspontomat.
- Bűnhődj csak egy kicsit, az soha nem árt, neked meg aztán pláne nem – áll meg mellettem és les bele a példáimba a vállam fölött.
- Ez már a szadizmus határát súrolja! – Akkor is nekem van igazam, és kész!
- Úgy gondolod? – vigyorog rám Nate. – Tévedsz. Ez még nem szadizmus – vigyora sokat sejtetően görbül arcán, és kiveszi szájából a cigijét, a füle mögé rakja, én meg rá emelem tekintetem. – De szívesen megmutatom, mi minősül annak – mondja, majd hozzám közelebbi kezét a fejemre teszi, és az asztalom felé fordítja, s már nyálazná is be az ujját, de én megelőzöm a szándékában!
- Nem kell! – kiáltom, állásba ugrok, és teszek még két lépést a biztonság kedvéért, minél messzebb Natetől.
Bátyám pedig csak hangosan röhög a reakciómon, majd levágja magát az ágyamra, s jobb lábát bal térdére teszi.
- Pedig ezt naponta kétszer szoktuk eljátszani – nyafogja, de vigyora még mindig nem tűnik el arcáról.
- Ma már megkaptam a másodikat is! – vágom rá gyorsabban, mint kellett volna, s eszembe jut, hogy elfelejtettem szólni neki, hogy Joshua hét körül átjön. A fenébe…
De bátyám egyelőre csak megdöbbenve néz rám.
- Rajtam kívül még terrorizál téged valaki? Ki volt az?! Megverem! – szorítja ökölbe kezét.
Ilyenkor mindig kettős érzés fog el bátyám iránt. Egyrészt örülök, hogy megvéd, másrészt viszont ilyenkor kicsit úgy érzem magam, mintha a kedvenc játéka lennék, akivel senki más nem játszhat. De legalább valamilyen úton-módon fontos vagyok neki…
- Joshua – válaszolom a kérdésére, mire megint néz egyet. Biztos meglepődött, hogy a majdnem dobosa is szórakozik az ő kisöccsével. Pár pillanat döbbent csönd után azonban végre felszólal:
- …Ki az a Joshua…? – néz rám teljesen értetlenül.
…Hogy az a…! Fejemre csapok.
- Jonathan, ennyire nem lehetsz fafej! – fakadok ki mérgesen. Mellékesen, csak ilyen helyzetekben hívom Natet Jonathannak, meg amikor veszettül mérges vagyok rá.
- Ne szemtelenkedj, mert megjárod… - fenyeget meg. – tényleg fingom sincs, hogy ki az!
- Joshua, aki majdnem a dobosod lett…!
Újabb pár pillanatnyi néma csönd következik, amikor is bátyám lázasan kutat az emlékezetében – ami sose volt túl jó neki – én meg szinte látom, ahogy az agykerekei füstölve forognak…
- Jaa! Josh Marker, aki a csoporttársam az egyetemen! – csap a fejére Nate a felismerés boldog tudatában. – Azért nem ugrott be, mert soha nem hívom Joshuának. Csak Josh – vigyorogja. - És úgy mellesleg, hogy sikerült találkoznod vele?
- Majdnem elcsapott a motorjával – felelem, közben megfordítom a székemet, ráülök, és a támlájára könyökölök, fejemet támasztva.
Nate persze kinevet, mint mindig.
- Ez rá vall! – neveti. – És milyen jogon terrorizálja az én édes, egyetlen kisöcsémet?
- Jó kérdés – morgom. –De még nálad is durvább! – nézek jelentőségteljesen bátyámra.
- Igazán? Miért, mit csinált? Nyelven harapott? – vigyorogja.
De szívesen mondanám neki, hogy igen, kíváncsi lennék, milyen pofát vágna hozzá. Még szerencse, hogy nem az történt… De én igazából ezt sem akarom túlságosan nagyon Natenek elújságolni. Rájön ő magától is. Legalább is, kénytelen lesz, mert makacsul félrepillantok, jelezve, hogy én ezt nem vagyok hajlandó elmondani. Ellenben az ő arcán kapásból megjelenik egy gunyoros vigyor.
- Csak nem a nyelvét dugta a füledbe az ujja helyett?
Vá, kiráz a hideg, ha rágondolok… Brr…
Nate szerintem belelát a gondolataimba, avagy csak én hallgatok túlságosan is elismerően, mert drága bátyám hangosan felkacag.
- Ez kész! Holnap be fogok menni az egyemre, hogy erről őt is megkérdezzem, ennyit megér a professzorok unalmas hablatyának hallgatása! – neveti jókedvűen. Akkor most közlöm vele…
- Fölösleges. Hét körül átjön – jelentem ki közömbösen, bátyám pedig rám tekint.
- He…? – néz először megrökönyödötten. – Mi?! – kiált aztán inkább ijedten. Remek reakció, ilyesmire számítottam…!
- Nem mi, hanem tessék – mosolygok rá kedvesen.
- Bazmeg, öcsi, miért csak most szólsz?! Tíz perc múlva hét óra lesz! – kiabálja, s feláll.
- Három órán át randevúztam a háromszögekkel, nem várhatod el, hogy Joshra is emlékezzek! – vágok vissza.
- Pedig emlékezhetnél rá, ha már olyan érzékien nyalogatta a hallójáratodat… - vigyorog rám gonoszan.
Én hozzá vágok valamit, hol egy fél tégla?! Váza is megteszi! Semmi… Akkor szavakkal dobálózok, bánom is én…!
- Menj a francba, Jonathan! – hát ez nem volt valami mesteri visszavágás…
- Csak utánad, Cain – vigyorog ugyanolyan gonoszan, talán ezúttal némi álkedvesség is van a hangjában.
Én ezt nem bírom. Nyelvet öltök rá, istenesen. Kivételesen nem fenyeget nyelvleharapással, csak sóhajt egyet. Aztán hirtelen motorrobogást hallok, majd egy éles fékcsikorgást, amit egyből meg is ismerek. Ez Josh.
- Remek, itt is van. Nyitsz ajtót te, hátha most is bele akar kóstolni a fülecskédbe? – kérdezi Nate vigyorogva, én meg hozzávágom a matekkönyvem.
- Ezek szerint én nyitok. Vigyázz, Cain, lehet, hogy ebben nem lesz köszönet… - vigyorog rám fenyegetően, majd elindul lefele, és viszi a matekkönyvem is.
Az nem baj, vigye csak. Ellenben én még bosszút akarok állni Joshon. Bizony. Tudja csak meg, milyen érzés, ha valaki a fülében matat a nyelvével! Úgy ám, de akkor nem ártana Nate után menni. Neki is indulok.
Azért azt remélem, hogy Josh nem dohányzik. Egyszer megpróbáltam visszafizetni bátyónak azt az ujjas dolgot. Pechemre a cigarettája a kezem felé lógott ki a szájából, és ahogy a szeme sarkából kiszúrta a szándékomat, felém rántotta a fejét, és a cigaretta egy halk sercegés kíséretében elnyomódott a hüvelyk és mutató ujjam között. Annál nagyobbat még életemben nem visítottam…
Közben Nate már lent áll az ajtóban, s nyitja azt – és valóban Josh az. Ugyanaz a bőrszerkó van rajta, és a bukósisak is stimmel a kezében, aztán, ahogy meglátom az arcát, már kétség sem férhet hozzá, hogy Joshua Marker áll az ajtónkban.
- Hali! – int vigyorogva Natenek.
- Cső! Telefonálni, hogy jössz, luxus, haver? – kérdezi bátyám cinikus mosollyal arcán.
- Üzentem az öcsikéddel, nem adta át? – Nate, hogy szakadnál meg…
Josh beljebb jön, de még nem vesz észre.
- De, mesélt valami ilyesmit. Olyan öt perce kábé…
- Na szép… - kuncog egyet Josh, és végre észrevesz. – Emlegetett szamár! Hali, Kölyök!
Visszaköszönök, de mielőtt többet tudnék mondani, Nate a szavamba vág:
- Nézd el neki, három órán át randizott – vigyorogja bátyám.
- Igen? – döbben le a bőrszerkós srác. – Randizol? Hány éves vagy te? És ki a kiszemelt?
- Tizenhárom, és nem egy, hanem…
- Nem egy…? – szakít félbe, majd gúnyosan elvigyorodik. – Tizenhárom évesen már háremet tartunk? Ejnye-ejnye… Bár, mit várok Nate kisöccsétől, aki szinte a fiatalkori mása…? – mosolyog gúnyosan. – Hány évesek a hölgyek? A végén kiderül, hogy nagykorú is akad köztük.
- Nem akarlak elkeseríteni, de háromszögekkel randevúztam – grimaszolok cinikusan, mire csak egy lesajnáló pillantást kapok.
- Végülis… Ki mire bukik… Hidd el, a lányok jobbak. Válaszolnak, ha kérdezed őket, sokkal kerekebb vonalaik vannak, és még élvezkedni is lehet velük!
- Josh, te rossz hatással vagy az öcsémre… - csóválja meg fejét Nate. – Először nyalogatod, most meg ez… - Nate, te…
- Hé! – kiáltok fel felháborodottan, de ügyet se vetnek rám. Mintha ott se lennék, komolyan!
- Ó, hát elmesélte… - vigyorogja Josh. – Mondjuk, az lepett volna meg, ha nem teszi.
- Engem történetesen ez lepett meg – szólal fel bátyám az érdekemben. – Mit szólt be, hogy a fülébe nyaltál?
Remek… Ennyit arról, hogy az én érdekemben érdeklődik…
- Azt hiszem… - gondolkodik el Josh a plafonra tekintve, bal kezével jobb könyökét támasztva, s jobb kezével állát vakarja. – Öngyilkos pilótának tituált…
Nate csak egy értetlen pillantást vet rá.
- Kamikázénak – fűzi hozzá a szőke srác magyarázatként, mire bátyám megértve hümmög egyet.
- Miért, nem az vagy? – vigyorog Joshra kekeckedőn, mire az csak fúj egyet.
- Le se tagadhatnátok egymást.
- Nem bizony – feleli bátyám, én meg észreveszem Emmát, ahogy a lépcsőről tart lefele, körbe-körbe pillantva mindenfele. Biztos keres valamit.
- Karamellásrudam, nem tudod véletlenül, hol hagytam az én édes kis kuktámat? – kérdezi bátyámat, majd feltűnik neki Josh is. – Üdv, karamellás almám! – mosolyog rá. – Régen jártál errefelé. – Josh mikor járt errefelé?! Avagy csak én nem voltam itthon…?
A srác ellenben elképedve tekint fiatalabbik nővéremre. Biztos még nem szokott hozzá az új becenevéhez…
- Emma? A kis Emma? – kérdez rá, végigmérve nővéremet.
- Igen, karamellás almám – kuncog a lány. – Pedig azért ennyire nem jártál felénk régen… - jegyzi meg mosolyogva.
- Elképesztően régen járhattam erre, ha a kis Emmácskából ilyen csodaszép és elbűvölő hölgy lett! – mosolyogja nővéremnek, aki erre csak elpirul.
És ha ez még nem lenne elég, mikor Emma elé ér, megfogja a kezét és… megcsókolja?! Komolyan kezet csókol a nővéremnek? De ahogy látom, Emma legalább ilyen meglepett képpel néz rá, mint én.
- Karamellás almám, az egy csöppet túlzás, hogy elbűvölő lennék… - pironkodik a földet bámulva Emma. Nem értem, mi baja van a külsejével… Szerintem szép. Bájos arca van, és minden testrésze hibátlan. Az meg, hogy dundibb az átlagnál, kit érdekel? Neki jól áll, el se tudnám képzelni, ha nem lenne megáldva ilyen szép, kerek vonalakkal.
- Megbocsáss, Emma – mondja Josh, és elengedi nővérem kezét. – Akkor úgy mondom, hogy gyönyörű vagy.
Ácsi! Most Josh komolyan fel akarja szedni a nővéremet?!
- Emma! Itt a kuktád! – jön fel a konyhából másik nővérem is, a kezében a keresett edénnyel. Ő is kiszúrja az ajtóban álldogáló srácot. – Josh? Atya ég, de régen láttalak! – mosolyogja Dorina, s közelebb lép hozzá, kézfogásra nyújtva kezét.
És ő is kézcsókot kap! Én behalok, de komolyan!
- Dorina kedves, csodaszép vagy! Soha ne hagyd abba a táncolást! – mosolyog rá Josh.
Mindkét nővérem pipacs piros. Egy srác miatt…Ez egy kicsit durva…
- Hölgyeim, bocsánatot kérek, de most már mennék… Pár kottáért jöttem – utalgat a srác finoman, hogy már menne fel, Nate pedig el is indul a lépcsőn, Josh utána. Még mielőtt én is mennék utánuk, pár szavacskát elcsípek a nővéreim sugdolózásából:
- Eszméletlenül helyes ez a srác! – suttogja Dorina.
- Igen, puncsom, meseszép… És azok a smaragdzöld szemei…
- Gyönyörűek… - susogják egyszerre, társalgásuk tárgya után tekintve a lépcsőn.
Kész, totál beleestek Joshba. Hiába, a nővéreim is nőből vannak…
Nade, én már megyek is Naték után, elvégre, még bosszút kell állnom azon az ,,eszméletlen helyes” srácon…!
Amint bátyám szobájához érek és benézek az ajtón, látom, ahogy Josh Nate ágyán ücsörög, kezében pár kottával, amiket nagy hévvel olvasgat, bátyám pedig a forgós, gurulós bőrszékében ül és vár, hogy Josh kérje majd a többi kottát is. Belépek.
- Hali – köszönök spontán, és megpillantom Nate kezében a matekkönyvemet. Jé! Az még nála van? Visszaszerezzük.
- Khm… Nate, visszakaphatnám? – kérdezem, miközben a könyvre mutatok.
- Ezt? Kötve hiszem – von vállat bátyám.
- Tessék?! Mert?! – háborodok fel egyből. Mi az, hogy nem adja vissza?!
- Hozzám vágtad. Ergo, neked már nem kell – vigyorogja, s fúj egy füstfelhőt a levegőbe.
- Add vissza! – lépek elé, és nyúlok a könyvemért. – Tény, hogy nem szeretem a matekot, de az az ÉN könyvem! Kérem vissza!
- Kérd szépen, akkor talán visszaadom.
Sóhajtok. Ilyen nincs…
- Kérlek szépen, add vissza a könyvemet – mondom nem bátyámra nézve, s Nate elégedett vigyorogva a kezembe nyomja a könyvemet.
- Köszi! – Na végre. Matekkönyv kipipálva, most jöhet a bosszú. Nyehehe…
- Hozok valamit inni – áll fel bátyám a székéből. – Mit kérsz? – kérdezi Joshtól.
- Csak a szokásosat – feleli az fel sem pillantva a kottákból. – Már amennyiben még mindig te kevered a környéken a legjobb Bloody Maryt – teszi hozzá magyarázón s vigyorogva.
- Pff, te kis alkoholista… - forgatja szemeit Nate. Akkor a Bloody Mary valami koktél lehet.
- 22 éves vagyok, nem szabad? – néz fel végre Josh bátyámra vigyorogva.
- De, szabad… - sóhajtja Nate, és kimegy a szobából.
Tőlem bezzeg meg nem kérdezné, hogy egyáltalán kérek-e valamit inni, neeeem! Cöh… Nem baj, így legalább vizslató tekintetek nélkül állhatok bosszút Joshon.
Ő újra a kottákba mélyed, rólam tudomást sem vesz. Hehe, na majd ez után emlékezni fog rám…
Mögé mászok az ágyon, úgy ügyeskedve, mintha csak leültem volna, de közben szinte teljesen mögötte vagyok. A válla fölött belekémlelek a kottába, sajnos ezt már észreveszi.
- Mit nézel? – kérdezi tőlem gyanakodóan méregetve.
- Dobkotta? – bökök fejemmel a kezében tartott lapra, hátha vissza tudom terelni a figyelmét arra.
- Jah, az – böki ki végül semleges tekintettel, s visszaréved a kotta tanulmányozásába.
Ez az! Na akkor most… Kicsit úgy érzem magam, mint egy előadás előtt… Az az egészséges idegesség motoszkál bennem, s gyorsítja a szívverésem, valamint húzza össze a gyomromat. Jól van na, még nem nyaltam bele senkinek sem, a fülébe, de egyszer ezt is el kell kezdeni…
Jó nagy adag nyálat gyűjtök össze a nyelvem hegyére, elvégre Josh is úgy csinálta, tudja csak meg, milyen szar érzés!
Szerencsére a haja – hála felzselézett mivoltának – nincs útban, újabb esetleges zavaró tényező kihúzva. Közelebb hajolok hozzá, lehetőleg a látószögén kívül maradva, lassan kinyújtom a nyelvem, és már épp végrehajtanám a szándékomat, amikor elfordítja a fejét, és…
Jézusom, te jóságos ég, bekapja a nyelvemet!
A szánk összeér, Josh pedig nyelvével az enyémet kóstolgatja, én meg hiába próbálok elszakadni tőle, a döbbenet és a rémület miatt még mozdulni is képtelen vagyok… Te jóságos ég… Basszus, ilyen nincs! Ilyen nincs, nem létezik, csak Jeff Dunham kabaréjában! Bár, ő hasbeszélő, de jelenleg nekem is a számba mondják - nyalják – a dolgokat.
Olyan fél perc rémült állapot után végre eljutok arra a pontra, hogy kitépjem magam Josh szájából, s levegőért kapkodva ugrok le az ágyról, de még mindig a szőke srácra meredek ijedten, s érzem, hogy fél pillanat alatt fülig pirulok.
- Joshua, ez azért egy kicsit durva volt… - hallom bátyám hangját az ajtóban, Josh meg csak ördögien felnevet… Hogy mer nevetni ezen?!
- Ne röhögj, te gusztustalan, ferdehajlamú pedofil! – vágom hozzá dühösen, mire bátyám helyeslően bólogat, Josh meg ördögien vigyorog rám.
- Vigyázz, mit mondasz, Kölyök, mert kapsz még egyet- fenyeget, közben bátyám leteszi a Bloody Maryjét az asztalra.
- Mi az, öreg fiú, újabban a 13 éves kissrácok jönnek be neked? – villant Nate egy gúnyos vigyort Joshra, az meg csak mosolyogva vállat von (Vállat von! Én megölöm!)
- Jó íze van, de a lányokat jobban bírom – jelenti ki lenézően. – És egyébként is, megpróbálta velem eljátszani a nyelves cuccot, én meg csupán demonstráltam neki, hogy ez a magára tekintve nem épp a legjobb ötlet – mosolyogja, kicsit hátradőlve, kezeivel az ágyon támaszkodva háta mögött.
- Tisztában vagy azzal, hogy ez az első csókom volt…? – kérdezem, olyan fenyegetően, ahogy csak tudom.
- Akkor remélem, élvezted! – vigyorog rám.
- Nate, könyörgöm, had vágjak hozzá valamit! – nézek bátyámra, az ő haverja, kell az engedélye, ha ki akarom nyírni. Bár, nem hiszem, hogy rábólint. Josh, is ezen a véleményen van, elvégre kárörvendően vigyorog. Lehet, hogy engedélykérés helyett kapásból hozzá kellett volna vágnom a padlón mellettem levő jó nagy hangfalat? Nem lehet, biztos…
- Nyugodtan szétverheted – von vállat bátyám.
Heeeeee? Ez komoly?! Tényleg jól hallottam, hogy megengedte?! Ez nem lehet igaz!
De ahogy látom, Josht legalább annyira meglepte a dolog, mint engem. Csak ő a hatásszünet után fel is szólal, velem ellentétben, mert én csak jólesően és gonoszan vigyorgok.
- Mit mondtál?! – fordul felháborodva bátyámhoz.
- Megismételjem? Szétverhet – válaszolja Nate halál nyugodtan, miközben egy újabb szál cigire gyűjt. – Miért, mit vártál, mit mondok? – néz Joshra komolyan.
- Gondoltam, nekem kedvezel… - feleli a szőke srác csúnyán nézve bátyámra.
- Rosszul gondoltad. Épp az imént smároltad le az öcsémet, ráadásul az első csókja volt, és ezt a cselekedetedet én, és szerintem Cain is csak akkor lenne hajlandó megbocsátani, ha lány lennél. És remélem, nem most állt szándékodban átoperáltatnod magad nővé – fűzi hozzá vigyorogva.
Ilyenkor örülök, hogy olyan bátyám van, mint Nate. Lehet, hogy néha szíve szerint lelökne az első szakadékról – néha én is őt – de ha valami olyan történik velem, ami szerinte sem a legrózsásabb, akkor mindig, bárkinek az igazától eltekintve az én pártomat fogja. Elmondhatom, hogy szerem őt, mint testvért…
- Meg amúgy is… - fúj egy füstfelhőt a levegőbe, s Josh csak morogva cehheg egyet. – Cain az én öcsém. Rajtam kívül nem terrorizálhatja, és nevelheti senki, csak ha én engedélyt adok rá – vigyorogja.
…Ennyit arról, hogy ő miként szeret… Remek. Kösz bátyó, ez jót tesz az önbecsülésemnek!
- Majd legközelebb engedélyt kérek, hogy megnevelhessem… - forgatja a szemeit Josh.
- A nagy frászt! Még egy ilyen nem lesz! – ripakodok rá, s akkor ezennel hozzá is vágom a matekkönyvem. Nesze, teee, hogy mennyivel jobban örültem volna a matekkönyv helyett egy fél téglának!
- Igazad van, Kölyök, többször nem vagyok hajlandó téged megcsókolni… - vigyorog rám gúnyosan, majd nyelvet ölt rám. Lopja a védjegyem! – Hiszed, vagy sem, de nagy akaraterő kellett, hogy ne kezdjek el öklendezni a végére.
- Hidd el, nekem is! – vetek rá egy gyilkos pillantást. Mint már említettem, ki kell fejlesztenem a szemmel való ölés csodaszép művészetét…
- Ó, hát persze-persze… De még ha tetszett is volna, leszögezem, én a lányokat szeretem. Az a csók nevelő jellegű volt – von vállat hanyagul, majd feláll, s elveszi az asztalról a Bloody Maryjét.
- Még jó…! – megborzongok, ha csak rágondolok…
- Na, de, engem is sürget az idő… - azzal egy húzásra megissza a koktélt. – Kösz, Nate – mosolyog bátyámra. – A kottát is, meg a koktélt is, ugyan olyan csodás, mint mindig.
- Tudom – vigyorogja bátyám, és elveszi Joshtól a poharat. – Kitalálsz, ugye? – kérdezi tőle.
- Ki tudja, talán eltévedek – von vállat Josh pimaszul. – Pá, vigyázzatok magatokra, főként te a kisöcsédre, Nate! – vigyorog rám, én meg grimaszolok neki, azzal már ki is lép a szobából, becsukja maga mögött az ajtót.
És mivel Josh látótávolságon kívülre került, fintorgok, számhoz kapok, és öklendezni kezdek.
- Áááá, fúúúúj, ez undorító, blöeeee, pfuj, nem hiszem el, tényleg lesmárolt, bvááá! – köpködök szövegem után, s a nyelvemet törölgetem.
- Haha, azért ennyire nem lehetett durva! – neveti Nate.
- De igen! – morgom felé. – Smárolt már le téged srác?!
- Hm… - elgondolkodón tekint rám. – Csak majdnem, de meg is kapta aztán a magáét, nem érdekelt, hogy csatak részeg volt… - mondja morfondírozva, én meg végre feltápászkodom a földről.
- Uááá, borzalmas volt! – fújtatom tovább, s lerogyok Nate ágyára.
- …Meddig tart, amíg kihevered? Csak, hogy tudjam, meddig nem vagy járásképes… - ül le mellém bátyám.
- Órák kérdése, és túlteszem magam rajta… - felelem cinikusan.
Egyébként, a sokkhatáson már túl vagyok.
Csak mire megbarátkozom a tudattal, hogy az első csókomat egy fiútól kaptam… Váá! Mit fogok mondani a barátnőimnek, ha erről kérdeznek?! Hát, én az első csókomat egy szőke, smaragdzöld szemű, Joshua névre hallgató sráctól kaptam? Ez a férfiúi büszkeségem sárba tiprása!
- Tudod mit…? – néz rám bátyám látva, hogy nagyon ki vagyok borulva. – Itt aludhatsz. Elférünk az ágyamon ketten is – villant rám egy bíztató mosolyt.
- Köszönöm… - nyökögöm, igen, élek a lehetőséggel.
Most valahogy jól esik, hogy drága, egyetlen bátyám próbál rám vigyázni. Ilyenkor tudom, hogy nem csak, mint kedvenc játékaként tekint rám, hanem mint az egyetlen kisöccsére.
